Az andalúziai amorózó

A spanyolok nagyon szeretik a kutyákat, különösen a puppykért vannak oda. Nos, a mi puppynk, bárhol is jártunk, mosolyt váltott ki az emberekből, és kortól-nemtől függetlenül varázsolt el mindenkit. Seperc alatt kötöttünk ismeretségeket, és gyakoroltuk az activityt, ugyanis a spanyolok alig beszélik az angolt. Az arcjátékokból és gesztusokból itélve azonban bármely nyelven megértettük a fő mondandót, hogy Artur a világ leg................ kiskutyája. 
A pontozott rész vérmérséklettől függően változott, az alábbiak voltak a leggyakoribbak: 
- szebb
- gyönyörűségesebb
- huncutabb
- aranyosabb
- teddy macibb
- ...stb....

Ezen kivül -Vőlegény legfájóbb pontjaként-, hiába a kék nyakörv, Arturt bizony mindenhol kislánynak nézték, merthogy olyan "kjúúút"...Egészen addig nem foglalkoztam ezzel túlságosan, mignem egy este gondos mérlegelést követően a Vőlegény megkérdezte, hogy normális-e, hogy séta közben ennyire riszál a kutya??? Hála gondos neveltetésemnek, nem robbant ki belőlem a kacaj, megnyugtattam a Kedvest, hogy tekintve jelentősen FARsúlyos ebünket, igen, normális, majd elvonultam kiröhögni magam a fürdőszoba mélyére. Mindazonáltal megelőzve a további aggodalmakat kedvencünk esetleges nemi indentitása kapcsán, az ismeretlenekkel történő beszélgetésekbe most már mindig becsempésszük a "he", "boy", "niño" szavakat, elejét véve az esetleges félreértéseknek.
Reggeli sétáink során minden másnap összefutottunk a szemeteskocsival, és az aszfalt-takaritó géppel. 
Mint azt korábban emlitettem, Artur bátorsága legendásnak nevezhető, igy el lehet képzelni reakcióját a nagy szemetesautó, illetve a zajos takaritójármű láttán. 
A munkások gyorsan észrevették a térkő alá bújni igyekvő, majd ennek sikertelenségét követően sóbálvánnyá ijedt négylábút, és az összes autót leállitották azokon a reggeleken, hogy a "bjutifúl pápi" nyugodtan bóklászhasson. Majd, a kutya komfortzónájának tágitása okán, össze is barátkoztunk a seprűlovagokkal, akik készségesen hagyták, hogy az eb összerágja őket és végigszimatolja járműveiket.
A motorosok még mindig nagy mumusok, de aki viszonylag hangtalanul közlekedik (futó, sétáló egyedek, biciklisek), azokkal Artúr nagyon szeretne megismerkedni. Egy kirándulás alkalmával reggeli edzésüket végző futók után szaladt el, pedig csak egy pillanatra nem figyeltünk oda. A kocogók nagyon örültek neki, mi kevésbé, mert a kutya után lerohanva a dombról, újra meg kellett másznunk azt, természetesen ölben szökevény négylábúnkkal, aki gyorsan elérte az 5,5 kilót...
Artur még most, közel 3 hónaposan is rettenetesen meg tud ijedni ismeretlen dolgoktól, de becsületére legyen mondva, amivel egyszer-kétszer találkozik, az már nem vált ki benne ellenállhatatlan fáramászási ingert.
Érdekes, hogy az emberektől egy pillanatig sem félt, és az egyéb állatoktól sem rettegett. 
A környéken elég sok a kukabúvár macsek,  akiket mindig útba kell ejteni barátkozási célzattal, sajnos eddig sikertelenül. Valószinüleg a cicák már rendelkeznek rossz tapasztalatokkal, igy Arturnak sem szavaznak bizalmat. Rengeteg kutya is van, főként nagytestűek, akik séta közben meg szokták szemlélni kis duci kedvencünket. Hiába állja körül 3 felnőtt labrador szigorú tekintettel, semmi behódolási, parázási jelet nem érzékeltünk rajta eddig, nagyon barátságos kiskutya, és boldog, ha egyéb állatok közt lehet.
A tengerrel is kezd barátkozni, bár, a sok viz, és a hangos morajlás még ijesztő számára, igy vizhez közeli séta csak úgy jöhet szóba, ha valamelyikünk levédi őt, azaz Artur és a tenger között gyalogol. Ugyanakkor a homokban ásást már tökélyre fejlesztette, és ő találja meg a parton a legszebb kagylókat. 
Vérprofi az alvásban (bárhol-bármikor-bármennyit), és gyanúnk szerint stikában tolja a hatha-jógát, mert másképp lehetetlenség bizonyos pózokat összehozni.
Mint kiderült, óriási szinészi tehetséggel is meg van áldva, de ez már egy új történet...