2013. szeptember 23., hétfő

Szolgálati közlemény

A blog átköltözött a Cafeblogra, a továbbiakban ott érhető el változatlan tartalommal, de megújult külsővel. Várunk mindenkit ott is sok szeretettel, hiszen Artur kalandjai tovább folytatódnak. 
Blog : http://goldenacsaladban.cafeblog.hu/
Facebook : https://www.facebook.com/pages/Artur-Golden-a-csal%C3%A1dban/334078580059904
Üdv,

GG

2013. szeptember 17., kedd

Félénk vagyok, ÉS hóditani akarok

Hiába...
Bármi is történjen odakinn a nagyvilágban, a mi életünk csak a lányok körül forog.
Mármint Artur világközpontjában ők állnak, mi pedig kénytelenek vagyunk idomulni. Nem is nagyon tehetünk mást, ugyanis a séták alatt egyfolytában csajozunk, csajokat követünk, vagy csajokat keresünk, végső esetben beérve egy kis ottfelejtett szagminta felnyalogatásával.
Mármint Artur részéről.
Tudom, hogy az ebeknek a járda és a környező susnyás olyan, mint egy teritett asztal - szagok tekintetében-, de bevallom őszintén, még most sem értem, hogy mi a francot lehet nyalogatni egy töküres, látszólag aranytiszta járdán, fél óráig???
De valószinűleg ezen a vizsgán anno is elbuktam, ezért nem kutyatestben élek most...
Na mindegy.
Szóval a lányok.
A lányok mindenekfelett.
A 10 hónapos valószinűleg a teljes családját eladná szervkereskedőknek egy jó kis numeráért.
Merthogy az még nem jött össze.
A pettingfélék minden válfaja teritékre került már, de a lényeg várat magára. És ettől Artur egyre jobban beőrül. Hovatovább ott tartunk, hogy már bepróbálkozik: 
- a kiszemelt lánykutya gazdájánál
- szintén erősen punciorientált fiúebeknél
- itt tartózkodó vendégeinknél...
Ezek a kétségbeesett kisérletek néha szülnek vicces szitukat. 
Például, amikor a szépséges hófehér  retrieverlány, Maggie gazdija - aki nem mellesleg, egy jól szituált hatvanas úriember- szemből betámadásra került a harcrakész, KIVONT FEGYVERT villogtató, negyvenkilós Artur által.
Maggie-apu a susnyásban végezte, éppen megúszva a hátraszaltót. 
Ebünk pedig jogainak teljes tudatában, erőteljes csipőmozgásokat végzett a megilletődöttön, akinek a heves aktus folytán, még a  szemüvege is nyálban úszott. Mondjuk az is tény, hogy Maggie azóta erősen keresi Artur társaságát, és ráutaló magatartásként, nem egyszer emelinti meg előtte bolyhos farkát sem.
Próbálta már megrakni Plutót, aki egy rém tündéri, földszintes FIÚkutya, és igazi erénycsősz. Amint az ebek között érzékeli a szexuális túlfűtöttséget, középre döcög, és hangot ad megrovásának, a tapasztalt fertőt illetően.
Mit ne mondjak, Plutó is berökönyödött, mikor Artur megpróbálta beszennyezni kis patyolat testét. Hirtelen a hangja is elment, csak igyekezett minnél inkább belesimulni a pázsitba. Igazság szerint lehet, hogy Artur sikerrel járt volna a méretbeli különbségeknek hála, de gyanússá vált, hogy: 
1. nincs meg Plutó
2. Artur teljes áhitattal dugja a füvet
3. mintha elhaló segélykiáltásokat hallanánk
Úgyhogy a majdnem megbecstelenitett minieb meg lett mentve, aki azóta szintén felnéz ebünkre, bár arra ügyel, hogy a kis segge mindig be legyen védve.
Na most ezek után el lehet képzelni, mit művelne Artur a csajokkal. Ha merne.
Csakhogy, nőtársaságban meglehetősen beszari.
Kerülgeti a lánykákat, és néha megkisérli a rámászást is, de amint a kiszemelt nőstényördög szembefordul vele, abban a pillanatban felköti a nyúlcipőt, és visszavonulót fúj. Pedig a lányoknak egyre inkább nincs ellenére a közeledés, de nyilván elvárják az udvarlást. Artur viszont hóditás tekintetében  még nagyon tipegő. Fingja nincs, hogy mit kezdjen ezzel a felnőttjátékkal, és nem érti miért jó az, ahogy az idősebb ebek tépik egymás fülét, kergetőznek, hemperegnek a fűben, és morognak egymásra. 
Hiszen a vége a LÉNYEG, akkor mi végre ez a nagy cécó? 
És különben is. 
A lányok zavarbaejtőek. 
Mindegyiknek finom az illata, csillag van a szemében, és jó (lenne) hozzájuk bújni. 
Szóval a mi kis szende szűzünk ha óvatosan is, de azért próbálkozik a másik nemmel. 
Azt be kell vallani, hogy lassan-lassan finomodik a technikája. Valamelyik este is, nekifutásból úgy megboritotta Maggiet, hogy a bolyhos kutyalány csak pislogott. Viszont pár perc múlva nemes egyszerűséggel ráült Artur fejére, ami azt gondolom erős felhivás arra a bizonyos közös táncra...

2013. szeptember 3., kedd

A reggel, és ami mögötte van

Mostanában minden reggel arra ébredünk, hogy Artur szeretgeti a saját kis testét az ágyunk alatt.
Mivel nem akarjuk, hogy éjjelente a frászt hozza a vendégeinkre, igy a hálószobánkban alszik, és onnan jár ki a teraszra, az aktuális üzleti, és egyéb folyó ügyeit intézni.
Neki ez a felállás, több, mint jó. 
Hiszen ott lehet az Imádott és az én közelemben, ami maximálisan boldoggá teszi. Nem egyszer ébredtem már arra, hogy az ágyunk mellett áll, buksiját óvatosan a párnámra teszi, úgy 3-4 centire az arcomtól, és lélegzetvisszafojtva néz. Persze ugyanezt eljátssza a Vőlegénnyel is, annyi különbséggel, hogy nagyobb az áhitat az étcsoki szempárban. Aztán, amikor az Imádott felneszel a rajongó egyik hangosabb sóhajtására, és halálorditva ugrik fekvésből talpra az ágy közepén, mint a Rettenthetetlen, akkor az áhitat átfordul elismerésbe, mondván, a Gazdi milyen akrobatikus még éjjel is.
Többnyire azonban óriási szerencsénk van az ebbel, mert végigalussza az éjszakát. Néha ugyan hangosan hortyog, és esetenként fingik is egyet-egyet, de ez egy férfiembertől már-már elvárás, mégha csak kamaszkorú férfiról is szól a fáma.
És általában figyelmes is. 
Tudja jól, hogy a hétköznapi séták mindig korábban kezdődnek, hisz együtt indulunk a Vőlegénnyel itthonról. Mig utóbbi a munkahely felé, mi a futtatóba vesszük az irányt, érzékeny búcsút követően. 
Hétvégén természetesen más a helyzet, hisz mi a francért kelnénk fel hajnali hétkor, amikor tiz órakor is fel lehet?? 
Na most Artur szombaton ezt általában nem érti. Vasárnap már igen.
A hétvége első napjának reggelén, a koreográfia igy néz ki: 
7 óra, és az ébresztő funkció hallgat. 
7 óra 10-kor egy kócos kutyabuksi jelenik meg az ágy végénél, és homlokot ráncolva körbenéz. 
7 óra 30-kor ágyat körbejár, és halkan, de annál aggodalmasabban nyüsszög. 
7 óra 45-kor mindkét oldalon odadugja az orrát az arcunktól pár centire, és légzésellenőrzést végez. Jajj nekünk, ha elpislogjuk magunkat, vagy nem ájult álomszerűen vesszük a levegőt. 
Akkor azonnali a bukta, a kutya tudja, hogy csak szinjátszunk, és már hozza is Judzsint.
Ha sikerül megvezetni az ebet, akkor a jutalmunk, részéről egy mély sóhajjal kisért összeomlás az ágy valamelyik oldalán, csönd, béke, és további alvási lehetőségek. 
Ha nem tudjuk átvágni, akkor addig pakolgatja a mind nyálasabb Judzsint és társait az arcunkba bele, mig meg nem unjuk, és fel nem kelünk. 
Bevallom, azért ilyen szivélyes sétainvitációnak meglehetősen nehéz ellenállni... :S
A vasárnap az könnyebb, addigra megtanulja, hogy hétvége van, és a fenti műsort is általában 10 óra körül kezdi el. 
Aztán hétfő reggel hétkor meg ő néz ránk rettentő morcosan és talpig kómásan, az ébresztő első traktusait követően.
De a reggeli önszeretgetése új vonás. Valószinűleg csak mosakszik -bár azt hittem eddig, hogy ilyen alapossággal ezt csak a macskák művelik...- de azt olyan hangeffektusok kiséretében teszi, hogy lehetetlen rá nem felébredni. 
Szörcsög, nyammog, csámcsog, morog, és közben ütemesen veri magát oda a berendezéshez, ahogy próbálja elérni hátsóbb testrészeit is. Na most egy közel 40 kilós gyönyörűség esetében azért ennek van hangja...
És mikor félsüketen, csipákat törölgetve, anyázásközeli állapotban rászólunk, még ő van felháborodva, hiszen csak csöndben elfoglalta magát. Magával.
Aztán, hogy mi se maradjunk ki a jóból, a tisztogatási műveletet gyorsan elvégzi a kilógó testrészeinken is. Ezzel teljes mértékig sikerül minket felébresztenie, igy elégedetten vigyorogva, végignézve rajtunk, boldogan felsóhajt, összegömbölyödik az ágy végénél, és azonnal mély álomba merül. 
Mi meg bután egymásra nézünk a Vőlegénnyel, és enyhén kutyagyilkos hangulatban ugyan, de egyformán érzünk: 

Szivatnak Anyám. Stop.

2013. augusztus 28., szerda

Egy házban az ellenséggel

A mai történetnek két előzménye is van, mely hozzájárul annak kerekdedségéhez. 

1. Artur és a macskák viszonyában konkrét mérföldkövek határozhatók meg:
Amikor először találkozott a ciccekkel, borzasztóan megijedt a gyanús, prüszkölő, hátat görbitő rettenettől, és hát biztos, ami tuti, inkább felmászott a Vőlegény hátára. 
Majd a riadalom olthatatlan kiváncsisággá fajult, és mindent megtett annak érdekében, hogy megbarátkoztassa magát a kacorokkal. Csóri kutya, akkor még nem sejtette, hogy az első megmozdulásakor elkefélte a kapcsolatot, hiszen óriás farokcsóválását az öszes környékbeli nyávogi hadüzenetként fogta fel, és ebünk közeledésére, azonmód csatasorba rendeződtek.
Aztán jött egy hatalmas csalódás... 
Megismerkedtünk egy gyönyörű hófehér cicussal (G.-vel), akivel először nagyon gyümölcsözőnek igérkezett a románc, mignem fel lettünk világositva, hogy ez a macsek a kutyákra és azok megcsúfitására van specializálódva, és jobban tesszük, ha a környékéről is elvisszük mafla kiskedvencünket. (Na ekkor kapta tőlem a keresztségben az a dög macska, a jól megszolgált Galád nevet)
Artur még ezek után sem adta fel, és próbálkozott rendületlenül, mignem egy szép napon: 
- megismerkedett Figaroval, 
- valamelyik haverja felvilágositotta a futtatóban, a macskák és a kutyák ELFOGADOTT ÉS KIVÁNATOS viszonyáról, a Föld nevű bolygón. 

2. Figaro a házunkban lakó cica. Azon kivül, hogy egy pöttyet be van hizva, és csengős nyakörve nélkül egy lépést sem tesz, még egy különcsége van: van egy saját kutyája. 
Igen, nem tévedés. Olyan plüssegér méretű kis jószága van neki, akinek csomót szoktak kötni a fejére, masnival. Mármint a hajára. Vagy szőrére. Hagyjuk. Szóval oda.
A lényeg, hogy a kutyasétáltatást Figaro minden esetben felügyeli. Általában az eb és gazdája mögött halad két-három méterrel lemaradva, aztán gondolom striguláz. Ha a négylábú, meggondolatlanul más macskára is szemet emel, akkor otthon lesz nemulass, meg karomélesités! 

Nohát, a Galáddal történteket követően futottunk össze, e szép párossal. 
Artur, amint meglátta a rabigába hajtott fajtársat, a mögötte döcögő dagi kacorral, egyből agyérgörcsöt kapott, és pórázt tépve próbálta megkisérelni a lefagyott macska nyilvános megnyúzását, felnégyelését, karóba húzását..etc.
Igen, Figaro konkrétan a járdaszigetre merevedett, olyannyira meglepte a támadás. Hogy ŐT!!!.... Aki nemhogy jóba van a kutyákkal, konkrétan szolgaként használja őket.... ŐT!!!!.... meg merte támadni egy koszlott, alsóbbrendű - ráadásul KISKORÚ- parazitának tartott lény!! 
Miután visszahelyeztem - a rántás következtében- erősen megnyúlt váll és könyökizületeimet, igyekeztem felcsávázni pórázára a betont kaparó, erősen hörgő ebet. Addig Figaro gazdája is próbálta menteni túlsúlyos kedvencét, ami annak bénult állapotára tekintettel, nem is volt oly egyszerű művelet. Mindenesetre az incidenset követően, Arturnak óriási tekintélye lett a macska szemében, elég volt minket meglátnia messziről, és láthatóan vigyázba vágta magát benne a szar is. Nyilván, ez az állapot azért nem tetszett a bealázott cicusnak, és bőszen kereste az alkalmat a bosszúra.
Aztán egy szép napon...

A macska -ismerve esti sétáink útvonalát, megrendelve a kedvező széljárást, benarkóztatva a saját gazdiját, egyszóval tiszta terepet teremtve-, bevárta a futásból/játszásból hazaérkező fáradt, és ennek megfelelően kevésbé figyelmes ebünket. Egy terjedelmes bukszus mögül Artur elé ugorva, gyors egymásutánban, lekent neki vagy 40 pofont, és ha jól láttuk, vagy háromszor szembe is köpte. Bevallom, meglepődtünk, bár gyanús volt, hogy Artur nem viszonozza ezt a szivélyes üdvözlést, viszont a huszadik sallernál, teli szájas vigyor borul a kis okos fejére...
Nos, Figaro nem egy IQzseni. 
Ugyanis, bármennyire is kutyaszolgája van, ő nem más, mint egy behizott házicica. Azaz, nulla az ütésereje, továbbá, hogy a kanapén való hasizomúszógumi növesztése közben ne vágja szét teljesen a huzatot, még a körmei is csontra vannak vágva. 
Szóval, Artur élvezte az arcmasszást, és van egy olyan érzésem, hogy a visszavágó sem fog elmaradni. Úgyhogy én a bokszbajnok helyében nem nagyon mutatkoznék lakáson kivül, max. álruhában...

2013. augusztus 22., csütörtök

Artur, a varacskos kutya

Az van, hogy az ebet tanitgatjuk a közlekedésre. Mármint póráz nélkül, mert jó lenne, ha adandó alkalommal nem rohanna be egy úthenger alá, ha valahogy sikerül elszöknie.
Odáig már nagyon jók vagyunk, hogy pórázos séta közben, leül az útpadkán, és csak engedéllyel indul tovább.
Többnyire...
Na most a gondok itt kezdődnek. Hogy többnyire.

Ugyanis, ha meglát valami rettentő érdekes, izgalmas dolgot, mint pl. macska, kutya, pillangó, szél által felkapott falevél, akkor nagy ivben szarik a padkára (képletesen persze), rohan árkon-bokron át szemrevételezni. És mire annyira feltisztul az elméje, hogy meghallja a negyvenkettedik visszahivást, addig kábé hetvenháromszor ütik el, igy korántsem biztos, hogy lesz esélye visszajönni.
A környéken vannak kevésbé forgalmas utak, ahol gyakorolgatjuk ezt a póráznélküliséget, de a mostani  kiszámithatatlan kamaszállapota miatt, igy is előfordult már, hogy átrohant az úton, mert ezt javasolták neki a hangok....
Egyetlen egyszer találkoztunk igy, egy megtévedt és sörtől belassult strandoló kocsizóval, azaz még nem volt igazi vészhelyzet, de ugye, addig jár a korsó a kútra... Na szóval, inkább marad az eb pórázon, ott, ahol előfordulhat gyalogosközlekedésen kivül bármi más.
Az alternativákat keresgélve, találtam egy nagyon vadregényes kis utat az egyik golfpálya szomszédságában, ahol nulla a kerékkel rendlekező járműforgalom, aszfaltozott járda van, és még futásra is kiválóan alkalmas, attól eltekintve, hogy hegyoldalban vezet. 
Azaz, először fölfelé...
Nagy örömmel újságoltam ezt a Vőlegénynek, aki valahogy nem dobódott fel attól, hogy melóból hazaérve, lecuppantva magáról az 50 fokos autót,  jöhet velünk hegyet mászni a még mindig tűző napsütésben. 
De azért, persze eljött.
Artur irtó boldog volt, mikor lekerült róla a korlátozás, és felfedezhetett egy teljesen új helyet, volt is nagy rohangálás, árokba ugrálás, idegen-kaka ph-ellenőrzés.
Odafele találtunk egy méretes pocsolyát is, amit persze jól körbeszaglászott, de az egyre emnelkedettebb hangon ismételt ''FÚJJ" hatására otthagyott, és vigan rohant tovább.
Akkor még nem sejtettük, hogy fondorlatos tervet szövöget a kis fejében, lévén, a pocséta visszafelé a kanyar mögé esett...
Szóval másztunk, másztunk, egy kis dombra lecsücsültünk... de a lemenő nappal arányosan egyre több lett a szúnyog, meg mindenféle repkedő élienek, igy elindultunk visszafelé. Arturt csak egyszer kellett kimenteni egy sziklásabb részről, ahova felrohant egy gyikot követve, majd lefele bepánikolt, pláne, hogy ismét felszakitotta az éppen begyógyult körömsebét.
Nem egy sebész alkat, és pilóta se lesz az tuti, mert tériszonyos, mint én, és éppannyira nem birja a vért, mint a Vőlegény. Cserébe imádja a csokit, nem is értem, hogy ezt kitől örökölhette?? 
Na de vissza a tárgyra.
A megmentett, és lehiggadt(nak tűnő..) kutya, a kanyarhoz közeledve fényt kapott, és, mint akit puskából lőttek ki, elnyargalt az úton. A Vőlegény -csúnya dolgokat előrevetitő- hivására bosszankodva visszarohant, majd a kapott nasit benyelve újra elstartolt, és már cseszett visszajönni... 
Mikor beértük, ez a kép fogadott minket: 













Bevallom, először nagyon röhögtem, de a Kedvesből még nem oldódott ki az összes feszkó, igy a vérnyomása egy pillanat alatt baszta ki a Richter skálát. Majd ahogy nézte a teliszájas vigyorral, önmagával iszapbirkózó kutyáját, fokozatosan simultak ki homlokán a kockák, igy én is újra mertem kezdeni a vihogást. 
Persze, a dilemma megmaradt, hogy mit kezdjünk a fülig dzsinnes kutyával. 
Felmerült, hogy eladjuk valami gizda kozmetikába iszappakolásnak, vagy ráültetjük egy fazekaskorongozóra és csinálunk belőle kinai teáskészletet. 
De aztán inkább elvittük megfürdetni, kihasználva az automatikus pázsitlocsolórendszerek szabad kapacitását. Mire hazaértünk, mindhárman egyenletesen vizesek, és irtó fáradtak voltunk, igy Artur, vacsit követően azonnal beájult, és minket sem kellett altatni.
Viszont, lehet, hogy holnap megnézem azt a pocsolyát én is, ugyanis az eb pofija jóval kisimultabbnak és ránctalanabbnak tűnik tegnap óta. Ki tudja...? 


2013. augusztus 20., kedd

A puncizmus fogságában

Megvilágosodtam...
Az eb buzgó vallásgyakorló.
A puncizmus egyik elsőszámú hive.
Vannak még rajta kivül hasonlóan elkötelezettek a csapatban, de Artur meggyőződése kikezdhetetlen. Tegnap este majdnem áldozatot is bemutatott, egy szerencsétlen, és kissé elbambult veréb személyében, igy akarván bevágódni Maggie-nél. 
Igazság szerint a hófehér retrieverlány a gesztust igy is nagyra értékelte, továbbá, a felé irányuló szüntelen rajongás is elnyerte tetszését, mert Artur az OLTÁR közelébe juthatott....
Óriási bánatára nem időzhetett ott túl sokáig, mert mind Maggie gazdái, mind mi észbe kaptunk, és szétválasztottuk az egymásba gabalyodott, csatakos ebeket. 
Viszont, arra pont elég volt az affér, hogyha eddig voltak is kétségei állatkánknak a választott vallásával kapcsolatban, mostantól tuti, hogy teljesen fanatikus PUNCISTA lett.
És ma reggel újabb emlékezetes bizonyitékát kaphattuk elhivatottságának. 
Ugyanis, a futtatóban összetalálkoztunk Secrettel, aki újfent totálisan megbabonázta ebünket. 
Balszerencsénkre egy hasmenéses elefánt járhatott előttünk a réten, az ugyanis rendesen össze volt piszkitva, hogy finoman fogalmazzak. Artur persze selát-sehall módon dagonyázott a kulahalmokban széptevés közben, és csak azért nem döngette a mellkasát figyelemfelhivásul, mert gorilla személyisége nincs (még...). De ezen kivül a teljes eszköztárát felvonultatta annak érdekében,  hogy a mogyorószinű végzet felfigyeljen rá. Próbálkozását siker koronázta, mert Secret végül szóba állt vele: lekiabálta a haját, és megharapta a fülét. Igy el tudtuk lebegtetni a meghabarodott kutyát a csapig, egy praclimosásra. Sajnos, ahogy oszladozott fejéről a rózsaszin búra, észrevette, hogy a barna menyecske távozóban pillantgat visszafele a domb tetejéről, igy Rómeónk a pórázt kezünkből kitépve vágtázott el punciránt....
Szerencsére a dögös lányka gazdija visszajátszotta kezünkre a hódolót, aki ezt erősen hisztizve vette tudomásul, igy pórázon maradt. Negyedóra elteltével szabadon engedtük, mondván, hadd rohangálja ki magából a feszkót, meg amúgy sincs itt senki. 
Hiba volt.
Ahogy kattant a csatt, a hősszerelmes nulláról gyorsult fénysebességre -egy ezred másodperc alatt-, és elvágtázott az illat nyomában. Közben halálra rémitett egy mit sem sejtő gyereket, felboritott egy tátott szájú apukát, és valahol letépte a saját körmét, mint azt dicstelen visszatértekor realizáltuk. 
Igen, visszajött, és bár rekordot döntöttünk dombfutásban a Vőlegénnyel, miközben üvöltve rohantunk a  puncista után, esélyünk sem volt utólérni...
Bevallom, nem dicsértük meg, amikor visszakocogott. Pedig több méterről igyekezett minket mindösszes jóindulatáról, megbánásáról, tévedéséről biztositani, mint azt lesunyt füle, lehajtott buksija, görnyedt testtartása élénken jelzett. Persze, a büntetést ezzel nem kerülte el, igy megint mi vagyunk a Főgenyák, akik csak azért élnek, hogy Őpuncistaságát szivassák. 
Egyre jobban érik az a beszélgetés az állatorvossal, úgy érzem...

2013. augusztus 19., hétfő

Szolgálati közlemény :)

Artur kalandjai a továbbiakban fészbukon elérhetők. 
A blog is megmarad...legalábbis egy ideig biztosan. 
FB elérés: Artur - Golden a családban
Kutyabarátok felé a megosztást megköszönjük