A puncizmus fogságában

Megvilágosodtam...
Az eb buzgó vallásgyakorló.
A puncizmus egyik elsőszámú hive.
Vannak még rajta kivül hasonlóan elkötelezettek a csapatban, de Artur meggyőződése kikezdhetetlen. Tegnap este majdnem áldozatot is bemutatott, egy szerencsétlen, és kissé elbambult veréb személyében, igy akarván bevágódni Maggie-nél. 
Igazság szerint a hófehér retrieverlány a gesztust igy is nagyra értékelte, továbbá, a felé irányuló szüntelen rajongás is elnyerte tetszését, mert Artur az OLTÁR közelébe juthatott....
Óriási bánatára nem időzhetett ott túl sokáig, mert mind Maggie gazdái, mind mi észbe kaptunk, és szétválasztottuk az egymásba gabalyodott, csatakos ebeket. 
Viszont, arra pont elég volt az affér, hogyha eddig voltak is kétségei állatkánknak a választott vallásával kapcsolatban, mostantól tuti, hogy teljesen fanatikus PUNCISTA lett.
És ma reggel újabb emlékezetes bizonyitékát kaphattuk elhivatottságának. 
Ugyanis, a futtatóban összetalálkoztunk Secrettel, aki újfent totálisan megbabonázta ebünket. 
Balszerencsénkre egy hasmenéses elefánt járhatott előttünk a réten, az ugyanis rendesen össze volt piszkitva, hogy finoman fogalmazzak. Artur persze selát-sehall módon dagonyázott a kulahalmokban széptevés közben, és csak azért nem döngette a mellkasát figyelemfelhivásul, mert gorilla személyisége nincs (még...). De ezen kivül a teljes eszköztárát felvonultatta annak érdekében,  hogy a mogyorószinű végzet felfigyeljen rá. Próbálkozását siker koronázta, mert Secret végül szóba állt vele: lekiabálta a haját, és megharapta a fülét. Igy el tudtuk lebegtetni a meghabarodott kutyát a csapig, egy praclimosásra. Sajnos, ahogy oszladozott fejéről a rózsaszin búra, észrevette, hogy a barna menyecske távozóban pillantgat visszafele a domb tetejéről, igy Rómeónk a pórázt kezünkből kitépve vágtázott el punciránt....
Szerencsére a dögös lányka gazdija visszajátszotta kezünkre a hódolót, aki ezt erősen hisztizve vette tudomásul, igy pórázon maradt. Negyedóra elteltével szabadon engedtük, mondván, hadd rohangálja ki magából a feszkót, meg amúgy sincs itt senki. 
Hiba volt.
Ahogy kattant a csatt, a hősszerelmes nulláról gyorsult fénysebességre -egy ezred másodperc alatt-, és elvágtázott az illat nyomában. Közben halálra rémitett egy mit sem sejtő gyereket, felboritott egy tátott szájú apukát, és valahol letépte a saját körmét, mint azt dicstelen visszatértekor realizáltuk. 
Igen, visszajött, és bár rekordot döntöttünk dombfutásban a Vőlegénnyel, miközben üvöltve rohantunk a  puncista után, esélyünk sem volt utólérni...
Bevallom, nem dicsértük meg, amikor visszakocogott. Pedig több méterről igyekezett minket mindösszes jóindulatáról, megbánásáról, tévedéséről biztositani, mint azt lesunyt füle, lehajtott buksija, görnyedt testtartása élénken jelzett. Persze, a büntetést ezzel nem kerülte el, igy megint mi vagyunk a Főgenyák, akik csak azért élnek, hogy Őpuncistaságát szivassák. 
Egyre jobban érik az a beszélgetés az állatorvossal, úgy érzem...