Csontvacsora

Ismét nem jelentkeztem egy ideje, dehát nyár van, igy Artur legnagyobb örömére -és természetesen a mienkre is- érkeznek az újabb és újabb játékok. :) Azaz, van elfoglaltság bőven, emiatt a blogra kicsit kevesebb idő jutott. Na nem azért, mintha az eb közben megtért volna, és földre szállt tüchtig angyalkaként viselkedne....áááá...továbbra sem teljesen normális, és továbbra is imádjuk.
Azonban óriásszeretet ide vagy oda, az az igazság, hogy az elmúlt időszakban kicsit fura illat lengte körül a bolyhost. Büdi volt, na...
Mivel szinte minden nap úszik a tengerben, nem a tisztálkodási szokásaira gyanakodtunk, bár biztos ami biztos, egy komolyabb alvázmosás is be lett tervezve. 
Az odőr miatt felnéztem a guglira, és meginterjúvoltam a kutyás barátokat is. Gyorsan meglett a diagnózis -mint irtam korábban, okleveles hipochonderként ebben nagyon jó vagyok! -, mely szerint az ebnek valószinűleg bűzmirigy problémái vannak. Ennek megoldására leghumánusabbnak a csontetetés tűnt, a MIKÉNT részleteibe most inkább csak nagyvonalakban mennék bele... khmm... szóval szorulást kell eszközölni az állatban, és akkor nem kell félnetek, jó lesz...
Fel lett dobva a labda jó magasra, MILYEN CSONT???? 
Mint jeleztem, igen erős betegségtudattal rendelkezem, és leginkább a durva fajtákra bukok. Simán be tudok vizionálni magamnak egy haslövést is, ha a helyzet úgy hozza, és gugli szerint arra utalnak a tüneteim. Na most, ezt a jófajta képességemet ki szoktam terjeszteni a számomra FONTOSakra is, a Vőlegény legnagyobb örömére....
Természetesen fentieknek köszönhetően az összes csontban gyilkos eszközt látok, melyek csak arra várnak, hogy belül széthasogassák az imádott jószágot. Engem aztán nem etetnek meg azzal, hogy csak a csöves csontok ilyen gonoszul fondorlatosak, inkább kategórikusan nem bizok egyikben sem. 
Ezért a Kedvesre hárult a feladat, hogy kitalálja, milyen állat, melyik része legyen a ropogtatnivaló, és meggyőzzön engem is, hogy az eb túl fogja élni a mutatványt. 
Igen, tudom.
Nekünk is volt kutyánk mindig, hisz falusi vagyok. 
Igen, nálunk is volt az ebeknek konyhamalac funkciója, azaz válogatás nélkül kaptak meg mindent, ide értve a csontokat, halszálkákat, mákos beiglit, tojásos galuskát..etc. 
És igen! 
Sose nem lett semmi bajuk.
DE AKKOR MÉG NEM OLVASTAM GUGLIT!!!! 
Meg hát Artur nem is ismeri a zordon kutyaházas kinti létet, és maradékevést (bár ez utóbbival tuti nem lenne problémája...)! 
A Vőlegény azonban, gondos kutatást végezve leszűkitette a kört, három féle termékre, amiket alapos mérlegelést követően leforditottunk spanyolra, és beirányoztuk a hentest. Először bepróbálkoztunk, hogy hátha beszélik az angol nyelvet a húsipar jeles képviselői, és szerencsénk volt. Az egyik azt állitotta magáról, hogy ő igen! Juhé, gyorsan eldaráltuk neki, hogy kutyának való csontot keresünk, nem szárnyast, nem csövest, izibe.
Na az arcából itélve keztdünk gyanakodni, hogy annyira talán mégsem megy neki az albioni nyelvezet, igy elmondtuk megint, kockáról kockára lassitva. 
Ebből már megértette a CSONT-ot. 
Örömében el is kezdett ajánlgatni mindenféle gyönyörűséges marhahúsokat, kicsit alacsonyabb kilónkénti áron, mint az arany.
Ezen a ponton elgondolkoztunk. 
Most vagy a hentes kurvára nem érti, hogy mit akarunk tőle, vagy mi vagyunk ekkora smucig disznók az ebbel szemben, és szaros prémium tápokkal etetjük, ahelyett, hogy szabadtartású ibériai marhát vennénk neki, ami úgy tűnik, itt bevett szokás. Azért bevallom, reménykedtünk, hogy a böllérmesternek nem mentek át az infók, igy igyekeztünk több nyelven rávilágitani, hogy a csontot kutyának keressük. Na spanyolul átment az infó, emberünk fel is csillant tetőtől talpig, és derékig fejest ugrott a mögötte álló bazi nagy kukába. Azt hittük, szégyenében bújt oda,mert azért mégiscsak itt erőlködünk vele cirka 17 perce, de nem. Mikor előmászott, a kezei között kb 4-5 kilónyi gyönyörűséges bordát tartott, pikk-pakk bezacskózta, és óriásmosollyal nyújtotta át. 
INGYEN. 
Itthon megnézve a kidobásra szánt terméket, annak frissességét, és jelentős hústartalmát tekintve,  abból olyan szuper gulyáslevest főztem VOLNA, hogy megszólal. 
Ha nem a nyesedéktartó kukából bányássza ki, persze. 
Na de igy megfőztem Arturnak, aki élénk figyelemmel kisérte a teljes procedúrát, a konyhaajtóban topogva. Annyira tudta, hogy az övé lesz a cucc, hogy a hűtési folyamatot már halkan nyüsszögve, és csulacsikokat eregetve birta csak elviselni. Majd amint megkapta az edénykéjét, rárontott, kirabolta belőle az egyik darabot, és egy biztonságosabbnak itélt helyre távozott vele, ahol nekiesett.
Persze dokumentálnom kellett az esetet, amitől az eb nem lett boldog, igy gyorsan fel is adtam a paparazzi tevékenységet.
Na de a csontok elfogytak, a kutya pedig boldognak tűnt. És ugyanolyan büdösnek. Reménykedtünk, hogy másnap elérjük a célt, addig is felváltva őriztük az ebet, mert ki tudja? Ugye, azért csak csontok keringenek benne, jobb résen lenni. 
Persze, semmi ilyen jellegű baja nem lett, egyéb annál inkább, de az már a következő történet. Mindenesetre a csontvacsora nagyon rendben volt Artur szerint, aki azóta is jelentősen szemezget a mélyhűtővel, tudván, hogy az rejti a további adagokat...