Egy házban az ellenséggel

A mai történetnek két előzménye is van, mely hozzájárul annak kerekdedségéhez. 

1. Artur és a macskák viszonyában konkrét mérföldkövek határozhatók meg:
Amikor először találkozott a ciccekkel, borzasztóan megijedt a gyanús, prüszkölő, hátat görbitő rettenettől, és hát biztos, ami tuti, inkább felmászott a Vőlegény hátára. 
Majd a riadalom olthatatlan kiváncsisággá fajult, és mindent megtett annak érdekében, hogy megbarátkoztassa magát a kacorokkal. Csóri kutya, akkor még nem sejtette, hogy az első megmozdulásakor elkefélte a kapcsolatot, hiszen óriás farokcsóválását az öszes környékbeli nyávogi hadüzenetként fogta fel, és ebünk közeledésére, azonmód csatasorba rendeződtek.
Aztán jött egy hatalmas csalódás... 
Megismerkedtünk egy gyönyörű hófehér cicussal (G.-vel), akivel először nagyon gyümölcsözőnek igérkezett a románc, mignem fel lettünk világositva, hogy ez a macsek a kutyákra és azok megcsúfitására van specializálódva, és jobban tesszük, ha a környékéről is elvisszük mafla kiskedvencünket. (Na ekkor kapta tőlem a keresztségben az a dög macska, a jól megszolgált Galád nevet)
Artur még ezek után sem adta fel, és próbálkozott rendületlenül, mignem egy szép napon: 
- megismerkedett Figaroval, 
- valamelyik haverja felvilágositotta a futtatóban, a macskák és a kutyák ELFOGADOTT ÉS KIVÁNATOS viszonyáról, a Föld nevű bolygón. 

2. Figaro a házunkban lakó cica. Azon kivül, hogy egy pöttyet be van hizva, és csengős nyakörve nélkül egy lépést sem tesz, még egy különcsége van: van egy saját kutyája. 
Igen, nem tévedés. Olyan plüssegér méretű kis jószága van neki, akinek csomót szoktak kötni a fejére, masnival. Mármint a hajára. Vagy szőrére. Hagyjuk. Szóval oda.
A lényeg, hogy a kutyasétáltatást Figaro minden esetben felügyeli. Általában az eb és gazdája mögött halad két-három méterrel lemaradva, aztán gondolom striguláz. Ha a négylábú, meggondolatlanul más macskára is szemet emel, akkor otthon lesz nemulass, meg karomélesités! 

Nohát, a Galáddal történteket követően futottunk össze, e szép párossal. 
Artur, amint meglátta a rabigába hajtott fajtársat, a mögötte döcögő dagi kacorral, egyből agyérgörcsöt kapott, és pórázt tépve próbálta megkisérelni a lefagyott macska nyilvános megnyúzását, felnégyelését, karóba húzását..etc.
Igen, Figaro konkrétan a járdaszigetre merevedett, olyannyira meglepte a támadás. Hogy ŐT!!!.... Aki nemhogy jóba van a kutyákkal, konkrétan szolgaként használja őket.... ŐT!!!!.... meg merte támadni egy koszlott, alsóbbrendű - ráadásul KISKORÚ- parazitának tartott lény!! 
Miután visszahelyeztem - a rántás következtében- erősen megnyúlt váll és könyökizületeimet, igyekeztem felcsávázni pórázára a betont kaparó, erősen hörgő ebet. Addig Figaro gazdája is próbálta menteni túlsúlyos kedvencét, ami annak bénult állapotára tekintettel, nem is volt oly egyszerű művelet. Mindenesetre az incidenset követően, Arturnak óriási tekintélye lett a macska szemében, elég volt minket meglátnia messziről, és láthatóan vigyázba vágta magát benne a szar is. Nyilván, ez az állapot azért nem tetszett a bealázott cicusnak, és bőszen kereste az alkalmat a bosszúra.
Aztán egy szép napon...

A macska -ismerve esti sétáink útvonalát, megrendelve a kedvező széljárást, benarkóztatva a saját gazdiját, egyszóval tiszta terepet teremtve-, bevárta a futásból/játszásból hazaérkező fáradt, és ennek megfelelően kevésbé figyelmes ebünket. Egy terjedelmes bukszus mögül Artur elé ugorva, gyors egymásutánban, lekent neki vagy 40 pofont, és ha jól láttuk, vagy háromszor szembe is köpte. Bevallom, meglepődtünk, bár gyanús volt, hogy Artur nem viszonozza ezt a szivélyes üdvözlést, viszont a huszadik sallernál, teli szájas vigyor borul a kis okos fejére...
Nos, Figaro nem egy IQzseni. 
Ugyanis, bármennyire is kutyaszolgája van, ő nem más, mint egy behizott házicica. Azaz, nulla az ütésereje, továbbá, hogy a kanapén való hasizomúszógumi növesztése közben ne vágja szét teljesen a huzatot, még a körmei is csontra vannak vágva. 
Szóval, Artur élvezte az arcmasszást, és van egy olyan érzésem, hogy a visszavágó sem fog elmaradni. Úgyhogy én a bokszbajnok helyében nem nagyon mutatkoznék lakáson kivül, max. álruhában...

Artur, a varacskos kutya

Az van, hogy az ebet tanitgatjuk a közlekedésre. Mármint póráz nélkül, mert jó lenne, ha adandó alkalommal nem rohanna be egy úthenger alá, ha valahogy sikerül elszöknie.
Odáig már nagyon jók vagyunk, hogy pórázos séta közben, leül az útpadkán, és csak engedéllyel indul tovább.
Többnyire...
Na most a gondok itt kezdődnek. Hogy többnyire.

Ugyanis, ha meglát valami rettentő érdekes, izgalmas dolgot, mint pl. macska, kutya, pillangó, szél által felkapott falevél, akkor nagy ivben szarik a padkára (képletesen persze), rohan árkon-bokron át szemrevételezni. És mire annyira feltisztul az elméje, hogy meghallja a negyvenkettedik visszahivást, addig kábé hetvenháromszor ütik el, igy korántsem biztos, hogy lesz esélye visszajönni.
A környéken vannak kevésbé forgalmas utak, ahol gyakorolgatjuk ezt a póráznélküliséget, de a mostani  kiszámithatatlan kamaszállapota miatt, igy is előfordult már, hogy átrohant az úton, mert ezt javasolták neki a hangok....
Egyetlen egyszer találkoztunk igy, egy megtévedt és sörtől belassult strandoló kocsizóval, azaz még nem volt igazi vészhelyzet, de ugye, addig jár a korsó a kútra... Na szóval, inkább marad az eb pórázon, ott, ahol előfordulhat gyalogosközlekedésen kivül bármi más.
Az alternativákat keresgélve, találtam egy nagyon vadregényes kis utat az egyik golfpálya szomszédságában, ahol nulla a kerékkel rendlekező járműforgalom, aszfaltozott járda van, és még futásra is kiválóan alkalmas, attól eltekintve, hogy hegyoldalban vezet. 
Azaz, először fölfelé...
Nagy örömmel újságoltam ezt a Vőlegénynek, aki valahogy nem dobódott fel attól, hogy melóból hazaérve, lecuppantva magáról az 50 fokos autót,  jöhet velünk hegyet mászni a még mindig tűző napsütésben. 
De azért, persze eljött.
Artur irtó boldog volt, mikor lekerült róla a korlátozás, és felfedezhetett egy teljesen új helyet, volt is nagy rohangálás, árokba ugrálás, idegen-kaka ph-ellenőrzés.
Odafele találtunk egy méretes pocsolyát is, amit persze jól körbeszaglászott, de az egyre emnelkedettebb hangon ismételt ''FÚJJ" hatására otthagyott, és vigan rohant tovább.
Akkor még nem sejtettük, hogy fondorlatos tervet szövöget a kis fejében, lévén, a pocséta visszafelé a kanyar mögé esett...
Szóval másztunk, másztunk, egy kis dombra lecsücsültünk... de a lemenő nappal arányosan egyre több lett a szúnyog, meg mindenféle repkedő élienek, igy elindultunk visszafelé. Arturt csak egyszer kellett kimenteni egy sziklásabb részről, ahova felrohant egy gyikot követve, majd lefele bepánikolt, pláne, hogy ismét felszakitotta az éppen begyógyult körömsebét.
Nem egy sebész alkat, és pilóta se lesz az tuti, mert tériszonyos, mint én, és éppannyira nem birja a vért, mint a Vőlegény. Cserébe imádja a csokit, nem is értem, hogy ezt kitől örökölhette?? 
Na de vissza a tárgyra.
A megmentett, és lehiggadt(nak tűnő..) kutya, a kanyarhoz közeledve fényt kapott, és, mint akit puskából lőttek ki, elnyargalt az úton. A Vőlegény -csúnya dolgokat előrevetitő- hivására bosszankodva visszarohant, majd a kapott nasit benyelve újra elstartolt, és már cseszett visszajönni... 
Mikor beértük, ez a kép fogadott minket: 













Bevallom, először nagyon röhögtem, de a Kedvesből még nem oldódott ki az összes feszkó, igy a vérnyomása egy pillanat alatt baszta ki a Richter skálát. Majd ahogy nézte a teliszájas vigyorral, önmagával iszapbirkózó kutyáját, fokozatosan simultak ki homlokán a kockák, igy én is újra mertem kezdeni a vihogást. 
Persze, a dilemma megmaradt, hogy mit kezdjünk a fülig dzsinnes kutyával. 
Felmerült, hogy eladjuk valami gizda kozmetikába iszappakolásnak, vagy ráültetjük egy fazekaskorongozóra és csinálunk belőle kinai teáskészletet. 
De aztán inkább elvittük megfürdetni, kihasználva az automatikus pázsitlocsolórendszerek szabad kapacitását. Mire hazaértünk, mindhárman egyenletesen vizesek, és irtó fáradtak voltunk, igy Artur, vacsit követően azonnal beájult, és minket sem kellett altatni.
Viszont, lehet, hogy holnap megnézem azt a pocsolyát én is, ugyanis az eb pofija jóval kisimultabbnak és ránctalanabbnak tűnik tegnap óta. Ki tudja...? 

A puncizmus fogságában

Megvilágosodtam...
Az eb buzgó vallásgyakorló.
A puncizmus egyik elsőszámú hive.
Vannak még rajta kivül hasonlóan elkötelezettek a csapatban, de Artur meggyőződése kikezdhetetlen. Tegnap este majdnem áldozatot is bemutatott, egy szerencsétlen, és kissé elbambult veréb személyében, igy akarván bevágódni Maggie-nél. 
Igazság szerint a hófehér retrieverlány a gesztust igy is nagyra értékelte, továbbá, a felé irányuló szüntelen rajongás is elnyerte tetszését, mert Artur az OLTÁR közelébe juthatott....
Óriási bánatára nem időzhetett ott túl sokáig, mert mind Maggie gazdái, mind mi észbe kaptunk, és szétválasztottuk az egymásba gabalyodott, csatakos ebeket. 
Viszont, arra pont elég volt az affér, hogyha eddig voltak is kétségei állatkánknak a választott vallásával kapcsolatban, mostantól tuti, hogy teljesen fanatikus PUNCISTA lett.
És ma reggel újabb emlékezetes bizonyitékát kaphattuk elhivatottságának. 
Ugyanis, a futtatóban összetalálkoztunk Secrettel, aki újfent totálisan megbabonázta ebünket. 
Balszerencsénkre egy hasmenéses elefánt járhatott előttünk a réten, az ugyanis rendesen össze volt piszkitva, hogy finoman fogalmazzak. Artur persze selát-sehall módon dagonyázott a kulahalmokban széptevés közben, és csak azért nem döngette a mellkasát figyelemfelhivásul, mert gorilla személyisége nincs (még...). De ezen kivül a teljes eszköztárát felvonultatta annak érdekében,  hogy a mogyorószinű végzet felfigyeljen rá. Próbálkozását siker koronázta, mert Secret végül szóba állt vele: lekiabálta a haját, és megharapta a fülét. Igy el tudtuk lebegtetni a meghabarodott kutyát a csapig, egy praclimosásra. Sajnos, ahogy oszladozott fejéről a rózsaszin búra, észrevette, hogy a barna menyecske távozóban pillantgat visszafele a domb tetejéről, igy Rómeónk a pórázt kezünkből kitépve vágtázott el punciránt....
Szerencsére a dögös lányka gazdija visszajátszotta kezünkre a hódolót, aki ezt erősen hisztizve vette tudomásul, igy pórázon maradt. Negyedóra elteltével szabadon engedtük, mondván, hadd rohangálja ki magából a feszkót, meg amúgy sincs itt senki. 
Hiba volt.
Ahogy kattant a csatt, a hősszerelmes nulláról gyorsult fénysebességre -egy ezred másodperc alatt-, és elvágtázott az illat nyomában. Közben halálra rémitett egy mit sem sejtő gyereket, felboritott egy tátott szájú apukát, és valahol letépte a saját körmét, mint azt dicstelen visszatértekor realizáltuk. 
Igen, visszajött, és bár rekordot döntöttünk dombfutásban a Vőlegénnyel, miközben üvöltve rohantunk a  puncista után, esélyünk sem volt utólérni...
Bevallom, nem dicsértük meg, amikor visszakocogott. Pedig több méterről igyekezett minket mindösszes jóindulatáról, megbánásáról, tévedéséről biztositani, mint azt lesunyt füle, lehajtott buksija, görnyedt testtartása élénken jelzett. Persze, a büntetést ezzel nem kerülte el, igy megint mi vagyunk a Főgenyák, akik csak azért élnek, hogy Őpuncistaságát szivassák. 
Egyre jobban érik az a beszélgetés az állatorvossal, úgy érzem...

Szolgálati közlemény :)

Artur kalandjai a továbbiakban fészbukon elérhetők. 
A blog is megmarad...legalábbis egy ideig biztosan. 
FB elérés: Artur - Golden a családban
Kutyabarátok felé a megosztást megköszönjük 

SzexIstenek egymás közt

Artur úgy gondolja, hogy ő egy szexisten.
Sőt,  igazából meg van győződve róla, hogy Ő maga a Szexisten!
És nem érti, hogy ezt mások nem értik...
Na most ebből azért adódnak konfliktusok, pláne, mert a futtatóban egyik-másik négylábú fiatalembernek szintén a lepedőakrobatizmus az ars poeticája.
Minden elfogultság nélkül, Artur hite kiemelkedik a mezőnyből, tettrekészségével együtt. A gyakorlati kivitelezéssel ugyan akadnak még problémák, de ezt kikompenzálja törhetetlen lelkesedése.
Viszont ott tartunk, hogy már nem nagyon merjük levinni a futtatóba. Merthogy mindenkire rámászik. És nem tudjuk, hogy ezt meddig tolerálják.
Ugyanis, a mi kis önjelölt szexistenünk eléggé béna.
Nyilván nem fogom a szemébe mondani, de nem csodálom, hogy a kutyalányok már csak kétféleképpen reagálnak a közeledésére:
- menekülnek, és közben segélykérően/megrovóan néznek ránk
vagy,
- már üdvözléskor igyekeznek letépni Artur arcát...
....aki persze ebből sem tanul.
Három potenciális hölgyemény van a kosárban, akik esetében az összes macsóeb nonstop széptevő üzemmódra kapcsol, ki-ki a saját vérmérséklete szerint: 
- Dalma az óriási, szomorú szemű - cserébe irtó falánk- magashegyi szépség
- Maggie, a hófehér retriever lány, akinek ártatlanul szépséges pofija és hosszú szempillákkal árnyékolt étcsokiszemei igazi harcos amazont takarnak
- és végül Secret, aki egy labradortermetű, mogyorószin végzet asszonya, a vanrajtamitfogni kategóriából. 
Érdekes, hogy a kutyafiúk a teltebb hölgyekre buknak igazán, ugyanis ha Secret jelen van, akkor a többieknek esélyük sincs. A Titok(zatos) leányzó feneke az elsődleges célpont a srácoknál, és úgy köröznek a futtatóban a barna szépség nyomában, mint valami erősen nyálzó, bolyhos villanyvasút.
Természetesen, tökéletes béke nincs, hisz hogyan is lenne?? 
Az éppen hóditani vágyott amazon háta mögött izomból megy a harc a FŐSZEXISTEN cimért. 
Persze csak óvatosan, hiszen komolyabb küzdelembe a gazdik is beavatkoznak, és az mennyire égő már....?? Ha valakit a nyakörvénél fogva kirángatnak a hörgő bolyból, szégyenszemre nyilvánosan letolnak, majd pórázra láncolnak, és hazacibálnak...Huhh...Igazi rémálom ez a hormonjaik, és koronaékszerük által irányitott macsóknak....
Igy óvatosak, és technikásak.
Magára valamit is adó szexistenjelölt pusztán hófehér fogainak villogtatásával, elijesztőnek szánt morgással, sáros fűcsomók ellenség arcába -véletlenszerűnek feltüntetett- rugdosásával ér célt. Nem beszélve arról, hogyha elég erősen tépi a kiszemelt istennő fülét, akkor erélyesen macsós fellépésének köszönhetően, úgyis rá esik a választás.... És ezért még a gazdi sem haragudhat. 
Hisz tehet ő arról, hogy szétszedik a nők??? 
Artur most kezdi tanulni a rafinériát, de bevallom, nem halad túl gyorsan.
Ugyanis őszexistenségét még kurvára nem érdekli a körités. 
Csupán dugni akar. 
Lehetőleg gyorsan, és minél többet.
Beszéltük is a Vőlegénnyel, hogy ideje lenne komolyabban felvilágositani a 9 és fél hónapost. Külön fejezeteket szentelve az udvarlás, előjáték, monogámia témakörnek...

Murphy meg a róka

Neeem, ez most nem egy La Fontaine-féle tanmese lesz, bár tanulság van benne bőven. 
Mindenesetre jelzem, hogy 16-os karikás a történet, és sajtról, meg hollóról nem lesz benne szó. Továbbá Murphyt szerintem mindenki ismeri, a róka meg nem a Vuk, hanem a másik....
Az történt, hogy a csontevészet másnapján úgy gondoltam, végrehajtom a rég esedékes Arturfürdetést, hátha az is segit némileg a -háromhetes döglött halhoz hasonló- kipárolgásán.
Kigondoltam, hogy az eseményt leghatékonyabban a teraszon tudom végrehajtani, lévén, nincs a világon olyan bazi nagy lavór, amibe az ebet belerakhatnám, és benne is maradna. 
Igy, nem a leghumánusabb módon, de hozzápórázoltam a teraszkorláthoz, jelentősen beszabályozva a mozgásterét. Majd felkészültem 3 kiló nasival, papirtörlővel, langyos vizzel, slaggal, kutyababasamponnal, kefével, gumikacsával, kotyogós labdával...etc. Ja és persze, ott volt az áldozat is, aki konstatálva a rá váró borzalmakat, hevesen rángatta az erkélykorlátot, továbbá állatvédők után kiabált, ha jól értettem.
Érdekes, hogy ha vizet/pocsolyát/sarat/tengert lát a kis drága, abba mindenáron bele kell gázolnia, de a legális fürdetéstől irtózik.... Pedig nem csip a sampon -kipróbáltam....jól van na, kicsi volt még az eb, és féltem hogy csipni fogja a szemét...-, óvatosan dörzsizem, langyos vizzel öblitgetem...aztán mégsenem szereti az effajta pacsát. Mondjuk nem ez az egyetlen fura dolga van, de mindegy.
Szóval megfürödtünk. 
Igen, én is, mert azért egy közel 40 kilós, ellenálló állat zuhanyzása közben meglehetősen nehéz megoldani, hogy az elkövető száraz maradjon... Viszont, a puppysampontól selymesebb lett a bőröm, mint a Dove-tól...lehet váltani kéne.
Miután az eb le lett dörgölve száraz törölközővel, meg lett fésülve, és gyorsan minden fellelhető dzsuvát magára is kent a külső burkolatról, kitaláltam, hogy ha már úgyis térdig járunk a habban, lesúrolom a teraszt is, ráfér. Nedves segitőtársamat bezártam a nappaliba, ellenkezését kajával feloldva, és nekiestem a sikamikának.  Végezvén a derékgyilkos produkcióval, a nappaliba lépve azt kellett látnom, hogy megérkezett Murphy, és ennek köszönhetően, a bolyhos éppen az étkezőasztal alatt dobja ki a rókát.... Mondom remek, biztos megint mohón kajált, van ilyen, szerencsére ott még nem takaritottam. 
Húsz perc múlva egy nyüsszögő, toporgó kutyát találtam a bejárati ajtó előtt. Nem szokatlan ez teljesen, akkor is ezt csinálja, ha postás, takaritó, mumus jár odakint, de most néma csend volt a lépcsőházban, igy nem értettem a gondját. Reggel megvolt a kisdolog-nagydolog bőséggel, napközben nem szokott, igy meg voltam győzödve róla, hogy az eb haluzik. 
Öt perc múlva kiderült, hogy nem.
Értetlenségemet látva kivágtázott a ragyogó teraszra, és gyors egymásutánban háromszor végigf*sta..... Konstatálva fehéredésemet, az esedékes rókáját már a -szellőzésre kitett- tentéjére pakolta rá.... mégse koszoljuk tovább a letakaritott erkélyt. 
Na ezt a műsort játszotta estig. 
Bármit adtam neki, kijött belőle valahol. 
Azt mondjuk még most sem értem, hogy hogy a francba lehet egy kis pohár natúr joghurtból kb. két liternyit visszahányni??
Szerencsére késő délutánra egész jól lett, a főtt rizs benne maradt, és inni is elkezdett, igy nem tartottuk annyira sürgősnek az állatorvost. 
Mindazonáltal az este hazaérkező Vőlegénynek nehezen adtam el, hogy igen, a kutya meg lett fürdetve, és a teraszt is lesúroltam, kb. hetvenszer.
Murphy pedig, a hangerő fokozódását nyugtázva, kajánul röhögve távozott a kulcslyukon.

Csontvacsora

Ismét nem jelentkeztem egy ideje, dehát nyár van, igy Artur legnagyobb örömére -és természetesen a mienkre is- érkeznek az újabb és újabb játékok. :) Azaz, van elfoglaltság bőven, emiatt a blogra kicsit kevesebb idő jutott. Na nem azért, mintha az eb közben megtért volna, és földre szállt tüchtig angyalkaként viselkedne....áááá...továbbra sem teljesen normális, és továbbra is imádjuk.
Azonban óriásszeretet ide vagy oda, az az igazság, hogy az elmúlt időszakban kicsit fura illat lengte körül a bolyhost. Büdi volt, na...
Mivel szinte minden nap úszik a tengerben, nem a tisztálkodási szokásaira gyanakodtunk, bár biztos ami biztos, egy komolyabb alvázmosás is be lett tervezve. 
Az odőr miatt felnéztem a guglira, és meginterjúvoltam a kutyás barátokat is. Gyorsan meglett a diagnózis -mint irtam korábban, okleveles hipochonderként ebben nagyon jó vagyok! -, mely szerint az ebnek valószinűleg bűzmirigy problémái vannak. Ennek megoldására leghumánusabbnak a csontetetés tűnt, a MIKÉNT részleteibe most inkább csak nagyvonalakban mennék bele... khmm... szóval szorulást kell eszközölni az állatban, és akkor nem kell félnetek, jó lesz...
Fel lett dobva a labda jó magasra, MILYEN CSONT???? 
Mint jeleztem, igen erős betegségtudattal rendelkezem, és leginkább a durva fajtákra bukok. Simán be tudok vizionálni magamnak egy haslövést is, ha a helyzet úgy hozza, és gugli szerint arra utalnak a tüneteim. Na most, ezt a jófajta képességemet ki szoktam terjeszteni a számomra FONTOSakra is, a Vőlegény legnagyobb örömére....
Természetesen fentieknek köszönhetően az összes csontban gyilkos eszközt látok, melyek csak arra várnak, hogy belül széthasogassák az imádott jószágot. Engem aztán nem etetnek meg azzal, hogy csak a csöves csontok ilyen gonoszul fondorlatosak, inkább kategórikusan nem bizok egyikben sem. 
Ezért a Kedvesre hárult a feladat, hogy kitalálja, milyen állat, melyik része legyen a ropogtatnivaló, és meggyőzzön engem is, hogy az eb túl fogja élni a mutatványt. 
Igen, tudom.
Nekünk is volt kutyánk mindig, hisz falusi vagyok. 
Igen, nálunk is volt az ebeknek konyhamalac funkciója, azaz válogatás nélkül kaptak meg mindent, ide értve a csontokat, halszálkákat, mákos beiglit, tojásos galuskát..etc. 
És igen! 
Sose nem lett semmi bajuk.
DE AKKOR MÉG NEM OLVASTAM GUGLIT!!!! 
Meg hát Artur nem is ismeri a zordon kutyaházas kinti létet, és maradékevést (bár ez utóbbival tuti nem lenne problémája...)! 
A Vőlegény azonban, gondos kutatást végezve leszűkitette a kört, három féle termékre, amiket alapos mérlegelést követően leforditottunk spanyolra, és beirányoztuk a hentest. Először bepróbálkoztunk, hogy hátha beszélik az angol nyelvet a húsipar jeles képviselői, és szerencsénk volt. Az egyik azt állitotta magáról, hogy ő igen! Juhé, gyorsan eldaráltuk neki, hogy kutyának való csontot keresünk, nem szárnyast, nem csövest, izibe.
Na az arcából itélve keztdünk gyanakodni, hogy annyira talán mégsem megy neki az albioni nyelvezet, igy elmondtuk megint, kockáról kockára lassitva. 
Ebből már megértette a CSONT-ot. 
Örömében el is kezdett ajánlgatni mindenféle gyönyörűséges marhahúsokat, kicsit alacsonyabb kilónkénti áron, mint az arany.
Ezen a ponton elgondolkoztunk. 
Most vagy a hentes kurvára nem érti, hogy mit akarunk tőle, vagy mi vagyunk ekkora smucig disznók az ebbel szemben, és szaros prémium tápokkal etetjük, ahelyett, hogy szabadtartású ibériai marhát vennénk neki, ami úgy tűnik, itt bevett szokás. Azért bevallom, reménykedtünk, hogy a böllérmesternek nem mentek át az infók, igy igyekeztünk több nyelven rávilágitani, hogy a csontot kutyának keressük. Na spanyolul átment az infó, emberünk fel is csillant tetőtől talpig, és derékig fejest ugrott a mögötte álló bazi nagy kukába. Azt hittük, szégyenében bújt oda,mert azért mégiscsak itt erőlködünk vele cirka 17 perce, de nem. Mikor előmászott, a kezei között kb 4-5 kilónyi gyönyörűséges bordát tartott, pikk-pakk bezacskózta, és óriásmosollyal nyújtotta át. 
INGYEN. 
Itthon megnézve a kidobásra szánt terméket, annak frissességét, és jelentős hústartalmát tekintve,  abból olyan szuper gulyáslevest főztem VOLNA, hogy megszólal. 
Ha nem a nyesedéktartó kukából bányássza ki, persze. 
Na de igy megfőztem Arturnak, aki élénk figyelemmel kisérte a teljes procedúrát, a konyhaajtóban topogva. Annyira tudta, hogy az övé lesz a cucc, hogy a hűtési folyamatot már halkan nyüsszögve, és csulacsikokat eregetve birta csak elviselni. Majd amint megkapta az edénykéjét, rárontott, kirabolta belőle az egyik darabot, és egy biztonságosabbnak itélt helyre távozott vele, ahol nekiesett.
Persze dokumentálnom kellett az esetet, amitől az eb nem lett boldog, igy gyorsan fel is adtam a paparazzi tevékenységet.
Na de a csontok elfogytak, a kutya pedig boldognak tűnt. És ugyanolyan büdösnek. Reménykedtünk, hogy másnap elérjük a célt, addig is felváltva őriztük az ebet, mert ki tudja? Ugye, azért csak csontok keringenek benne, jobb résen lenni. 
Persze, semmi ilyen jellegű baja nem lett, egyéb annál inkább, de az már a következő történet. Mindenesetre a csontvacsora nagyon rendben volt Artur szerint, aki azóta is jelentősen szemezget a mélyhűtővel, tudván, hogy az rejti a további adagokat...