Kutyatlon

Artur szerencsére nagyon sportos kiskutya.
A legfőbb kedvenc természetesen az úszás, de nem veti meg a futkározást, kirándulást, labdázást sem. Ez utóbbit magas szinten műveli golf-kosár-röp- és focilabdával is, ő MÉG abszolút nem csinál ügyet a MÉRETBŐL...
A hétvégi kirándulás során felismertük, hogy az eb kiemelkedően jó - az általam mindig rettenetesen utált- magasugrásban is. Erre a képességére tök véletlenül derült fény, mikor is a -néha- cseppecskét infantilis Vőlegény, egy kurva hosszú bambusszal épp lovaggá akarta ütni a kutyát a hegy tetején... (igen, én is nagyon röhögtem)
Nos, az eb nem várta meg, hogy Sir Artur, pontosabban Sir Arthur legyen, hanem helyből felszállva röppent át az akadályon. Majd, bezsebelve a tátott szánkból egyértelműen levehető lenyűgözést, gyorsan megismételte még párszor a mutatványt. Mielőtt unalomba fulladt volna a produkció, kiegészitette a számot azzal, hogy minden egyes ugrásnál kiharapott egy darabot a rúdból, ami igy meglehetősen gyorsan forgácsolódott, meg aztán a kutya is kifulladt, és inkább rágni akart. Azonban elnézve a performanszát, korszakalkotó ötletem támadt.
Be kellene vezetni az ehető magasugró rudat ebben a sportágban, igy máris mennyivel izgalmasabb lenne  a történet. Ha az általános iskolában nem karóval fenyeget a tanár, ha megint ellógom a magasugrós tesiórát, hanem csokirudat nyom a kezembe, már lehet hogy olimpikon lennék ebben a műfajban. Mert hogy reggeltől estig ott ugráltam volna, az tuti...Persze, ha a suli birta volna anyagilag a rúdutánpótlást.
Na mindegy, erről már lekéstem.
Szerencsére a kutya nem válogatós, teljesen elégedett a bambuszrudakkal, abból meg van itt elég.
Az úszással kapcsolatban is jelentős fejlődésről számolhatok be. Mint azt már többször emlitettem, tengerparton lakunk (igen, Anyukám jól van, köszöni..:)), igy a kutyának minden lehetősége megvan a gyakorlásra. Talán azt is irtam már, hogy én nem vagyok egy darnyitamás, viszont kicsivel jobban úszok, mint egy balta. Én mégsem fejlődtem egy centit sem. 
Miért is???
Nos, bár a lakhelyünk hivatalosan a Costa del Sol-on helyezkedik el,  ahogy azt kedves barátaink megjegyezték, ez inkább a Costa del Wind. Azaz, igen szeles a térség, ami esetenként, igen jelentős hullámzást eredményez.  Ezzel kapcsolatban pedig, nekem az a határozott meglátásom, hogy menjen bele, akinek hat anyja van...
Az eb nem ennyire finnyás, ő elsősorban a vizet látja.
Hozzáteszem, ez a hangyányit beszűkült látásmódja azért eredményez furcsa helyzeteket, mikor is -magasról lepottyantva az iszonyomat-, már kezdeném letépni magamról a gúnyát és mennék menteni.... De akkor végre felbukkan, és köhögve, prüszkölve, valahogy a partra verekszi magát. Gondolom akkor megfogadja, hogy soha többet nem iszom...ja nem, azt én szoktam megfogadni vasárnap délelőttönként... szóval megfogadja, hogy nem megy be nagy hullámzásban, aztán ehhez tartja magát másnapig.
Hiába, küzdő tipus.
Fent felsorolt pulzusgyilkos megmozdulásait itthon relaxációval és jógával egésziti ki. A Kedvessel csak ámulunk, amikor a kutya gyors egymásutánban viaduktot, majd homoritást végez a gerincével, végigropogtatva a csigolyáit. És mostanság, már a reggeleket is igy kezdi, igy versenyt ropogunk a hálószoba környékén. A Vőlegény még ellenáll, és igazi FÉRFIHOZ méltón úgy gondolja, hogy a streching lányos megmozdulás... Hozzáteszem, azért néha már rajtakaptam, amikor a fekvőtámaszhegyeit követően, leutánozta a mellette nyújtó kutyát...