Komfortzóna

A kutyafuttatóban nagyon jó kis társaság gyűlt össze, és viszonylag rendszeresnek is mondhatók az esti találkák. Vicces, hogy egymás kutyáival már mindenki képben van, ismerjük a kedvencek nevét, korát, előéletét. Ugyanakkor halvány lila gőzünk sincs egymás, azaz a gazdik nevéről.

Érdekes.

Rengeteget nevetünk, beszélgetünk, sztorizunk, de mivel a társalgás főként az ebek körül zajlik, valahogy egyáltalán nem fontos, hogy közülünk, kit hogy hivnak. Igy is tökéletesen jól megértjük egymást. 
Arturt nagyon szereti az egész csapat, a négy és a kétlábúak egyaránt. Jól beilleszkedett, és igyekszik tanulni a nagyoktól, hiszen jelenleg ő az egyetlen junior a csapatban, és a legkisebb is. A kezdeti óvatosságát felváltotta a kiváncsiság, és a figyelem. Mostmár bátran részt vesz a csapatjátékokban, kergeti a labdát a többiekkel, ugyanakkor rettenetesen tisztelettudó, ami miatt irtó büszkék vagyunk rá.

Az első alkalmak bátortalan lépéseit folyamatosan végigkisérte felnőtt barátja Claus, és ő volt az, aki mindig bemutatta Arturt az ismeretlen ebeknek. Érdekes, hogy a kutyák esetében is mennyire megvannak azok az irott és iratlan szabályok, melyek segitik az együttélésüket, és a szocializációjukat. Kicsi kutyánk most tanulja ezeket, de nagyon jó diák, eddig minden akadályt ügyesen vett.

A gazdik természetesen imádják, hiszen Artur a legbolyhosabb, és leginkább gyűrhető a csapatban. Továbbá nagyon kedves és bújós kutya, aki örömében mindig annyira csóvál az ismerős emberek láttán, hogy nyaktól lefelé jobbra-balra kileng.

A futtató másik sztárja, természetesen a Vőlegény.

Érte főként a csapat szőrősebbik fele van oda, és lényegesen prózaibb okokból. A Kedves zsebe ugyanis mindig tartalmaz kutyacsemegét, és nem is fukarkodik annak osztogatásával. Azaz, ha megjelenünk a futtatóban, Artur köszöntését követően az összes kutya, teleszájas vigyorral rohamozza meg a Vőlegényt, és én csak ezután következem az üdvözlő-szimatsorban.

Mivel a családban Artur az első eb, és az Imádottnak soha nem is volt ilyen szőrmók pajtása őelőtte, erős fenntartásokkal birt a kutyatartás gyönyöreivel kapcsolatban.

Már a kezdetekkor. 

Sosem felejtem el, mikor mentünk Arturt átvenni, és a csengetés után rohant elénk az eb mamája.... A Vőlegény -a felénk vágtázó óriási állatra tekintettel-, inkább berettent a hátam mögé. Akkor fel is merült bennem, hogy mi lesz vajon, ha a saját kutyánk is megnő...? 

Gondolom, benne is átfutott ugyanez...

Artur most, 7 hónaposan, akkora kb, mint a mamija volt a nagy találkozáskor, és teljes lelki nyugalommal mászhat fel a Kedvesre, nyelheti be a karját könyékig, és ez mindkettőjüknek jó igy. Persze, a kötelező zsörtölődés megvan az illuzió megteremtése miatt, de ezt igazából senki sem veszi, és senki sem gondolja komolyan.

Továbbá, a futtatóban elnézve az Imádottat a borjú nagyságú ebek között, nasit osztogatva, mint egy jobbfajta cukrosbácsi, bevallom, kicsit elérzékenyülök. Nagy utat tettünk meg minden szempontból, és azt gondolom, jó döntéseket hoztunk. Minden szempontból.

A komfortzóna pedig arra való hogy táguljon :)

Hisz nézzük csak:

- Artur rettegett mindentől, ami él, mozog, vagy hangot ad. Ezzel szemben, most van egy óvatos, de rettentő kiváncsi, és bátor tiniebünk.

- A Vőlegény amikor jobban végiggondolta a kutyakérdést (a pisikaki és szőrhullós résznél jobban elidőzve) halkan sikoltozott. 

Magában. 

Ezzel szemben ma? Ha az éhenkórász ebnek a vacsoránk közben olyannyira beindul a nyáltermelése, hogy kétoldalt lelóg a bokájáig a csulacsik, a Kedves szemrebbenés nélkül törli meg a pofit, és simogatja meg a buksit.

És már közös mondásunk is van: 

"a kiskutya nagyon szerethető, de a nagykutya még jobban"

Artur hatalmas egyéniség, és nagyon jó tulajdonságokkal rendelkező állatka. Mikor kicsi volt, egyszer beszéltünk arról a Kedvessel, hogyha elénk raknának most száz hasonló korú golden retrievert, vajon ki tudnánk e választani közülük a sajátunkat. 

Akkor nem voltunk benne biztosak. 

De ma már ezer közül is.

Egyedi lett az eb, és csodaszép. 

És nagyon örülök neki, hogy anno minket választott. Merthogy ő választott, az mostmár nem is kérdés.