Palackmánia

Bevallom, először ennek a bejegyzésnek az ÜVEGEZÉS cimet szántam. 
De aztán eszembe jutottak bizonyos úttörőtáborok, meg szülinapi zsúrok, amikor is e cimszó alatt ismerkedett egymással jobban a két nem, irtó nagy zavarok és pirulások közepette. Számomra is egy ilyen játék közben csattant el az első csók, ami nem is az volt, mert csak összeérintettük az ajkunkat...mégis, napokig lázban tartott, pedig a fiú nem is tetszett. 
Szóval az eredeti cim alapján akár még mást is várhatnának a Tisztelt Olvasók, igy jobbnak láttam egyéb, kevésbé félreérthető elnevezést kiötölni.
Aki egyébként nem ismerné az üvegezés lényegét, jó barátunk (született Gugli), meglehetősen részletes tájékoztatást, és szabályokat tartalmaz. Beleolvastam, jókat röhigcséltem, üres időben érdemes átfutni a Gyakori kérdések témába vágó szösszeneteit. Tanulságos.
No de ez a bejegyzés most nem erről fog szólni. Mindazonáltal jó volt nosztalgiázni kicsit... :)
Ebben a posztban legszőrösebb családtagunk egy újabb fétise fog bemutatásra kerülni, konkrétan a pillepalackimádat.
Az eb rá van gerjedve a műanyag flakonokra. Természetesen minél nagyobb, annál jobb. 
Ebben IS talpig férfi...
A 2-2,5 literes üditősüveget végig élénk figyelemmel kiséri, és a tekintetében folyamatosan ott van a mikorfogymárki??? Azt már megtanultuk, hogy a kutyatársadalom elleni szörnyű vétket követünk el, ha az üres butykosokat összenyomkodjuk. Az első alkalommal, amikor ezt megléptem egy kiürült olivaolajos palackkal, a négylábú végigzokogta a flakon halálát, és úgy nézett rám, mint az anyagyilkosokra szokás.
Én korlátolt, akkor még nem kötöttem össze botor tettemet a kutya által abszolvált siratóénekkel. 
Másnap egy ásványvizes flakont itéltem fentikhez hasonló kinhalálra, ám a felhangzó recsegésre ezerrel vágtázott be a kint napfürdőző eb, és azonnal elkezdte a beskálázást. Itt már kezdtem gyanitani az összefüggést, de azt hittem hogy csak a hangok ingerlik, amit nem mellesleg én is utálok. 
Ám hiába hagytam abba a hajtogatást, Artur tovább nyomta a siratóasszony style-t, igy odaadtam neki a félholt palackot. Be is rohant vele a nappaliba, ahol is halkan nyüsszögve megpróbálta újraéleszteni, legalábbis a folyamatos nyalogatás, óvatos pofozgatás, finom bökdösés láttán csak erre tudok következtetni.
10 perces izzasztó reanimálást követően úgy itélte meg, hogy a flakon már egész jól van, igy rehabilitáció gyanánt  kivitte a teraszra és elásta kicsit a homokozójában. 
Igen, az eb a természetes módszerek hive, tőlem tanulta.
Délutánra lejárt a kezelés hatóideje, és kezdődhetett a játék, ami az alábbi rendezés szerint zajlik:
I. felvonás
Szin: Nappali
Szereplők: Artur a Kutya, Feltámadt Pillepalack
Cselekmény: Feltámadt Pillepalack cipelése körbe-körbe a nappaliban Artur a Kutya által, látszólagos cél nélkül. Az étkezőasztal körül megtett tizenhetedik elipszist követően Feltámadt Palack dobálgatása, és pofozása, törekvés a minél nagyobb zajhatás elérésre. Ennek érdekében Artur a Kutya, a Feltámadt Palackot randomszerűen b*ssza hozzá minden útba eső tárgyhoz. Izomból. 
II. felvonás
Szin: Nappali, Konyha
Szereplők: Artur a Kutya, Feltámadt Pillepalack, Vőlegény/Én
Cselekmény: A két főszereplő kezd egyre bensőségesebb kapcsolatot kialakitani  egymással, melyet jól szemléltet, hogy Feltámadt Palack kezd félig eltűnni Artur a Kutya szájában, aki ezt hangos hörgéssel és morgással helyesli. A  nyilt szini gyomortükrözés közben a Felek kibirkózzák magukat a Konyha területére, és az ott tartózkodó humán egyed (ld.: Vőlegény vagy Én) alsó végtagjaira csavarodva folytatják a küzdelmet. A mellék-közreműködő egy ideig némán tűri a rá kiosztott gyertyatartó szerepet, majd fellázad. 
III. felvonás
Szin: Konyha, Nappali, Terasz, Mosókonyha
Szereplők: Vőlegény/Én, Artur a Kutya, Feltámadt Pillepalack
Cselekmény: A mellékszereplőből főszereplővé előlépett humán organizmus ráutaló magatartással és hanghordozással biztositja Arturt a Kutyát, hogyha egy percen belül nem fejezi be a műsort, akkor úgy lesz kivágva a zordon teraszra, mint macskát sz*rni. A teljesen felpörgött Artur a Kutya természetesen semennyire nem veszi komolyan az elhangzottakat, igy arra eszmél, hogy Feltámadt Palack karanténba kerül a Mosókonyhában, ő pedig hirtelen a fülénél fogva találja magát a teraszon.
Cselekmény vége.

Ismerve tehát Artur flakonfétisét, már nem öljük meg a kiürült butykosokat, egyszerűen csak jól rácsavarjuk a kupakot, és leállitjuk a kuka mellé. Igy az eb ha arra jár, megörül az új játéknak, és viszi is magával a fenti koreográfia szerint. Amit megun, azt általában begyűri a kanapé alá, ahonnan alkalmas pillanatban ki tudom varázsolni, és végre ki is tudom szanálni.
Igazából nem értjük, hogy miért is van szükség egyéb játékra, mikor órákig elvan egy üres palackkal, vagy egy műanyag dobozzal, nem beszélve a vállfákról... Dehát kell, Arturban túlteng a birtoklási vágy, és számontartja az összes kis bisz-baszát. A palackokat is, igy az üres kanapéalj láttán mindig van számonkérő hüppögés, de gyorsan megbékithető egy újabb üres flakonnal. 
Pláne, ha a figyelmes gazdi egy kavicsot is elrejt benne, a szélesebb spektrumú zajszennyezés kialakitása érdekében....

A takaritósegéd

Végre-végre pénteken csodás napra ébredtünk, picit hűvös, de szélcsendes, napsütéses volt a reggel. Olyan tiszta volt a levegő, hogy élesen látszottak az afrikai parton álló házak a teraszról. 

Miután a Vőlegény -persze késve-elstartolt a dolgozóba, úgy döntöttem nagytakaritok, ha már megsétáltatott az eb. Jó szokásához, és jelentősen növekvő súlyához mérten Artur tehát végigcibált a village-en, egészen a tengerpartig, ahol is kis időre felmentést kaptam. Mig ő elment romlott tengericsillagvadászatra, addig én üldözhettem szavatosságon belüli kutyakeksszel, hiába. Természetesen megtalálta a korábban általam eltulajdonitott és -sajnos nem elég mélyre- elásott vizisztárt, és be is tömte az arcába. Az egyik csápját/lábát/karját (tényleg, mije van a tengericsillagnak??) sikerült elcsipnem, de a többit lenyelte az eb, és egész hazaúton, halpiacot megszégyenitő szagokat eregetett vissza a szájából. Nagyon jó volt. 

Mikor lehajoltam megsimogatni, amiért kivételesen nem tépi le a karom, hanem nyugisan és szépen igazodva baktat mellettem, egy olyat böfögött az arcomba, hogy azóta allergiás vagyok a seefoodra, pedig épp  kezdtem megkedvelni a múltkorában elfogyasztott isteni paellának köszönhetően.

Noshát, ilyen kora reggeli élmények után kicsit csökkent a takaritási kedvem, de nem adtam fel, és hazaérve belevágtam a mosás-vasalás-ablakpucolás és társai vállalkozásba. 

Artur minden reggeli sétát követően úgy omlik össze miután leitta magát, mintha legalábbis a Mount Everestet másztuk volna meg békaügetésben. De ilyenkor legalább van egy órám, amikor úgy tudok haladni a dolgommal, hogy,

1. járás közben senki nem csimpaszkodik a bokám köré (jut eszembe, bolyhos, 18,5 kilós alig használt lábsúly eladó..), 

2. ha spanyol nyelvleckét hallgatok, akkor senki nem kezdi el csépelni a falat egy sz*rrá rágott tornacipővel, csak hogy megfelelőbb legyen a zajszint,

3. ha almát eszem, akkor nem ül le elém, néz rám szivszaggatóan, és folyatja a nyálát, mig nem adok belőle,

4. nyugodtan elmehetek wc-re....

Ez utóbbi új dili. Ha ébren van, és közben engem hiv a kötelesség, akkor a zárt ajtón kivül üvölt. Ha -tartva a szomszédok bosszújától- beengedem, akkor leül elém és mereven néz. Na ember legyen a talpán, akinek igy sikerül.... én általában feladom.

Mivel ezen a szép napon minden a terv szerint haladt, és Artur is hanyatt vágta magát, gyorsan beraktam a mosást, lehúztam az ágyneműt, és nekiestem a fürdőszobának. A zajokra persze megjelent a segitség, bambán nézve ki a fejéből, némi megrovással a tekintetében. Bootolást követően ráébredt hogy buli van, takaritunk! és kihasználva létrán tartózkodásomat, gyorsan el is kezdte lenyalni a felkent CIF-et a csempéről. Már elég rezignáltan tűröm a takaritószer fogyasztási mániáját, igy nem zavart a dolog annyira, no meg a citromos súrolókrém illata még mindig magasan veri a két hete döglött tengericsillagét. Gyomorból is.

 A csempe duplikált súrolását követően, a kutya átavanzsált lábsúllyá, és igy fittnesz fokozatban takaritottuk le a falat beboritó tükröt. Biztam benne, hogy a plafonhoz közeli részek létraigénye miatt félúton majd elhagyom, de nem!!! Megoldotta, hogy a magaslaton is formáljam a vádlimat, és jött velem a bokámba csimpaszkodva. 

Végezetül még gyorsan lenyúlta a Vőlegény samponját, majd belefáradva a nagy munkába, összetekeredett a mosásra kitett fürdőszobaszőnyegen, és elkezdte megálmodni a további teendőimet.

A nappali takaritásakor már ismét fitt volt, és különböző hangeffektekkel kisérte végig a teraszajtó külsejének lesúrolását. Anyukám emlitette a hétvégén, hogy sokat csuklott ebben az időpontban, gyanitom, volt hozzá némi köze a belülre bezárt ebnek...

Amint azonban előkerült a rettegett ősellenségporszivó, olllyan gyorsan szivódott fel, hogy még a kondenzcsikot sem láttam utána. De, mint utólag kiderült, a hoppanálására magával vitte az egyik miniszőnyeget is, természetesen tisztán takaritási célzattal. Mikor rájuk találtam, éppen azon munkálkodott, hogy a koszosnak és elrongyolódottnak itélt szálakat kitépkedje a padlótakaróból, nem fárasztva engem holmi szőnyegtisztitási procedúrával.

A felmosási tudományom nem teljesen nyerte el a tetszését, de tett róla, hogy korrigálhassak. Amint végezve a teljes lakás felnyalásával, leültem a teraszon, a kutya felpattant és a RÉSNYIRE nyitott balkonajtón bepréselve magát, térdig homokos tappancsokkal szánkázott végig a nappalitól a konyháig. Első dühömben berongyoltam utána, majd a nedves márványon felgyorsulva, némi helybenfutást követően érkeztem bele a polcba, homlokkal tompitva a becsapódást. A mérgem az ütközés pillanatában elszállt,  majd követte az egyensúlyom, és amolyan rajzfilmesen lefolyva a polcról, a vizes padlón pihengettem kicsit. Lehet hogy sirdogáltam is, az emlékeim erről a pár percről hangyafa**nyit ködösek. 

Az eb közben visszalábujjhegyezett az erkélyre, és mint aki jól végezte dolgát, vigyorogva nézte végig a megviselt térelválasztóba kapaszkodó, rozzant felemelkedésemet. A mosoly akkor hervadt le az orcájáról, mikor elactivityztem neki, hogy a következő alkalommal vele fogom duplán felmosni a kérót, felmutatva a takaritópamacshoz tartozó rudat, és annak rendeltetésszerűtől eltérő alkalmazási lehetőségeit is.

Ekkor kicsit magába szállt, és a popsiját erősen a földre szoritva jött bocsánatot kérni. 

Este a Vőlegény nem teljesen értette a kutya megváltozott közlekedési módját, és a három centi széles lenyomatot sem a homlokomon....Én meg nem avattam be minden apró részletbe, legyen ez a mi titkunk Arturral....

HÁTha jóga

Az akitatalálka másnapján az eb meglehetősen kezelhetetlen hangulatban leledzett. Reggelre, az összes fellelhető papirost apró darabokra tépdeste a nappaliban, és büszkén ült a halom tetején, mikor reggel mentem kávét késziteni. Konkrétan bokáig jártunk a kutyanyálas papirfecnikben, ahogy próbáltuk megközeliteni a teraszt, ami nem dobott fel minket, pláne hogy ismét egy esős napra virradtunk. Körbenézve látszott, hogy az összes jegyzet és újság meggyalázva és atomjaira szedve hever a padlón, a könyvek pedig csak azért maradtak épségben, mert a polc azon részét még nem éri fel. 
Mivel ilyen jelentős sajtócenzúra korábban sosem fordult elő részéről, nem nagyon tudtuk mire vélni a dolgot, mindenesetre büntetésként nem volt reggeli simogatás, helyette ejnyebejnyéztünk egy sort. Mint utólag kiderült, ez olaj volt a tűzre.... A beazonosithatatlan okból kifolyólag talpig besértődött állatka tovább fokozta a nyomást, és kezdte magát nemes egyszerűséggel hülyének és/vagy töksüketnek tettetni. 

Bármely kérés/parancs/utasitás elhangzását követően bámult bele a vakvilágba, és vakargatta a nemesebb szerveit. Közben fél szemmel minket stirölt, reakciónkat lemérendő. De nem, és nem lehetett rávenni, hogy leüljön, lefeküdjön, kimenjen...stb, ellenben harapott és morgott. Még a felkinált nasit sem fogadta el! Meglehetősen tanácstalanul szemléltük a kutyában bekövetkezett drasztikus változást, és próbáltunk magyarázatot találni a viselkedésére. 
Én azt gondoltam, hogy éjszaka leesett a kanapéról -lebukott egyik reggel, és már tudjuk hogy éjjel a szófán héderel- , és beverte a fejét, ami magatartásbeli zavarokat okozott nála.
A Vőlegény hormonális okokra gyanakodott, és javasolta, hogy etessünk brómot az ebbel. Felhivtam a figyelmét, hogy a négylábú momentán senkit nem akar megdugni, és nem is tűnik úgy, mint aki túl van fűtve szexuálisan, igy a brómmal való etetésnek elég minimális lenne a hozzátett értéke.
Elkezdtük hát tüzetesebben vizsgálgatni kedvencünk reakcióit, hátha meglátjuk a  fényt... és lőn. A kritikus vizslatásnak kitett jószágon tisztán látszott, hogy első blikkre minden parancsnak eleget akar tenni. Vagyis nem hülyült el az éjjel, bármennyire is igyekszik ezt elhitetni velünk. A kiadott utasitásra megrándult a lába, elindult lefele a popsija, azaz, a teste igyekezett volna eleget tenni a kérésnek. De a makacs eb megemberelte magát (oké-oké, ez nem teljesen pontos, de az meg annyira hülyén hangzik, hogy megkutyálta magát...), szóval mindent megtett az ellenállás érdekében, sikerrel. Már csak azt kellett kideritenünk, hogy mi a franc baja van, hiszen arról meggyőződtünk, hogy komédiázik.

 Legvalószinűbbnek a hormonális okok tűntek, mert a helyzet délutánra sem változott. A kutya úgy viselkedett, mint egy makrancos kata, himnemű kiadásban. Azaz, naggyon durván hisztizett, oda-oda kapdosott a kezünkhöz, és nagy ivben sz*rt a fejünkre, bármilyen utasitást kapott is. Aztán lassan összeraktuk... Őkelme meg volt sértődve, és félig-meddig jogosan. Artur nagyon érzékeny kiskutya, és mi előző nap megtapostuk a kis lelkét. Ugyanis nem védtük be a szamurájkutyával való találkozás során, csak buzditottuk őket a játékra. Sőt, bevallom, ki is nevettük, dehát olyan vicces volt, ahogy lógott rajta az akita, mintha egy plüss kulcstartót ragasztottak volna a seggére. Visszagondolva, egy idő után, ugye nem is hozzánk menekült, hanem a másik nagy mumus, a tenger felé vette az irányt. Azaz, magára maradt, és éjszaka a kanapén kiötölte, hogy büntetni fog.
Be kell vallanom, kitartó jószág, mert csak estére sikerült nagyjából megbékiteni. Akkor katapultált teljesen, amikor a Kedves lement az ő szintjére és hagyta, hogy rajta hédereljen. A padlólamour aztán sajátságos jógagyakorlatba torkollott Artur részéről, súlya miatt viszont csóri Vőlegénynek egy erőnléti edzéssel ért fel. De a kutya nagyon élvezte a talpmasszást, a nyújtásokat, és a gerinccsavarást, hátonfekvés közben. Bevallom, miközben néztem, irigykedtem kicsit a hajlékonysága miatt.  Két éve jógázom, több-kevesebb sikerrel. Magát a műfajt imádom, de hogy mikor kerülök olyan szintre, mint az eb? Valószinűleg sosem, és az önbizalmamnak nem tesz kifejezetten jót, hogy a 4 hónapos, túlsúlyos családtagunk lealáz e téren. Mondjuk én ritkán bújok be a szekrény alá, és fésülködéskor sem kell legalább hármat tekerni a gerincoszlopomon, ellenállás végett, igy meglehet, hogy ennyire gumitestre nincs is szükségem. Mindenesetre az ebet hajtogatjuk, mert szereti és megnyugtatja, de csak akkor, ha a hátán heverészik közben. Igy délelőttönként a nappalinkban kutyaHÁTha jógát tartok, és utána van egy endorfinban úszó izmos kis szőrgombócunk, aki viszonylag nyugodtan nézi végig, mig én is teljesitem az egy órás strechinget, öngyötrés céljából.

Akitarágóka

Hétfőn GIB-on munkaszüneti nap volt, igy egy csodás hosszú hétvégén lennénk túl, ha az időjárás nem lett volna egyenlő egy mély kalap f*ssal... De természetesen ömlött az eső, igy, egy-egy rövid ebsétától eltekintve, be voltunk zárva a lakásba. Kinunkban, kiművelődtük magunkat tinédzservámpir fronton, és megnéztük a Twilight összest. Nem is volt annyira sz*r...
A kutya mindazonáltal baromi jól elvolt, mert főként aludt, amikor meg véletlenül nem, akkor váltva szadizott minket a Vőlegénnyel. Hogy ne csak minket rágjon, és hogy le is fárasszuk, labdázni akartunk vele a nappaliban, de, mint kiderült, nem igazán volt mivel. A korábban vásárolt eredeti bőr (made in china) röpijét kábé atomjaira rágta, ha meg Judzsint vetettük be e célra, akkor óriásnyüszitéssel tiltakozott, hiszen a barátját csak ő bánthatja. Maximum. És ha Judzsint eldobjuk, az szegénynek biztos rohadtul fáj....ugye.... Mondjuk, amikor a Vőlegény megküldi a baglyot egy izmosabb alárúgással, az elég látványos, de gumiszörnyről lévén szó, szerintünk, talán nem minősül állatkinzásnak. Artur szerint, de.
Na de lényeg a labdahiány, igy végre, megvolt az ürügy, hogy a szuper meteorológiai körülményeket feldobandó, elmehessünk vásárolni!!! 
Tekintettel arra, hogy négylábúnk milyen mostohán bánik a rábizott labdákkal, erősen gondolkoztunk egy vas, majd egy betongolyó megvételén, de aztán megtaláltuk a tökéletest. Ez egy goldenpofiba méretezett, tömör gumiból készült golyó, kosárlabdaszinekben. Persze, ezt is szét fogja majd rágni idővel, de addig még egész jó szolgálatot tehet a családban, igy megvettük. Volt is nagy öröm, mikor előkerült a zacsiból az új játék, ééés, mint az a labdaparti közben kiderült, végre az első olyan, ami nem fér be a kanapé alá.... 
Igen, mindig minden ott végzi. Artur addig ügyeskedik, hogy valahogy az összes tulajdonát betuszkolja a szófa alá, majd -saját meglátása szerint-, tök jogosan jön panaszkodni, hogy unatkozik. Ráadásul, úgy gondolja, hogy ilyenkor megérdemelten brutalizál minket, hiszen ő az a szegény, elhanyagolt, ágrólszakadt kiskutya, akinek nincs egyetlen játéka sem.
Ja. A kanapénak meg már nem ér le a lába a sok alágyömöszölt sz*r miatt és a közepe fel van púposodva.....
No de az új szerzemény nagy siker lett, szeretjük, mert pattog, befér az eb arcába- igy hordozható, nem tud eltűnni- mert megfelelő mérettel rendelkezik, és eléggé ellenáll a -jelenleg igen hiányos- tejfogaknak. 
A labda mellé beújitottunk még egy barbiegereblyére hasonlitó eszközt is, melynek célja Artur szőrméjének rendbetétele. Ezt is kipróbáltuk, jelentősen kevesebb sikerrel. 
A kutya gyűlöli a fésülést, és mivel mindent megtesz annak érdekében, hogy szabaduljon, igy mi is gyűlöljük a fésülést. Ráadásul, lassan két emberes lesz a bunda megzabolázása, mert egyedül már képtelenség őt lefogni. Rúg, harap, karmol, és olyan szinten tekeredik ki, hogy néha az az érzésem, gumiból van. Persze, az aktus közben hangot is ad, mert igy a szomszéd is átérezheti a jót, a vokalizációs repertoár pedig elég széles:
- Visit, mint az a bizonyos fürdős ku*va, vagy, mint akit ölnek.
- Hörög, mint egy utolsó stádiumban levő asztmás láncdohányos.
- Ugat és morog felváltva, néha egyszerre. Ez utóbbival az a baj, hogy levegővételre már nem marad energia, igy meggyőző fuldoklásba és/vagy öklendezésbe torkollik.
- Csuklik. Hangosan. Ééés közben morog.
- Nyüszit. De szigorúan csak akkor, ha nem sikerül senkit megharapnia.
- Fingik. Komolyan. Ez már a végjáték, utolsó próbálkozásként szokta bevetni a vegyifegyvert. Hozzáteszem, többnyire sikerrel...széljárástól függően.
Mivel a fodrászkodás mindig  a teraszon történik, ahol most orkán tombolt, igy éppen csak kettőt fésültünk az eben demó jelleggel, de ezen is besértődött. Gyorsan be is tuszkolta magát a Vőlegény éjjeliszekrénye és a fal  közé, hogy ne férhessünk hozzá. Az elgondolás nem volt rossz, és egy hónapja még működött is volna. Egyetlen pici momentumot hagyott figyelmen kivül a kis drága, hogy már qrvára nem fér be oda... Mindazonáltal durcásan gyömöszölte magát befelé a résbe, és a fáradtságos munka közben be is aludt. 
Csak halkan röhögtük ki.
A fenti élmények következtében, hétfőre mindketten lemerültünk a Vőlegénnyel, és kitaláltuk, hogy ne csak nekünk legyen sz*r, szivjon a kutya is. Elvittük hát állatorvoshoz, veszettség elleni oltásra, aminek már amúgy is bőven itt volt az ideje. A Doktornéni nagyon örült, mikor meglátta kedvenc páciensét, és rögtön el is kezdte dobálni a kutyakekszet bele az ebbe, mint a parkolóórába szokás, aki emiatt rá se rántott az injekcióra. A vizsgálat szerint teljesen egészséges, jól fejlett kiskutya, ezt mondjuk alátámasztotta az ipari méretű nasi elfogyasztása is. Kérésünkre mérlegelés is volt, mert az itthoni személymérlegről már lefolyik, igy mostanában nem tudjuk hogy pontosan mennyi az annyi, kivéve, hogy sok. Hárman néztük kerek szemekkel az emelkedő számsort, ami végül 18,35 kilóban állt meg.... A Vőlegény picit besápadt a 4 hónapos eb súlyát elnézve, de én sem  vagyok teljesen nyugodt. A szaklapok szerint a kutya 14-18 hónapos koráig van növésben...azaz már most látszik, hogy nem lesz kicsi. 
Bár jó lenne, ha ő is tisztában lenne a méreteivel, de ott még nem tartunk. Vasárnap a parton összefutottunk egy párral, akik a 4 hónapos akitájukat sétáltatták. A japán eb, Kai, méretileg, körülbelül a fele volt kiskedvencünknek, ellenben egy ördögfióka, aki a fajtájára jellemző harcmodort már most magas szinten űzte. Azaz, ráharapott Artur hátsó felére, és nem eresztette a zsákmányt. Kutyánk teljes pánikban, nyüszitve rohangált a parton, a hátsóján lobogó kunkorifarkúval. Mivel sehogy sem tudott megszabadulni, végső elkeseredésében a tenger felé vette az irányt, feltételezem vizbeölési szándékkal, és ott végre sikerült elhagynia a popsidiszt. Megnyugodni azonban nem nagyon volt lehetősége, mert az akita nem adta fel ilyen könnyen,és ahogy Artur elhagyta a vizet, már rá is harapott valamilyére. 
Röpke 10 perc alatt kiderült, hogy ők ketten nem lesznek barátok, az esetnek azonban vannak pozitiv hozadékai is:

Kai ráébredt, hogy a legjobb rágóka az enyhén túlsúlyos golden retriever, csak nem szabad a vizbe engedni. 

Artur felsimerte, hogy a későbbiekben az összes akitát széles ivben elkerüli, illetve hogy a tenger nem is olyan szörnyű dolog, tekintve, hogy az mentette meg a seggét.

 A Vőlegény kezd rájönni, hogy imádott kutyája a büdös életben nem lesz harci eb, viszont csodaszép, és bármely egyéb állat láttán parádésan hanyatt tudja vágni magát.

Én megfogadtam, hogy a következő esős hétvégén a közelébe sem megyek a tengerpartnak, ellenben fogok egy csomag illatos gyertyát, egy pohár pezsgőt, és bezárom MAGAM MÖGÖTT a fürdőszoba ajtaját...

Pacsifüles

Hűen a saját zsenialitásomhoz, sikerült meglehetősen lebetegednem tavasz "közepén". Mivel se a gyógyszertári készitmények, se a házi kuruzslás nem volt igazán hatásos, a helyi Biri nénit meg nem találtuk meg, úgy döntöttem pár napot ágyban maradok, hátha.. Közben az idő is elromlott, több, mint egy hete orkánszerű szél, és óriásesőzések szépitik a napjainkat. Röhej, hogy januárban sokkal jobb idő volt, mint március elején, de ez itt nem meglepő, a tavaszi esőzés szükséges a nyári csapadékszűk hónapok átvészelésére. 
Amit természetesen értek én, csak lesz*rok...napsütést akarok!!! 
MOST.
 A folyamatos vizzuhatag miatt a sétákkal is gondban voltunk, mert maximum 5-10 perces időszakok fordultak elő, amikor nem szakadt, csak csöpörgött az égi áldás. És Artur, jó retrieverhez méltón, szereti a pacsát, pocsolyát, sárdagasztást -szóval csupa olyan dolgot, amivel maximálisan összeb***hatja a lakást-, ezért arra törekedtünk, hogy legalább felülről ne kapjon annyi vizet. De igy a sétaidők meglehetősen lerövidültek, ami a mi kis túlmozgásos állatkánkat nyilván nem elégitette ki. Az én ágyhozkötöttségem miatt a játéktér is leszűkült, igy az összes fantáziámra szükség volt ahhoz, hogy valahogy le tudjam kötni az ebet. Azt hozzá kell tennem, hogy Artur nagyon hálás betegtárs, mert bár az égvilágon semmi baja nincs - a hiperaktivitás, és a falánkság nem betegség a szó szoros értelmében-, szolidál velem, és sokat alszik napközben. Emiatt persze szegény Vőlegényre hárul, hogy este a teljesen kipihent és felpörgött kutyát szórakoztassa, aki arra már nincs tekintettel, hogy a Kedves rommá ázva, és fáradtan érkezett haza a munkából. Az ebempátiának is van határa, amit én napközben erősen feszegetek..

Mindazonáltal jól elvagyunk, csak kicsit több nasi fogyott ezekben a napokban, mint egyébként szokott. Ugye ágyból viszonylag nehezen kivitelezhető a fogócska, ezért tanulunk. Most már álmából felriasztva is tökéletesen megy az "ül", és a "fekszik", viszont ezzel párhuzamosan a "nem"-et kezdi meglehetősen lazán kezelni. Úgymond ajánlásként...
Emiatt többször kilátásba helyeztem, hogy nem leszünk jóban, de különösebben nem izgatja. Hála csavaros észjárásának, teljesen tisztában van azzal, hogy ágyban fekve, bebugyolálva, teásbögrékkel, áztatott oregánóval, sós vizzel és narancshéjjal körülvéve nem vagyok annyira mozgékony, hogy toroljam a szófogadatlanságát. 
Ja igen, a fent felsoroltak nem valami durva woodoo szertartás részei, csak a Gugli javaslatai immunerősités, köptetőkészités, torokgyulladás kezelés kivitelezésére házilag.
Na de az ebre visszatérve. Bár a "nem"-et csak esetenként óhajtja ténylegesen értelmezni, tanult helyette két újat, ami -egyelőre- abszolút hatásosan működik. Mivel mindkettő az utolsó  utáni pillanatban kerül alkalmazásra, gyanitom, hogy a hangsúly és a kisérő gesztikuláció meglehetősen meggyőző ahhoz, hogy kellőképpen komolyan vegye. Az egyik joker a "MICSINÁÁÁÁÁLSZ???", a másik pedig a "KIFELÉ!!!"  Általában ebben a sorrendben is követik egymást, igy az utóbbira már egyre kevésbé van szükség. Ha elhangzik az éppen folytatott tevékenységét firtató kérdés, akkor többnyire gyorsan vigyázülésbe vágja magát, mert tudja, hogy mi következne. 
A jólneveltségtől nyilván még nagyon messze van, de a kiküldéssel megtaláltuk az egyik gyenge pontját. Ha elhangzik a "kifelé", olyan vértanúi fejjel, lógó fülekkel, és fájdalmas léptekkel vonul el vissza-visszanézve, mintha legalábbis az Északi-sarkra küldenénk, nem a nappaliba. És a kis mocsok eléri a célját, mert utána még mi érezzük magunkat sz*rul, pláne, ha a száműzetését még halk vinnyogásokkal is tarkitja. Mostanában már erősebbek vagyunk, és nem rohanunk utána, bocsánatért esedezve (khmm.. régebben előfordult..), és legalább van egy olyan büntimód az eszköztárunkban, ami tényleg hatásos, ha rosszat csinált. 
Ezen kivül, megtanult egy teljesen haszontalan, de annál aranyosabb dolgot, amihez ő maga adta az ötletet. Tegnapelőtt kezdte el, hogy váltva emelgette a tappancsait ülés közben. Először azt hittem, hogy unalmában kán-kánozni akar vagy tanul közlekedési rendőrnek, de annyira édesen csinálta, hogy gonosz terv fogant a fejemben. Kivágtáztam egy marék nasiért, majd, már az ágyból fekve elkezdtem vezényelni a pacsiadást. És irtó büszke gazdi vagyok, mert az eb kb. 20 perc alatt érzett rá hogy mit szeretnék tőle, és hajtotta végre a feladatot mintaszerűen. Azt hittem, megzabálom, olyan cuki fejjel emelgette a tappancsát amikor kértem, és alig vártam, hogy hazajöjjön a Kedves, hogy láthassa a legújabb attrakciót.
Biztam benne, hogy Artur estig nem unja meg / felejti el az új készséget, igy bizonyos időközönként pacsiztattam. Szegényke azért estére kicsit besokkalt, és már a "fekszik"-et is pacsiadással hajtotta végre, melynek eredményeképp felborult, de ez nem törte le a lelkesedésünket.
Este hazaérkezett a szétázott és ennek apropóján felettébb morcos Vőlegény, aki nem lett feldobottabb a Gyeremutatokvalamit!! sikitásomtól sem. Kicsit enyhült a görcs az arcán, mikor kezébe nyomtam egy bögre forró teát, de igazán akkor omlottak szét a vonásai, amikor bemutattuk az új produkciót. Amint pedig a felszólitásra ő is megkapta a pacsit, teljesen kisimult, és hozzám hasonlóan akarta megzabálni az ebet. Úgyhogy tegnap este Artur kábé 100x pacsizott. Látszott rajta, hogy nem teljesen érti az örömünket a lábemelgetése kapcsán, és néha beszédesen nézett az ég felé, de töretlenül végezte a feladatot, mig a Vőlegény homlokán kisimult az utolsó apró ráncocska is. 
Most már teljesen biztosan tudom, amit eddig is sejtettem, Artur egy óriásbűvész. 
Legalábbis minket teljesen elvarázsolt....

Csontparádé

Artur rágószervének lefárasztása céljából a múltkorában vettünk egy csontformájú préselményt az állateledelesnél. A cucc irtó keménynek tűnt, nem mellesleg figyelemfelkeltően bűzlött, igy kellőképp felcsigázta az ebet. Ki is vonult a szerzeménnyel a teraszra, mi pedig a Vőlegénnyel nyugodtan dőltünk hátra a kanapén, hogy végignézzük az "Enyém leszel, vagy zokogni fogok, mielőtt meghalok" cimű lélekemelő spanyol-brazil kooprodukciós sorozat 14.673-ik részét.
A négylábú becsülettel küzdött az ajándékkal, bár, a beszűrődő hangokból itélve, jelentősen emelkedett a vérnyomása játék közben. Mignem, cirka 45 perc után, dühösen sirva rohant be, és tette a Vőlegény elé a vadiújnak tűnő kutyarágcsát. Az elkeseredés oka abban leledzett, hogy nem birta semmilyen formában kikezdeni a csontimitációt, és ez olyan szinten hergelte fel, hogy inkább lemondott a szuvenirről.
Délután persze újra felvette vele a harcot, de a cucc jó pár napig ellenállt. Kicsi kutyánk egészen közel került a kényszerzubbony jogos viseléséhez, mig végre sikerült kiharapnia a rágókából egy egérkörömnyi darabot. Ettől egyből endorfin-túltermelés következett be a szervezetében, ami ki is tartott szerencsére a következő napokra, mig egy újabb darabka adta meg magát a dühödt támadások következtében.
 A Vőlegénnyel mindennap gratuláltunk egymásnak a jó befektetéshez, mert látván a kutya sikerességét, megelőlegeztük, hogy az elkövetkezendő 32 évben Artur számára nem szükséges újabb rágcsát vásárolnunk. 
De....
És mindig van egy nyavalyás de....
A kutya rájött (hogy véletlen volt e, vagy hosszú kisérletek eredménye??), hogy ha a cucc nedves lesz, akkor jelentősen csökken az ellenállóképessége...
Ennek megfelelően, egy éjszakára bedunsztolta azt a homokozójába, majd kárörvendve tért nyugovóra.
A homokozónak egyébként az eredeti célja az egy VIP ebtoalett lett volna, a szobatisztaságra szoktatás idején. Vásároltunk anno egy jó nagy -hajjajj, akkor még tényleg nagy...- műanyag dobozt, melybe a beach-ről cibáltunk fel zsáknyi homokot (nem, ez nem lopás, a tengerpart mindenkié!), és elkezdtük belerakosgatni a négylábút, mikor úgy itéltük meg, hogy dolga van. Az elképzelésünk nem teljesen egyezett, mert ő meg mindent megtett annak érdekében hogy bárhova, csak a dobozba nem. A szorgalmas homokozóba pakolgatással azt elértük, hogy az eb a beach-et is a dobozzal azonositotta a homoktartalom miatt, ezért egy idő után, ott sem végezte el a különböző volumenű dolgait. Mielőtt tovább durvult volna a helyzet, feladtuk a kisérletet. 
A homokos doboz viszont a teraszon ragadt, és Artur egy idő után, saját elképzelése szerint, használatba is vette. Általában ásott benne, meg elrejtett ezt-azt, kidobálta belőle a tartalmat miután feltakaritottam a teraszt...., szóval csupa kiskutyás dolgot.
A szelesebb időjárás miatt, a homokot igyekeztünk mindig nedvesen tartani, igy a KIKEZDHETETLEN érlelésére pont megfelelő állapotok uralkodtak a dobozban, amit az eb is felismert. Az éjszakai pihentetést követően, reggel fülig érő szájjal hozta elő a jelentősen elpuhult rágcsát, és lazán betolta a felét előételként. Mikor a napon felejtve visszakeményedett a csontutánzat, már rutinszerűen került elásásra, és óránként állagellenőrzésre, igy még 3 napig volt életben, aztán teljesen elfogyott. 
A hétvégi mosogatógép szerelésben segédkező, felpörgött ebet szemlélve, a Vőlegény jelezte, hogy ismét kéne venni Arturnak egy ilyen rágcsát -lezárva a homokozót, hátha tovább tart a cucc-. El is zarándokoltunk a kereskedésbe, ahol is a Kedves szeme megakadt egy bazi nagy sonkacsonton. Jeleztem neki, hogy értem én, ma vegaebéd volt (mozarellával rétegezett padlizsán), de az ott kutyakaja, és ne nézze már ily meghatódva, mert az eladó már kezd minket szánakozva méregetni. Ő azzal védekezett, hogy a kutya szemszögéből stiröli ama kivánatos darabot - én erről még most sem vagyok meggyőződve egyébként...-, amit végül meg is kellett vásárolnunk. Itthon a Vőlegény kicsit zaklatottan tépte le a termék csomagolását, és erősen érdeklődött nálam, hogy szerintem igazi e az anyag, vagy mű... Bevallom, fingom sem volt róla, de látva a Kedves tekintetének eszelős lobogását, rávágtam, hogy tuti műanyag, adja oda gyorsan az ebnek, aki az illatot megérezve, egyre erőteljesebben tépte lefelé Életem Párjáról a nadrágot.

Miután Artur hozzájutott, kicsit hökkenten szemlélte az ajándékot, de igen gyorsan ráébredt a teendőjére. Onnantól kezdve 4 órán keresztül(!!!) csak halk csámcsogást hallottunk a szinescsikos irányából, amit néha megszakitott egy-egy morgás. Késő délutánra valószinűleg teljesen beállt az állkapcsa, és ment panaszkodni a szundikáló Vőlegényhez, gyanitjuk azért, hogy vegye már el tőle a cuccot, mert nem birja abbahagyni, és hát pisilnie kellene, meg ilyesmi... Mivel nem voltunk teljesen biztosak az eb metakommunikációjában, és csak néztünk rá tanácstalanul, lemondóan sóhajtott egyet, és lehorgasztott füllel ment vissza eleget tenni a kötelességének. 
Estére már kezdtünk aggódni, hogy nem kel fel a csontja mellől, igy a Kedves elvette tőle, melyet a kutya látható megkönnyebbüléssel fogadott. Először elrohant inni cirka 30 percre, majd közel ennyit pisilt is a teraszon. Mikor visszajött, és az első lépésénél pofára esett a nappali márványpadlóján, azt hittük, hogy teljesen elzsibbadt. De nem.
Ahogy közeledett, egyrészt megelőzte a szaga, az a nagggyon durva, állott sonkaszag, némi tartósitószerrel, és bőséges illat-iz fokozókkal fűszerezve. 

Másrészt kezdett feltűnni, hogy a kutya csillog. Oké hogy golden, de ennyire??? Na de nem mind arany, ami fénylik, hát ez is sonkazsir volt, ami egyenletesen boritotta be az ebet a homlokától a talpáig... 
Miután kellőképpen kiröhögtük magunkat a különböző spárgákban közlekedő jószágon, próbáltuk megtisztitani a talpacskákat, hogy legalább haladni tudjon a szerencsétlen, de a matéria nagyon ragaszkodónak bizonyult, igy csak részleges sikerrel jártunk. Mindenesetre a kutya annyira már nincs szétcsúszva, ellenben olyan sonkaillat lengi körül, hogy az összes környékbeli eb nyálcsorgatva követi a séták alkalmával, gazdáik pedig a Húsvéti menüről kezdenek fantáziálni.
A sonkacsont hat lakat alatt, nyolc nejlonzacskóba bugyolálva pihen a mosókonyhában, és nem tudom, hogy valaha lesz e még használatba véve. Ha rajtam múlik, akkor nem. Arturnak nem hiányzik, néha a feeling kedvéért végignyalja magát és ennyi. 
Azt hiszem, a következő próbálkozásunk valami szagtalan cucc, például egy fából készült vaskarika lesz...

A szerelés magasiskolája

Egy pár napja bedöglött a mosogatógép, nem ereszti le a vizet. Különösebben nem zavar a dolog, mert meglehetősen ritkán használom. Tényleg. Lehet rám követ, téglát, veknit vetni, de én szeretek mosogatni. Kikapcsol, jól tudok közben gondolkozni, és megnyugtat. 
Egyébként ez szinte bármely "fizikai munkára" igaz, kivéve a varrást és csatolmányait. Azokkal simán ki lehet kergetni a világból. Meg a kötés-horgolás-himezés mesterhármastól tudok még qrva gyorsan fára mászni... Bármekkora fára. 
Emlékszem, Anyukám -aki nagyon szépen tudott kötni-, próbált megtanitani sálat kötni tinédzserkoromban, mert szerinte az egyszerű. Asszem, kábé három percig tartott az oktatás, és majdnem soha többet nem álltunk szóba egymással. 
Szerencsére a Vőlegény tökéletesen tisztában van eme erősségemmel, igy baromira vigyáz a gombjaira, új zoknit meg szinte bárhol tud venni, ha a használatban levők megfáradtak kicsit anyagoldalról.
Na de azért -bármennyire nincs gondom az edények manuális tisztántartásával-, ha már van, akkor legyen működőképes a konyhai masina, igy a hétvégén a Kedves talpig gumikesztyűbe pattintotta magát, mondván, majd ő megmutatja a gépteknőnek. Először is fel lett mérve a terep, ami persze az ebet is felizgatta, és tornacipőt, papucsot félredobva, rohant segiteni. Részéről mindenáron mintavétellel akart megbizonyosodni a hiba okáról, igy a Vőlegény nem győzte kiszedni a lefetyelni próbáló buksit a gépezet alján úszkáló trutymákból. Miután mindketten konstatálták -amit elmondtam kb 10x-, hogy a szerkezet valóban nem ereszti le a vizet, előkerült a korábban vásárolt, vadiúj klotyópumpa. Ebben a lélektani pillanatban Artur felnyüszitett, és hanyatt-homlok rongyolt ki a konyhából, a teraszról visszapillantgatva. 
A Vőlegény szerint a pumpától ijedt meg, amilyen kis besz*ri. 
Szerintem meg tapintatos, és röhögni ment ki.
Elnézve a mindig makulátlan Kedvest, aki most könyékig gumikesztyűben, szerelőspólóban, piros nyelű wc-pumpával hadonászva, kócosan és tanácstalanul összegyűrt homlokkal áll a konyha közepén...maximálisan megértettem az eb reakcióját. Én is mentem volna vele, de akkor a Májsztró megsértődik, és a kutyát is lebuktatom. Igy maradtam, a műtéti hangokra pedig a négylábú is visszabátorkodott, igaz, erősen összeszoritott szájjal. 
Miután a pumpálás nem hozott látható eredményt, kiszedtük a mozditható elemeket. Ebből mindössze három akadt, igy nagy áttörés továbbra sem következett be. 
Egy ideig hárman figyeltünk befelé a gépbe, hogy hátha a szemmelverés működik, és megjavul a makacs masina. Lehet hogy az volt a baj, hogy ebünk megszakitotta a kört, és addig ügyeskedett hogy mégiscsak belekortyolt az enyőkébe. Persze a matériával aztán teleköpte a konyhát, fokozva a helyiségben tapintható feszültséget. Az összecsulázott csempe állapotát felmérve, erősen elgondolkoztam a csőgörény forradalmasitásán a háztartásunkban, a csőkutya, vagy legalábbis csőartur bevezetésével. 
Végül, sok nagy levegő vétel után - hallgatva a szaklapokra- nem kötöttem csomót az ebre, helyette megérdeklődtem a wc-pumpát fojtogató Kedvestől a következő lépést. Mint kiderült, ő a kalapács-kisbalta-ásó-kapa-nagyharang alkalmazásában kezdte látni a megoldáshoz vezető utat. 
Részemről ekkor előkaptam a felespoharakat, amin a Vőlegény nem kicsit ütközött meg...ugye mégiscsak szombat kora délelőtt van, nem ünneplünk semmit, és még disznóvágás sincs??!! De első döbbenete elmúltával azonban -nem lévén semmi jónak elrontója- már csillogó szemmel várta a célzóvizet. Csak picit lett szomorú, mikor felvilágositottam a poharazgatásunk céljáról: tökéletesen kimerhető vele a mosogatógép alsó szekciójában burjánzó folyadékgyülem, ami lehet hogy segitene a látási viszonyok javitásában. Igy kéz a kézben kifeleseztük a felesleges nedvet, éééés, továbbra sem lettünk okosabbak. 
Persze állatkánk is aktivan részt vett az akcióban, és hol a Kedves, hol az én hátamra mászott rá, hogy szakértő szemmel is felmérhesse a gép belsejében történő, nemlétező változásokat. 
Az ily módon megtapasztalt 16,5 kilós túlsúly, mindkettőnket erősen motivált az eb részére történő, diétás koszt bevezetésére (Aztaqrvadenehézvagy!!! Holnaptólnemkapszenni!!! Vizetse!!!), továbbá Őkutyasága széles ivű kiröptetésére a főzőhelyiségből. De mire sikerült teljesen kitakaritanunk a szerkezetet, és beválthattuk volna igéreteinket (Eladlak virslinek, ha nem szállsz le a hátamról!!! Fejezd be, vagy befonlak!!!) , Artur jó érzékkel bealudt, a lábunkra csavarodva. Igy, figyelmes gazdához mérten, óvatosan kiszedegettük hátsó végtagjainkat a teljes átéléssel hortyogó négylábú öleléséből, belopakodtunk a nappaliba, ahol is a netre kattanva elkezdtünk jó referenciával rendelkező mesterember után nyomozni...
Jelige: Mosogatógépszerelőt keresünk, ugyanitt csőkutya bérbeadó!