Miután a Vőlegény -persze késve-elstartolt a dolgozóba, úgy döntöttem nagytakaritok, ha már megsétáltatott az eb. Jó szokásához, és jelentősen növekvő súlyához mérten Artur tehát végigcibált a village-en, egészen a tengerpartig, ahol is kis időre felmentést kaptam. Mig ő elment romlott tengericsillagvadászatra, addig én üldözhettem szavatosságon belüli kutyakeksszel, hiába. Természetesen megtalálta a korábban általam eltulajdonitott és -sajnos nem elég mélyre- elásott vizisztárt, és be is tömte az arcába. Az egyik csápját/lábát/karját (tényleg, mije van a tengericsillagnak??) sikerült elcsipnem, de a többit lenyelte az eb, és egész hazaúton, halpiacot megszégyenitő szagokat eregetett vissza a szájából. Nagyon jó volt.
Mivel ezen a szép napon minden a terv szerint haladt, és Artur is hanyatt vágta magát, gyorsan beraktam a mosást, lehúztam az ágyneműt, és nekiestem a fürdőszobának. A zajokra persze megjelent a segitség, bambán nézve ki a fejéből, némi megrovással a tekintetében. Bootolást követően ráébredt hogy buli van, takaritunk! és kihasználva létrán tartózkodásomat, gyorsan el is kezdte lenyalni a felkent CIF-et a csempéről. Már elég rezignáltan tűröm a takaritószer fogyasztási mániáját, igy nem zavart a dolog annyira, no meg a citromos súrolókrém illata még mindig magasan veri a két hete döglött tengericsillagét. Gyomorból is.
A csempe duplikált súrolását követően, a kutya átavanzsált lábsúllyá, és igy fittnesz fokozatban takaritottuk le a falat beboritó tükröt. Biztam benne, hogy a plafonhoz közeli részek létraigénye miatt félúton majd elhagyom, de nem!!! Megoldotta, hogy a magaslaton is formáljam a vádlimat, és jött velem a bokámba csimpaszkodva.
Amint azonban előkerült a rettegett ősellenségporszivó, olllyan gyorsan szivódott fel, hogy még a kondenzcsikot sem láttam utána. De, mint utólag kiderült, a hoppanálására magával vitte az egyik miniszőnyeget is, természetesen tisztán takaritási célzattal. Mikor rájuk találtam, éppen azon munkálkodott, hogy a koszosnak és elrongyolódottnak itélt szálakat kitépkedje a padlótakaróból, nem fárasztva engem holmi szőnyegtisztitási procedúrával.
A felmosási tudományom nem teljesen nyerte el a tetszését, de tett róla, hogy korrigálhassak. Amint végezve a teljes lakás felnyalásával, leültem a teraszon, a kutya felpattant és a RÉSNYIRE nyitott balkonajtón bepréselve magát, térdig homokos tappancsokkal szánkázott végig a nappalitól a konyháig. Első dühömben berongyoltam utána, majd a nedves márványon felgyorsulva, némi helybenfutást követően érkeztem bele a polcba, homlokkal tompitva a becsapódást. A mérgem az ütközés pillanatában elszállt, majd követte az egyensúlyom, és amolyan rajzfilmesen lefolyva a polcról, a vizes padlón pihengettem kicsit. Lehet hogy sirdogáltam is, az emlékeim erről a pár percről hangyafa**nyit ködösek.
Mikor lehajoltam megsimogatni, amiért kivételesen nem tépi le a karom, hanem nyugisan és szépen igazodva baktat mellettem, egy olyat böfögött az arcomba, hogy azóta allergiás vagyok a seefoodra, pedig épp kezdtem megkedvelni a múltkorában elfogyasztott isteni paellának köszönhetően.
Noshát, ilyen kora reggeli élmények után kicsit csökkent a takaritási kedvem, de nem adtam fel, és hazaérve belevágtam a mosás-vasalás-ablakpucolás és társai vállalkozásba.
Artur minden reggeli sétát követően úgy omlik össze miután leitta magát, mintha legalábbis a Mount Everestet másztuk volna meg békaügetésben. De ilyenkor legalább van egy órám, amikor úgy tudok haladni a dolgommal, hogy,
1. járás közben senki nem csimpaszkodik a bokám köré (jut eszembe, bolyhos, 18,5 kilós alig használt lábsúly eladó..),
2. ha spanyol nyelvleckét hallgatok, akkor senki nem kezdi el csépelni a falat egy sz*rrá rágott tornacipővel, csak hogy megfelelőbb legyen a zajszint,
3. ha almát eszem, akkor nem ül le elém, néz rám szivszaggatóan, és folyatja a nyálát, mig nem adok belőle,
4. nyugodtan elmehetek wc-re....
Ez utóbbi új dili. Ha ébren van, és közben engem hiv a kötelesség, akkor a zárt ajtón kivül üvölt. Ha -tartva a szomszédok bosszújától- beengedem, akkor leül elém és mereven néz. Na ember legyen a talpán, akinek igy sikerül.... én általában feladom.
Mivel ezen a szép napon minden a terv szerint haladt, és Artur is hanyatt vágta magát, gyorsan beraktam a mosást, lehúztam az ágyneműt, és nekiestem a fürdőszobának. A zajokra persze megjelent a segitség, bambán nézve ki a fejéből, némi megrovással a tekintetében. Bootolást követően ráébredt hogy buli van, takaritunk! és kihasználva létrán tartózkodásomat, gyorsan el is kezdte lenyalni a felkent CIF-et a csempéről. Már elég rezignáltan tűröm a takaritószer fogyasztási mániáját, igy nem zavart a dolog annyira, no meg a citromos súrolókrém illata még mindig magasan veri a két hete döglött tengericsillagét. Gyomorból is.
Végezetül még gyorsan lenyúlta a Vőlegény samponját, majd belefáradva a nagy munkába, összetekeredett a mosásra kitett fürdőszobaszőnyegen, és elkezdte megálmodni a további teendőimet.
A nappali takaritásakor már ismét fitt volt, és különböző hangeffektekkel kisérte végig a teraszajtó külsejének lesúrolását. Anyukám emlitette a hétvégén, hogy sokat csuklott ebben az időpontban, gyanitom, volt hozzá némi köze a belülre bezárt ebnek...
Amint azonban előkerült a rettegett ősellenségporszivó, olllyan gyorsan szivódott fel, hogy még a kondenzcsikot sem láttam utána. De, mint utólag kiderült, a hoppanálására magával vitte az egyik miniszőnyeget is, természetesen tisztán takaritási célzattal. Mikor rájuk találtam, éppen azon munkálkodott, hogy a koszosnak és elrongyolódottnak itélt szálakat kitépkedje a padlótakaróból, nem fárasztva engem holmi szőnyegtisztitási procedúrával.
A felmosási tudományom nem teljesen nyerte el a tetszését, de tett róla, hogy korrigálhassak. Amint végezve a teljes lakás felnyalásával, leültem a teraszon, a kutya felpattant és a RÉSNYIRE nyitott balkonajtón bepréselve magát, térdig homokos tappancsokkal szánkázott végig a nappalitól a konyháig. Első dühömben berongyoltam utána, majd a nedves márványon felgyorsulva, némi helybenfutást követően érkeztem bele a polcba, homlokkal tompitva a becsapódást. A mérgem az ütközés pillanatában elszállt, majd követte az egyensúlyom, és amolyan rajzfilmesen lefolyva a polcról, a vizes padlón pihengettem kicsit. Lehet hogy sirdogáltam is, az emlékeim erről a pár percről hangyafa**nyit ködösek.
Az eb közben visszalábujjhegyezett az erkélyre, és mint aki jól végezte dolgát, vigyorogva nézte végig a megviselt térelválasztóba kapaszkodó, rozzant felemelkedésemet. A mosoly akkor hervadt le az orcájáról, mikor elactivityztem neki, hogy a következő alkalommal vele fogom duplán felmosni a kérót, felmutatva a takaritópamacshoz tartozó rudat, és annak rendeltetésszerűtől eltérő alkalmazási lehetőségeit is.
Ekkor kicsit magába szállt, és a popsiját erősen a földre szoritva jött bocsánatot kérni.
Este a Vőlegény nem teljesen értette a kutya megváltozott közlekedési módját, és a három centi széles lenyomatot sem a homlokomon....Én meg nem avattam be minden apró részletbe, legyen ez a mi titkunk Arturral....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése