Nem az enyém, ez a nap...

Be kell vallanom valamit. Tudom, nem szép dolog, de néha hatalmába kerit a sárga szörny, és irigylem az ebet. Úgy tűnik, neki soha nincs rossz napja, ellentétben velem. 
Oké, nekem is meglehetősen ritkán van, de néha előfordul, hogy nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy én azt elképzelem. Nálam megesik, hogy morcos vagyok, hogy sz*r a hajam, hogy nem úgy áll rajtam a cucc ahogy, hogy elsózom a kaját, vagy csak szimplán kedvem lenne megverni valakit, mer mér ne? 
Aztán ha ilyen napom van,  az elég korán kiderül. Többnyire ahogy reggel kinyitom a szemem, már tudom is, hogy aznap kár erőlködni. És nem is teszem.
Artur viszont? Minden áldott reggel ugyanolyan boldog. Ahogy megszólal a Vőlegény ébresztőórája, az első traktus után rögtön hallható az erősödő nyüsszögés a nappaliból. Olyan hangok szűrődnek be hozzánk, mintha egy különösen agressziv naposcsibe tanyázna odakint. A Kedves tart is tőle, hogy valamelyik szomszéd felnyom minket a hivatalban, mondván szárnyast nevelgetünk az emeleten. Aztán ismerve a spanyol nemzet nyelvismeretét, elég  nehéz lesz megértetnünk az ellenőrrel, hogy a kutyánk voltaképp szinkrontolmács, aki jól tolja a naposcsibe nyelvet, sőt, most épp macskául tanul. Viszont, csirkénk nincs.
De komolyan, én még sosem láttam azt az eben, hogy morcin kelne reggelente. És a bundája is mindig ugyanolyan kis tüchtig, nem kell órákig b*szkódnia vele a tükör előtt. Felébred, és azonnal szalonképes. Ráadásul teli szájjal vigyorog, ha esik-ha fúj. 
Nohát ezt irigylem. Egy picit.
Nem csak Arturtól, hanem úgy általában az állatoktól. Ezt a jó kis mentalitást.
Korábban voltak tengerimalacaink, és ők sem voltak arról hiresek, hogy óriási hangulatingadozásaik lettek volna. Mondjuk, esetükben előfordult némi idegeskedés kajaidőben, hűtőnyitásra és zacskócsörgésre, de ennyi. Sosem láttam durcás, lebiggyesztett szájú tengerimalacot, aki azért rúgta pofán a másik vizicocát, mert elfeküdte a homlokszőrét.
Jó, ha tré a hajam, azt én se a Vőlegényen vezetem le.....Bár....furamód...AZOKON a reggeleken feleidős a Kedves készülődése, és padlógázzal indit Szikla iránt...Azért ezt majd megkérdezem tőle, hogy érzi-e, ha nekem problémám van a sérómmal??
Na de a négylábasra visszatérve, ő mindennap egy boldog tünemény, aki nagyon ritkán sértődik  meg, és az sem tart sokáig. Nem érdekli, hogy aznap nagynak látszik e a feneke, és hogy elég izmosak e a lábai, továbbá az se nagyon izgatja, hogy mekkora a pocakja. Sőt, evés után előszeretettel héderel az oldalán fekve, és eszébe sem jut, hogy behúzza a hasát, ellentétben velem....
Ráadásul fotogén. Babakutya korától kezdve rengeteg képet készitettünk róla, és elvétve találni egy párat, ahol nem szép. Jó-jó akad, ami nem a legelőnyösebb oldalát domboritja, mint azt a mellékelt ábra mutatja, de nagyon kevés.
Ezt valószinűleg a Vőlegénytől örökölte, mert Ő is baromi jól néz ki MINDEN képen. Tényleg. Róla könnyű jó felvételt késziteni, csak lekapja az ember és ámul. Bezzeg én... a többezer darabos képgyűjteményünkből talán 4-5 olyan van, ami vállalható...
Ja igen. Az eb nem hiú. 
Nem készülődik hosszasan a séták előtt, nem érdekli, hogy jól áll e rajta a nyakörv, és teljes lelki nyugalommal sz*rik nyilvános helyen, akár a  bámulók szemébe nézve is. Oké, na mondjuk ezt speciel nem irigylem... nem hiszem, hogy bármikor is ki akarom próbálni.
Ezen kivül elismerésre méltó, hogy bárhol és bármikor tud, és mer magából bohócot csinálni, ha ahhoz van kedve. És nem arra törekszik ilyenkor, hogy a legelőnyösebb oldalát mutassa, hanem hogy célt érjen a szórakoztatása.
Nem zavarja, ha esik tavasz közepén, hanem végigtrappolja az összes pocsolyát és sárfoltot. Nem érdekli ha hétfő van, és az sem, ha péntek, nincsen ettől kevésbé jó, vagy rossz kedve.
Minden ajándéknak örül, legyen az egy drágább műcsont, vagy egy filléres gumikacat. 
Arturnak nincsenek óriás igényei. Kábé az alábbira vágyik:
- mellettünk lehessen 
- játszunk együtt
- odabújhasson, ha fél
- nagyokat sétáljunk
- kapjon enni
- simogassuk, és dicsérjük meg 
- hagyjuk nyugodtan aludni
- ehessen kakit (és itt most nem a gyümölcsre gondolok...)
A legutolsó kivánalmát bár nem teljesen értem, de kezdem elfogadni, hisz mindenkinek kell valami hobbi. 
Szóval picit irigykedek. 
De még inkább tanulok Tőle, és nem szégyellem. 
Elfogadást. Szeretetet. Bizalmat. Tiszteletet. No és persze, sok minden mást is.
Talán, mégis enyém ez a nap...