Pacsifüles

Hűen a saját zsenialitásomhoz, sikerült meglehetősen lebetegednem tavasz "közepén". Mivel se a gyógyszertári készitmények, se a házi kuruzslás nem volt igazán hatásos, a helyi Biri nénit meg nem találtuk meg, úgy döntöttem pár napot ágyban maradok, hátha.. Közben az idő is elromlott, több, mint egy hete orkánszerű szél, és óriásesőzések szépitik a napjainkat. Röhej, hogy januárban sokkal jobb idő volt, mint március elején, de ez itt nem meglepő, a tavaszi esőzés szükséges a nyári csapadékszűk hónapok átvészelésére. 
Amit természetesen értek én, csak lesz*rok...napsütést akarok!!! 
MOST.
 A folyamatos vizzuhatag miatt a sétákkal is gondban voltunk, mert maximum 5-10 perces időszakok fordultak elő, amikor nem szakadt, csak csöpörgött az égi áldás. És Artur, jó retrieverhez méltón, szereti a pacsát, pocsolyát, sárdagasztást -szóval csupa olyan dolgot, amivel maximálisan összeb***hatja a lakást-, ezért arra törekedtünk, hogy legalább felülről ne kapjon annyi vizet. De igy a sétaidők meglehetősen lerövidültek, ami a mi kis túlmozgásos állatkánkat nyilván nem elégitette ki. Az én ágyhozkötöttségem miatt a játéktér is leszűkült, igy az összes fantáziámra szükség volt ahhoz, hogy valahogy le tudjam kötni az ebet. Azt hozzá kell tennem, hogy Artur nagyon hálás betegtárs, mert bár az égvilágon semmi baja nincs - a hiperaktivitás, és a falánkság nem betegség a szó szoros értelmében-, szolidál velem, és sokat alszik napközben. Emiatt persze szegény Vőlegényre hárul, hogy este a teljesen kipihent és felpörgött kutyát szórakoztassa, aki arra már nincs tekintettel, hogy a Kedves rommá ázva, és fáradtan érkezett haza a munkából. Az ebempátiának is van határa, amit én napközben erősen feszegetek..

Mindazonáltal jól elvagyunk, csak kicsit több nasi fogyott ezekben a napokban, mint egyébként szokott. Ugye ágyból viszonylag nehezen kivitelezhető a fogócska, ezért tanulunk. Most már álmából felriasztva is tökéletesen megy az "ül", és a "fekszik", viszont ezzel párhuzamosan a "nem"-et kezdi meglehetősen lazán kezelni. Úgymond ajánlásként...
Emiatt többször kilátásba helyeztem, hogy nem leszünk jóban, de különösebben nem izgatja. Hála csavaros észjárásának, teljesen tisztában van azzal, hogy ágyban fekve, bebugyolálva, teásbögrékkel, áztatott oregánóval, sós vizzel és narancshéjjal körülvéve nem vagyok annyira mozgékony, hogy toroljam a szófogadatlanságát. 
Ja igen, a fent felsoroltak nem valami durva woodoo szertartás részei, csak a Gugli javaslatai immunerősités, köptetőkészités, torokgyulladás kezelés kivitelezésére házilag.
Na de az ebre visszatérve. Bár a "nem"-et csak esetenként óhajtja ténylegesen értelmezni, tanult helyette két újat, ami -egyelőre- abszolút hatásosan működik. Mivel mindkettő az utolsó  utáni pillanatban kerül alkalmazásra, gyanitom, hogy a hangsúly és a kisérő gesztikuláció meglehetősen meggyőző ahhoz, hogy kellőképpen komolyan vegye. Az egyik joker a "MICSINÁÁÁÁÁLSZ???", a másik pedig a "KIFELÉ!!!"  Általában ebben a sorrendben is követik egymást, igy az utóbbira már egyre kevésbé van szükség. Ha elhangzik az éppen folytatott tevékenységét firtató kérdés, akkor többnyire gyorsan vigyázülésbe vágja magát, mert tudja, hogy mi következne. 
A jólneveltségtől nyilván még nagyon messze van, de a kiküldéssel megtaláltuk az egyik gyenge pontját. Ha elhangzik a "kifelé", olyan vértanúi fejjel, lógó fülekkel, és fájdalmas léptekkel vonul el vissza-visszanézve, mintha legalábbis az Északi-sarkra küldenénk, nem a nappaliba. És a kis mocsok eléri a célját, mert utána még mi érezzük magunkat sz*rul, pláne, ha a száműzetését még halk vinnyogásokkal is tarkitja. Mostanában már erősebbek vagyunk, és nem rohanunk utána, bocsánatért esedezve (khmm.. régebben előfordult..), és legalább van egy olyan büntimód az eszköztárunkban, ami tényleg hatásos, ha rosszat csinált. 
Ezen kivül, megtanult egy teljesen haszontalan, de annál aranyosabb dolgot, amihez ő maga adta az ötletet. Tegnapelőtt kezdte el, hogy váltva emelgette a tappancsait ülés közben. Először azt hittem, hogy unalmában kán-kánozni akar vagy tanul közlekedési rendőrnek, de annyira édesen csinálta, hogy gonosz terv fogant a fejemben. Kivágtáztam egy marék nasiért, majd, már az ágyból fekve elkezdtem vezényelni a pacsiadást. És irtó büszke gazdi vagyok, mert az eb kb. 20 perc alatt érzett rá hogy mit szeretnék tőle, és hajtotta végre a feladatot mintaszerűen. Azt hittem, megzabálom, olyan cuki fejjel emelgette a tappancsát amikor kértem, és alig vártam, hogy hazajöjjön a Kedves, hogy láthassa a legújabb attrakciót.
Biztam benne, hogy Artur estig nem unja meg / felejti el az új készséget, igy bizonyos időközönként pacsiztattam. Szegényke azért estére kicsit besokkalt, és már a "fekszik"-et is pacsiadással hajtotta végre, melynek eredményeképp felborult, de ez nem törte le a lelkesedésünket.
Este hazaérkezett a szétázott és ennek apropóján felettébb morcos Vőlegény, aki nem lett feldobottabb a Gyeremutatokvalamit!! sikitásomtól sem. Kicsit enyhült a görcs az arcán, mikor kezébe nyomtam egy bögre forró teát, de igazán akkor omlottak szét a vonásai, amikor bemutattuk az új produkciót. Amint pedig a felszólitásra ő is megkapta a pacsit, teljesen kisimult, és hozzám hasonlóan akarta megzabálni az ebet. Úgyhogy tegnap este Artur kábé 100x pacsizott. Látszott rajta, hogy nem teljesen érti az örömünket a lábemelgetése kapcsán, és néha beszédesen nézett az ég felé, de töretlenül végezte a feladatot, mig a Vőlegény homlokán kisimult az utolsó apró ráncocska is. 
Most már teljesen biztosan tudom, amit eddig is sejtettem, Artur egy óriásbűvész. 
Legalábbis minket teljesen elvarázsolt....