Darth(ur) Vader

Arturral képtelenség normál üzemmódban közlekedni. Gyárilag kimaradt belőle a séta funkció, vagy nem tudom.... 
Három lehetőségünk van, ha együtt indulunk valahova: 
- rohanunk, mintha minimum zombik üldöznének
- lassan megyünk, de akkor lefekszik, és húzni kell magunk után, ami kivülről sem néz ki jól...
- sétálunk, ekkor azonban húz, mint egy őrült, és belefeszül a pórázba, közben földöntúli hangon zihál.
Ez utóbbi performanszot ha látta volna anno a Csillagok háborújának rendezője, tuti az ebet kéri fel a Sötétebbik főszereplő szinkronizálására. (bár lehet, hogy akkor horrorba hajlott volna az alkotás, ilyen hangeffektek mellett..)
Az a baj, hogy igy sétálni, képtelenség. 
Egyrészt furán néznek ránk az emberek - teljesen jogosan-, másrészt, ahogy gyarapszik a kutya, egyre inkább gondot jelent -még a Vőlegénynek is-, hogy megtartsuk, ha beindul. Engem a múlt héten már gond nélkül berántott a dzsindzsába, melynek láttán az ott sertepertélő két kertész, egymás hasát fogta a röhögéstől. Szerintem nem volt annyira vicces a dolog, igy nem gondoltam róluk szépeket. Arturról se, de neki el is mondtam, hogy mi a véleményem a kamikaze-stilusról. Hozzáteszem le se szarta, és ahogy nagyjából kiszedtem magamból a bogáncsokat, máris repülőstarttal inditottunk, mert valami k*rva fontos dolgot kellett megszagolni az 5 méterre árválkodó villanyoszlopnál.
Mivel ez sétadolog nem működik egy ideje, vettünk egy fojtónyakörves pórázt, amit alapjában mindketten ellenzünk, de hátha... Az mindenképpen előnye az új szerzeménynek, hogy nagyon könnyen ráadható az ebre, mert csak át kell bújtatni rajta a buksiját. De amint a kutya úgy istenigazából beindul, ez TÉNYLEG fojtja. Ami meglepő, hogy Arturt a jelek szerint baromira nem zavarja, hogy nem kap levegőt....
Többször átnéztük a kutyát, nincsen kopoltyúja, és ekkora szőrrengetegben a bőrlégzés is képtelenség, azaz normál módon kéne hogy oxigénhez jusson.
Nos, nem jut. 
Ezzel a fojtópórázzal biztos nem. 
Mégis gond nélkül vonszol minket maga után, miközben horrorisztikusan zihál, és olyan lila a nyelve, mintha egész délután szedret zabált volna.
Mi szoktuk előbb feladni. 
Sem nézni, sem hallgatni nem birjuk amit leművel, igy pár perc elteltével leállitjuk, amin még ő van felháborodva....!!! Merthogy miért nem haladunk??? És amint egy lépést teszünk menetirányba, máris befekszik a pórázba, felgyorsul, mintha be akarná hozni a késlekedést... 
Arra még nem sikerült rájönnünk, hogy ilyenkor hova a francba rohanunk.
Próbáltunk más útvonalat találni, hogy hátha az segit. Áh, semmi változás. Artur szerint MINDENHOVA sietni kell, mert MINDENHONNAN késésben vagyunk, MINDEN időpontban. Éééés, ha nem érünk oda, még esetleg arréb vándorol az a félig kiszáradt kutyaszar, amit feltétlenül meg kell enni, hisz anélkül nem élet a kutyasors...
Utánaolvastunk, hogy mi lehet a teendő a változás érdekében, azon kivül, hogy eladjuk Alaszkába szánhúzónak. A szakemberek szerint, amint feszül a póráz, meg kell állni, és várni kicsit. A kutya felismeri majd, hogy ha rángat, nincs haladás, ellenben ha normál módon közlekedik, úgy a várt hatás nem marad el. 
Na most, ezt két hete próbáljuk.
Annyit elértünk, hogy mindkettőnknek erősen izomlázas a bal karja, illetve mostmár tényleg teljesen hülyének néznek minket az itt lakók, a sétáltatási szokásaink miatt. Hisz nem elég, hogy tizlépésenként orálisan inzultáljuk az állatunkat, és próbáljuk kiszedni a szájából a nem odavaló dolgokat. Nem elég, hogy az a goldenretrievernek álcázott lila nyelvű, darthvéderesen lélegző LÉNY mindenkire a frászt hozza a normális kutyasétáltatók körében ha pórázon van.... Most még háromlépésenként meg is állunk egy-egy percre, szobrozunk a jószággal, és nézzük az eget...jobb hiján. 
Artur nagyon okos kutya, de ebben az újfajta sétában valahogy nem óhajtja felfedezni a különbséget. Neki igy is jó. Amint megállunk, hasra vágja magát, és lelkiismeretesen felnyalja a galambkaki-maradványokat a járdáról.  De ahogy elindulunk, minden folytatódik ugyanúgy. Azaz, valami más módszert kell keresnünk, igy bármilyen javaslatot szivesen fogadunk.
A méreg az egészben az, hogyha nincsen pórázon, akkor szinte mintaszerűen jön mellettünk, és egészen normális kutyának tűnik. De ez a póráztalanság egyelőre kockázatos, mert még nem 100 %-osan szófogadó, és az embeszeretete, meg a rigó és macskakergetési mániája esetenként felülirja a parancsunkat. Azaz, csak olyan helyen tudjuk nyugodtan elengedni, ahol nem szaladhat autó alá, illetve nem ugrálhat rá gyanútlan humanoidokra. Küzdünk hát erősen, egyelőre csekély eredményekkel. 
Ráadásul, tegnap konstatáltuk a Vőlegénnyel, hogy az eb kezd olyan dackorszakosan viselkedni, igy előre tartunk attól, hogy milyen meglepetései lesznek még számunkra...