Pompon paradise

Arturnak néha vannak fura dolgai.
Mostanában éppen pom-pon fiú akar lenni. 
A Vőlegény ettől nem túl boldog, és próbálta Arturt rávezetni, hogy a cheerleaderség többnyire női tevékenység, de az ebet nem érdeklik az észérvek. Lenyúlta a kiselejtezett mopszot (neeem, ilyen kutyánk nincs, de ha jól tudom, ez a becsületesebbik neve a felmosópamacsnak..) és azzal gyakorlatozik reggeltől estig. 
Szerencsére, a séták idejére itthon hagyja, mert az már tényleg vérciki lenne, ha oda is hurcibálná magával. 
Bár aztán ki tudja? 
Claussal megalakitanának egy helyi hajrázócsapatot a golfosoknak. 
A golf amúgy is holt unalmas, ideje lenne valamivel feldobni.
Beguiritja?? Nem guritja?? 
Kitépkedem a szemöldököm izgalmamban, ha nézem. 
Valószinűleg ez is az a játék, amihez egy bizonyos kor szükségeltetik. A vaskos bukszáról már nem is beszélve. 
De tényleg! Jelentősen növelné a sport élvezeti értékét, ha közben két aranyretriever rohangálna a pályán, szines mopszokkal a szájukban. Fogadjunk, megfürgülne minden golfütővel andalgó egyed  is, ha az lenne a tét, hogy ki ér gyorsabban a labdához? 
B*szhatná a kiskocsiját...
Mire belekászálódik, Artur hetvennyolcszor legyorsulja, és a labdáját is megeszi. Hehe. Onnantól tényleg sportnak lehetne nevezni a golfot, jelentős kardió felhanggal.
No de a főcsapásra visszatérve: az eb edz a pom-pon-srácságra. 
Bemelegitésként a teraszon rohangál körbe-körbe, a szájában a cuccal. Ilyenkor egy erősen betépett Mikulásra emlékeztet, aki nem nagyon tudja, merre van az arra. Hogy ne legyen oly unalmas és kiszámitható a történet, néha leblokkol, és 30-40 csapást mér a falra a mopsszal, majd rohan tovább cikkcakkban. Amikor ez már nagyon jól megy, elkezdi dobálgatni az álszakállát futás közben. Mivel felfelé néz, ilyenkor gyakran fejeli le a falat, a térdemet -ha épp arra járok- a teraszgarnitúrát..stb. Ha valamely útba eső objektum, és a homloka kiemelkedően nagyot csattan találkozáskor, akkor a megszédülést leplezendő hanyatt vágja magát, és eszeveszett módon igyekszik beletömni az arcába a teljes pamacsot. Ennek a miértjérte még nem sikerült rájönnöm, de az tény, hogy lassan úgy kitágitja vele a pofazacskóit, hogy az aranyhörcsögök sirva fakadnak ha meglátják, mennyi cucc tárolására képes arcilag a kutya.
Mikor ez is megvolt, kicsit pihen, majd kihivóan odaáll a Vőlegény elé (hiányában velem is beéri), és elkezdi csépelni a lábszárát a pom-ponjával. Már egész tanulékonyak vagyunk, igy 5-6 alkalom után levettük a teendőnket. Ilyenkor el kell(ene) venni tőle a cuccot, amit természetesen nem hagy. Azaz, kergetőzünk az asztal körül kifulladásig, vagy mig az eb meg nem unja. Levezetésként még kicsit rongyozunk a mopsszal, majd Artur elvonul vele a kuckójába, ahol szálanként nyalogatja le róla az ujjlenyomatainkat. Aztán eldől, mint egy rongykutya, pom-ponnal a feje alatt.
Gondolom, ilyenkor álmodja meg a jövőbeni koreográfiáját, mert az tény, hogy a jelenlegin van még mit csiszolni.