2013. május 28., kedd

Haldorádó

Artur mindent szeret, ami büdös. 
A kiemelkedően szagos cuccokat muszáj a szájába is vennie, és ha ehetőnek itéli meg, akkor természetesen el is kell fogyasztania.  A séták alkalmával, igy töm magába több kiló -egyéb állat által ottfelejtett- végterméket, macskák által levadászott, félig lebomlott madarat, két hétig napon érlelt -kidobott- marhasztéket, használtcipő-belsőséget...stb. 
De amiért teljesen megőrül, az a hal. 
Pontosabban, a HAL.
Már kicsiként kezdett nyilvánvalóvá válni ez az imádat, amikoris halkonzervbe rejtve adtuk be neki az antibiotikumot, és úgy csont nélkül felhabzsolta. Nem nagyon láttam még olyan babaebet, aki egész nap a gyógyszerosztás idejét várta, de Artur ilyen volt. Mikor lejárt az antibiotikus kezelés, akkor még vagy három napig járult reménykedve elém este 6-kor, hogy hátha...
Csodálom, hogy nem kezdett el szimulálni, de szerencsére ezt akkor még nem rakta össze. Ma már nem lennék benne olyan biztos, hogy nem látja meg az összefüggést. Hiszen ha halról van szó, azért bármit. 
Szerintem engem is eladna.
Jóóó, a Vőlegényt talán nem.
Ha halas ételt főzök, akkor ki sem lehet robbantani a konyhaajtóból. Pedig nem kap belőle. Maximum, abból az olajból szoktunk csepegtetni kicsit a szárazkajájára, amiben a hal sült. Az is igaz, hogy ettől a dryfood valami mennyei mannává változik a kutya szemében, és két pillanat alatt belakmározza a máskor egy teljes nap alatt elfogyasztott adagot. Szerintem ha egy darab szarra kennénk egy kis halpástétomot, azt is örömmel megenné..
Ja, mondjuk, mint ahogy fent is emlitettem, a kakákat amúgy is szivesen elfogyasztja. Bár elég gourmand, mert csak a különösen büdiket eszi meg. Próbáltuk erről leszokatni, de nem lehet, úgyhogy inkább már oda se nézünk, hadd egye.
De visszalépve a halhoz, az imádata tényleg mániákus. Nagyon jól tudja, hogy a szekrényben melyik a halkonzerv, és bár már ki van tiltva a konyhából, az ajtórésen át, pont a konzervekre lát. Simán elnézi fél napig a tonhalas dobozokat, miközben nagyokat nyel, és folyatja a nyálát. Ha meg valaki arra jár, arra olyan szivszakadva néz, hogy szinte lehetetlen neki ellenállni. 
Mondom SZINTE, mert mi a Vőlegénnyel már ismerjük az eb óriástehetségét. Hamarosan azonban bajban leszünk, mert a nyár közeledtével érkeznek a látogatók, akiket a kutya teljesen simán meg fog vezetni. És bizton állithatom, sziklaszilárd jellem kell ahhoz, hogy a tonhalsaláta fogyasztása közben, az ember ellen tudjon állni az Oscar dijas alakitásokat felvonultató rafinált négylábúnak...
Ő az a kutya, aki az aranyhal kifogását követően a három kivánságát további halakra lőné el. 
Szerintem csak ezért tanult meg úszni. 
Igy jobbak az esélyei.
És gyanúm szerint, mostanában valami halbiznisz miatt bandázik a sirályokkal is...
Ja, a legjobb! 
A minap a tengerparti séta közben elrohant, és nagy bőszen cibált vissza hozzám egy k*rva nagy csövet. Néztem is, hogy azzal vajon most mi lesz a terv, mig oda nem ért a kutya.
Aha.
Az általam irtó vastag slagként azonositott objektum egy bazi nagy döglött muréna volt, kábé másfél méter hosszan elnyúlva, homokba hempergetve. Egyrészt majdnem lefostam a bokámat ijedtemben, mikor felismertem azt a dögöt, másrészt igen küzdelmes volt az ebet leválasztani róla úgy, hogy ne érjek hozzá. Ja és persze Artur baromira nem akart lemondani a zsákmányról... Egyetlen szerencsém volt, hogy a vérebhal súlya és hossza meggátolta a kutyát abban, hogy fénysebességgel távolodjon el a közelemből, igy el tudtam marni az irháját. Persze ennek köszönhetően megint úgy jöttünk haza, hogy fél napig utált engem a bolyhos, és este mindent rögtön elpanaszolt a Vőlegénynek. Aki nem itélte meg a helyzetet annyira vészesnek, egészen addig, mig két nappal később a kutya elő nem ásta neki is - a valamelyik okos strandoló által kb 30 centi mélyre eltemetett- dögöt, és ezáltal neki is okozott egy enyhe lefolyású hátsó falit.  
(Megjegyzem, annyira már nem is akarok fürdeni a tengerben. Tudtam én, hogy élnek benne állatok a tengeri csillagokon, meg a bohóchalakon kivül is, csak valahogy kibirtam volna ha nem látok egy ilyen szörnyet testközelből...És oké, ez momentán már nem túl virgonc, na de a vizben élők....!!!)
Szóval azóta nagyon kell figyelni, mert a viz többször hoz partra élőlényeket az utolsó útjukra. Artur meg ilyen tekintetben nagy újrahasznositó, és már nem lehet tőle elszedni, ha valamire ráharapott. Pláne ha az a valami, valamikor hal volt...
Mióta azonban a Vőlegény kollégája elmesélte, hogy az ő -hasonló tipusú- kutyája, egyszer konkrétan belebújt egy partra vetett delfintetembe, már nem is gondolom azt, hogy Artur menthetetlenül defektes...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése