Aki másnak vermet ás..

Én olyan szerencsés gyerek vagyok, hogy nulla odafigyeléssel tudom teljesiteni az összes régi szólásban és közmondásban bejósoltakat. Megvolt már többször az "Addig jár a korsó..." meg a "Ki, mint veti ágyát..." sőt a "Falra hányt borsós" is (ez mondjuk egy buli után....de a lényeg, hogy ez is bejött).
Most úgy tűnik, a fent emlitett "Aki másnak... " került sorra.
Az úgy esett, hogy tájékozódni tanitjuk az ebet. Meg gazdit követni is, mert jelenleg elmegy mindenkivel, aki szépen néz rá. Főleg a kertészre van rákattanva, aki egy ideig viszonozta is a rajongást, de most már szeretne haladni a munkájával. Illetve szerintem gyanúsak lettünk neki, mert a múlt héten ültetett bokrocskái közül, szőrén-szálán eltűnt egy bukszus... 
Szerintem a szél volt. 
Kicsavarta a gyanútlan kultúrgazt gyökerestől, majd unalmában összerágta, végül a darabkáit szétszórta a nappalinkban figyelemelterelésképpen. Én meg a növényzetből maradt felismerhető részecskéket apránként hordtam le a kukába, biztos ami biztos. Még a végén meglátja a pázsitgondozó, aztán nézhetünk...! Bosszúból halálra gyomirtóz minket, vagy megmetszi Arturt... az ilyen elhivatott zöldruhástól bármi kitelik..úgyhogy a kertészt mostanában kerüljük.
A mesterembereken kivül, Artur különös vonzalmat érez azon idős személyek iránt, akik bottal közlekednek.  Velük nem akar elmenni sehova, de a botjukat nagyon szeretné. Persze ha megkapná, egy este alatt felapritaná fogpiszkálónak. No de mikor ilyet lát, akkor kettő másodperc alatt gyorsul 0-ról 100-ra, és hiába próbálom meggyőzni, hogy én  nem vagyok lendkerekes, úgy húz, hogy bármely malamutfélével felvenné a versenyt. 
Szóval okitgatjuk, hogy merre van az arra, meg hogy kik vagyunk mi, és miért fontos hogy velünk jöjjön haza, és hogy minket kövessen.
Nem könnyű neki a művelet, mert még nem tökéletes a látása, igy ha messze vagyunk tőle, és a légmozgás sem segiti, akkor nagyon bizonytalan. 
Ha a Vőlegénnyel együtt sétáltatjuk, akkor könnyebb a helyzet, mert az egyikünk elbújik, és mikor a kutya észleli, hogy valami nem kerek, akkor kérhet segitséget a megmaradt közönségtől. Egyedül már nehezebb, hiszen a séta pórázon zajlik, csak a parton engedjük el. De ott is szeretjük, ha mellettünk van, mert hajlamos bármit a szájába tömni, és a múltkori mérgezés óta, inkább mindent meózunk a Vőlegénnyel. A környéken már megszokták, hogy mi vagyunk a furcsa pár, akik úgy szeretik sétáltatni a kutyájukat, hogy közben gasztroenterálisan zaklatják az állatot, és könyékig túrnak a szájában.
A minap kocogásból hazatérve láttam, hogy nem látom a kertészt, igy a társasház kertjében elengedtem Arturt, mert még volt benne kakaó bőven, és nem akartam, hogy ezt az energiafölösleget a nappaliban vezesse le. Mikor kifutotta magát és leült szusszanni, jól kitaláltam, hogy akkor most játszunk gazdikövetésest, mert itt vannak fák, bokrok, kisház, azaz jó kis nehezitett a terep. Én elbújtam, ő megtalált, becsócsálta a kapott nasit, mignem egyszer valami elvonta a figyelmét. Rögtön kihasználtam az alkalmat, hogy most jól megszi**tom a kutyát, és úgy elbújok, hogy azt tanitani lehetne. 
Hát ekkor jött a képbe ez a verem-dolog...
Futva közelitettem meg a búvóhelynek valót, ami előtt -hála legyen a gumitalpú tornacipőnek- sikerült egy olllyat vágódnom, hogy az is kórházba került, aki látta...Persze, ekkora zakót nem lehet hangtalanul kivitelezni, igy Artur is észrevett, begyorsult irányomban, és hajszálra ugyanott dobta el magát, ahol én, azaz, halmazati büntetésként egy tizkilós kutyát is kaptam az arcomba.. 
Mint kiderült, valami enyőkén csúsztunk el mindketten, de ettől akkor nem lettem boldogabb. Feltápászkodtunk a kutyával, és erősen bicegve,de egy hang nélkül, felvonszoltuk törődött kis testünket a lakás biztonságába. Itthon Artur a nappaliba, én pedig a hálóba vonultam el, hogy szemrevételezzük sérüléseinket. 
Hát az enyém nem volt szép. Konkrétan a térdemen nem maradt hámréteg, és hasonló sorsra jutott az egyik tenyerem is. És fájtam is, rendesen. Belegondoltam, hogy ez a mutatvány hogy festhetett kivülről, és gyors fejszámolást végeztem, hogy vajh' hány ablak néz a tetthelyre...ettől atomjaira széthullt az egóm. Bár nem hallottam nagyon hangos röhögéseket, és azóta a Youtube-on sem bukkant fel semmi remegős, amatőr felvétel, csak az vigasztal, hogy a Vőlegény nem látta a történést. Sajnos muszáj volt neki elmesélnem, merthogy nem volt itthon jód. És hát az kellett volna nekem. Próbáltam taktikázni, és mindenféle hülye kérdést  feltenni neki, majd mellesleg elejteni, hogy vegyen már egy kis jódot. 
Ő egyből lecsapott rá, hogy minek??? 
Először majdnem azt mondtam, hogy honvágyam van, és a jód emlékeztet az otthon illatára. Csak leesett, hogy a jód rohadt büdös. Ha a Vőlegénynek esetleg tényleg honvágya van, és szagolgatni akarja, akkor mit mondok??  Meg hát amúgy is kicsi az esélye, hogy estére visszanő a bőröm, igy elég sanszos hogy észre fogja venni, hogy másként festek itt-ott, mint amit megszokott. 
Úgyhogy elmeséltem neki a legújabb performanszomat, amit megrendülten hallgatott végig, és csak szolidan csapkodta a térdét. Mikor elérkeztünk addig a pontig, hogy a kutya belevágódott az arcomba, már sirva röhögött, és megjegyezte, hogy igy 30 plusszosan erre csak én lehetek képes.
Ettől egyből különlegesnek éreztem magam, és már nem is fájtak annyira a sérüléseim. Este pedig megkaptam a jódomat, és a fájdaloműző-puszikat, majd vállvetve simogattuk végig Artur odavert testrészeit is...