Ebnebuló

Gyárilag is rettentő okos kiskutyánkat elkezdtük továbbképezgetni, hogy megkönnyitsük a közös életünket. Utánaolvasva, a szaklapok általában 4 hónapos kortól kezdik javasolni a komolyabb iskolázást, szerencsére mi már rendelkezünk némi előnnyel. Legalábbis az eb már hallgat a nevére. 
Néha... 
Amikor tudja, hogy kaját kap. 
Nem az a cél, hogy a jövő hónapban K akárhányas minősitést kapjon, mindössze alapdolgokra szeretnénk kiképezni, mint "ül", "fekszik", "marad", "ereszt"..stb. Ugye a tanitás főként jutalmazással égethető be a kutyusba, igy ennek megfelelően többféle nasit is beszereztünk, rákészülve e hosszadalmas próbatételre. Hozzáteszem tök feleslegesen, mert a legtutibban az alábbi dolgok működnek: 
- alma
- narancs
- virsli
- répa
+ bármi, amit a hűtőszekrényből veszünk elő..
Ez nem vicc. Olyan szinten van rágerjedve a fridzsiderre, hogy akárhol is van, amint kinyitom a hűtőt, a kutya ott terem vigyázülésben. Azért e testhelyzet, mert először ülni tanult meg, bőséges jutalmazás mentén. Igy, ha hűtőt nyitok, akkor előrelátóan és mintaszerűen leül, hogy tutkó kiérdemelt legyen valami finomság. Ha érzi a hezitálást, akkor gyorsan le is fekszik -már ezt is tudja-, mondván, valamelyik csak bejön...

Iszonyat kis haspók lett. Bármit megenne, csak a normál kajáját nem. Azzal továbbra is küzdünk. Cserébe, mi akármit fogyasztunk, a kutya úszik a nyálban, lencsibaba szemekkel mered ránk, és olyanokat nyel, hogy egyszer lecsúszik a torkán saját maga.
Na de vissza az iskoláztatáshoz. Először az "ül" és a "gyere" vezényszavakat gyakoroltuk be, és a mai napig az előbbit tudjuk több sikerrel alkalmazni. A "gyere" csak akkor működik, ha Artur úgy gondolja hogy hajlandó meghallani, értelmezni, és eleget tenni a parancsnak. 
A lakásban, és a terasz területén proccul eleget tesz a felszólitásnak. 
A tengerparton is engedelmesen jön, ha vannak egyéb rémisztő kutyák a környéken. 
Ezek a szörnyek általában 2-4 hónaposak, és a 80%-uk fele akkora, mint szépséges retrieverünk. A társasházban is lakik egy ölebszerűség, aki úgy berendszabályozza ebünket, mint egy minigestapó, holott a méretbeli különbözőségek miatt, Artur kitűzőnek is használhatná. De gyanitom, hogy még mindig nincs tisztában a testalkatával, illetve hogy meddig tart a kiterjedése. Erre ékes bizonyiték, hogy hajlamos magát olyan helyekre befúrni, ahová max. egy testesebb denevér férne be. Csukott szárnnyal. Azaz, semmiképp sem 4 hónapos goldenekre szabott az átmérő. Igy persze beszorul, aztán van pánik, arctorzulás, meg bundavesztés rendesen. Továbbá úgy odaveri magát dolgokhoz, hogy öröm nézni. Merthogy azt érzi rohanás közben, hogy ő ott simán átfér. Aztán a hanghatásokból kiderül, hogy nem. 
Becsülendő viszont benne, hogy ha valamit elb*sz, akkor sosem hisztizik. Akkor sem, ha fájt neki. És ezek a hibái általában fájdalmasak, kivülről nézve....valószinűleg belülről is. 
Onnan lehet tudni, hogy az aktuális borulása/esése/nekimenése/elcsúszása nem volt túl komfortos, hogy a kivitelezést  követően, azonnal hasra vágja magát egy hang nélkül, és nyalogatja a száját. Majd pár perccel később, mikor úgy érzi, hogy már nem annyira ciki, megszeretgeti a bibis testrészt. 
Amennyiben a "gyere" alkalmazásakor humán tényező látható 1 kilométeres körzetben, akkor közel nulla a sikerességi ráta, hogy visszajöjjön. Ha pedig a KERTÉSZ is belép a képbe, akkor minuszos. 
Nem igazán értem az imádatát a bukszusgondozó irányába, mint ahogy azt sem vágom, hogy Ő mit szokott gügyörészni az ebnek spanyolul. Mindenesetre, ha ott a kertész, akkor akár rekedtre is üvölthetem magam, úgysem nyerek, kár a gőzért. 
Ezzel majd valamit kezdenünk kell. Végső megoldásként elköltözünk, vagy esetleg a pázsitőrt küldjük valami többéves kiküldetésre....Alaszkába.
Az "ül"  megtanulása meglepően könnyű volt. Egyrészt mert kiderült, hogy kézrátétellel vagyok képes dolgokra (ahogy a popsijára tettem a kezem, és kimondtam a parancsot, egyből csüccsent),  másrészt meg 4-5 alkalom után már vágta, és mintaszerűen vette fel az ülő helyzetet. A gyors sikeren felbuzdulva másnap rátértem a "fekszik" gyakorlására és ekkor ért az első meglepetés. Ugyanis csavaros észjárású ebünk nem az "ül" szót értelmezte, hanem azt, hogyha kimondok BÁRMIT, akkor ő leül. És ez szó szerint értendő, kipróbáltam, ráadásul a szó hosszúsága is tökmindegy volt. Elhangzott részemről az "áll", a "tiranoszaurusz", a "cipőfűző", és végső elkeseredésemben a "vibrátor" is. Mindegyikre büszkén leült, és csillogó szemekkel várta a nasit. Aztán mikor nem kapott, jól megsértődött, és nem óhajtott tovább ilyet játszani. Szóval a "fekszik" és a tényleges "ül" megtanulása kicsit munkásabb volt, de most már magabiztosan és szépen hajtja végre mindkettőt. Amikor nagyon izgul hogy kapjon valamit, akkor még előfordul, hogy gyors egymásutánban leül-lefekszik-leül-lefekszik, mielőtt bármely parancsot is kiadnánk, de ez egyre ritkább. Ahogy nő, egyre kevésbé óhajt felesleges munkát végezni, pláne, ha még jutalom sem jár érte. 

A mai napon még egy dolgot megtanult: nem bántjuk a lufikat.

Helyette inkább felköszöntünk két, számunkra nagyon nagyon kedves embert. 

Egy legjobb unokanővért, aki tegnap, és az egyik legjobb barátnőt, 

aki holnap ünnepli születése napját. 

Mindkettőtöknek nagyon  boldog születésnapot, 

és álmaitok teljesülését kivánjuk, szeretettel:

Mi és Artur