Hétpróbás hétvége

A szombati napot Cádizban szándékoztunk tölteni, mert ott a farsangi szezont karnevállal inditják, ami látványos és jó bulinak igérkezett. Mivel tömegre lehetett számitani, úgy döntöttünk, Artur inkább itthon marad. Tartottunk tőle, hogy az egész napos móka számára még nagyon fárasztó, és -sárkányölő természetét ismerve- meglehetősen ijesztő lett volna.
Ezért, a hétvégét egy nagy sétával és tengerparti kocogással inditottuk, továbbá megtömtük az ebet mindenféle finomsággal, és ezt követően vettünk tőle érzékeny búcsút. Természetesen a kutyának felkeléstől számitva gyanúsak voltunk. Gondolom, úgy lengett minket körül a bűntudat, hogy az még egy planktont is gondolkodásra késztet, nem pedig egy érzékeny orrú kiskutyát...

Mindazonáltal a nap nagyon jól telt, a spanyol hihetetlenül őrült nép, és nagyon tudnak bulizni. Elismerésre méltó, hogy a -náluk komoly hagyományokkal rendelkező- farsang tiszteletére, kortól és nemtől függetlenül húztak magukra mindenféle jelmezt, és úgy korzóztak a városban. Legnagyobb arányban a szuperhősök és a kalózok képviseltették magukat, de természetesen nem volt hiány állatkosztümökben sem.
Cádiz gyönyörű város, az emberek nagyon kedvesek, az ételek irtó finomak, a kiszolgálás elsőrangú... de....mint az másnap kiderült, a Vőlegényt is ugyanúgy furdalta az a bizonyos, mint engem. És sokszor, nagyon sokszor jutott az eszünkbe, hogy bárcsak itt lenne a szőrmók. Este, a szabályosnál picit jobban siettünk hazafelé a fentiek miatt, és gyanúnk szerint, gyarapitottuk egy fotóval a spanyol rendőrség mosolyalbumát is. 
Itthon az eb, első pillantásra, nagyon örült nekünk. 
Második pillantásra láthatóvá váltak a JELEK. 
Nem nézett ránk, nem csóvált, kicsúszott az ölelésből, az ajándéknasit igyekezett úgy elvenni, hogy az fájjon.....ééés,  a tálkája tartalmából itélve nem is evett egész délután.
Szóval a négylábú haragudott. Nem kicsit.
Nosza a Kedvessel mindketten négykézlábra kaptunk, és igyekeztünk megbékiteni és megetetni durcás kedvencünket. Elég lassan haladtunk, ami hiven tükrözte állatkánk makacs természetét, de végül a Vőlegény a mindig hatásos fogócska-bújócska játékba kezdett.
Ezt napközben szoktuk  művelni, mert előfordul közben bútorborogatás, trappolás, falnak rohanás, óriás-zuhanások, de ez Artur kedvence, akinek most  muszáj volt a kedvében járni! 
(A játék lényege: elbújunk, a kutya megtalál minket, majd jól megkerget. Hirtelen lestoppolunk, és őt kezdjük el kergetni, illetve neki kell elbújnia. Hozzáteszem, övé a legtutibb búvóhely: valahol lehasal, és becsukja a szemét...)
Negyedóra rohangálást követően ebünk elgondolkodva megállt, majd a nappali közepén kiadta magából a felgyűlt feszkót, becsomagolva azt, az aznap elfogyasztott táplálékába. Pár percig tűnődőn szemlélte a halmot, majd úgy döntött, mégsem hagyja kárba veszni a finomságokat...ennek láttán a Vőlegény majdnem kettévált a tudatától, de aztán inkább kitámolygott daliásan kivonult, levegőzni.
Éjfélre szent volt a béke, és meg lett igérve, hogy a vasárnapot egggészen együtt töltjük, sőt, legközelebb minden kirándulásra hármasban megyünk.
A másnap reggel is a parton talált minket, és tekintve, hogy a héten sor került az utolsó oltásra, úgy döntöttünk, elkezdjük szocializálni az ebet. A póráz lazábbá vételével teret hagytunk mindenféle kutyapusziknak, szimatolgatásoknak, egymás farkának kergetésének. Majd egy -minket kitartóan követő-, barátságos és arturnagyságú ebet szimpatikusnak itéltünk annyira, hogy levettük a pórázt, mondván, hadd játszon a két kutya. A póráz védelme nélkül Artur klasszikus pánikreakciót produkált. A másik eb által "üldözve" körberohangált minket, a farkát olyan szinten húzta maga alá, hogy konkrétan eltűnt a segge. Annyira beijedt, hogy még sirni is elfelejtett, csak ezerrel rohant elipszisalakzatban, az őt zaklató szörnyeteg elől. A vendégkutyán látszott a tanácstalanság rendesen, de nem adta fel a küzdelmet, hogy ők barátok legyenek. Talán a hetvennegyedik körnél sikerült elcsipnie Artur farkának a HEGYÉT...aki erre olyan visitásban tört ki, mint akit nyúznak. Itt a próbálkozó négylábú feladta, meg ki is fulladt kicsit, és inkább odajött hozzám kaját kunyerálni. Nem volt szivem elutasitani, mert tényleg erőn felül megtett mindent, arról ő nem tehet, hogy szépséges kiskedvencünk agyban kicsit defektes.
Tekintve a lezajlott közjátékot, úgy döntöttünk, hogy az ebpopulációval való haverkodást egy kis időre elhalasztjuk. 
Hogy mégse távozzunk a partról ilyen alacsony sikerességi rátával,  bepróbálkoztunk a másik nagy mumussal, a vizzel. Szerencsénkre a dimbes-dombos partnak, és a nagy hullámoknak köszönhetően reggelre kialakulnak kisebb kanálisok a tengervizből, amelyek tökéletesen megfeleltek galád célunknak. 
A Vőlegénnyel átugrottunk  egy széles, háborgó hullámokkal teli...pontosabban ...az általam kiszemelt kanális közelről egy hangyányit szélesebbnek tűnt, mint az én repülőtávom, a Kedves hümmögött is kicsit a készülődésem láttán (jó-jó elismerem, a sorozatos keresztvetés kicsit dramatikussá tette a dolgot). Elrugaszkodtam, és már éreztem is, hogy kár volt...
Nem messze a szárazföldtől sikerült a vizbe csapódnom, úgy combközépig. De kilábalva a partra, felvilágositottam a  vihogó Vőlegényt, hogy ezt DIREKT csináltam, és pont igy TERVEZTEM, mert Arturnak fontos látnia, hogy a viztől semmi bajunk sem lesz. (Maximum,az egónk sérül kicsit, ha dicstelen érkezésünket látja életünk párja is, és esetleg káromkodunk, mint az urasági kocsisok)
A Kedves könnyezve bólogatott, majd ÁTLÉPTE azt a sz*ros  csatornát, amibe én kis hijján belefulladtam. 
Már csak Arturt kellett valahogy átcsalogatni, ami azért nem tűnt egyszerű feladatnak, tekintve, hogy éppen gyászosan ugatva futott helyben a túlparton, és az én csobbanásomkor még a szemét is befogta. Hosszú rábeszélést, és nasi dobálást követően azonban kicsi kutyánknak sikerült legyőznie hatalmas félelmét, és átgázolt a kanálison! Ennek örömére óriás ugrándozásba és kurjongatásba kezdtünk a parton, aminek gondolom nagyon örültek a golfosok a felettünk levő pályán.

A délután sem volt eseménytelen, mert a család két tagja sajátságos "Ki nevet a végén?" -t, pontosabban az Ő olvasatukban "Ki-kit sz*vat meg jobban a végén?" -t játszott.
A délelőtti izgalmak feldolgozására, a Vőlegény szundikálást tervezett az ebédet követően, de Artur ebben nem volt partner. Kivárta a bóbiska fázisba csúszó pillanatot, és akkor ugrott rá valahonnan meglepetésszerűen a Kedvesre, aki a sokadik ébresztést követően kezdett mindenféle durva büntetési módokat kilátásba helyezni a szemtelen ebnek, persze nulla hatásfokkal. A nevelés kudarcán felspanolt Vőlegény ezért elstartolt konyha iránt, majd kávésbögrével a kezében, zordul közölte az éppen elszunditó kutyával, hogy SÉTA! A hirtelen REM-fázisba került eb, meg sem rezzent a parancsra, és az emelkedett hanghordozásra is csak egy lesajnáló, és rendreutasitó pillantásra méltatta a szórványosan toporzékoló Kedvest. 
Ő erőfölényét felhasználva, kitaszigálta az ajtón a vonakodó négylábút, akin tisztán látszott hogy esküszi a bosszút, és csak az alkalmas pillanatra vár, hogy rendesen kicsellózhasson a Zaklatóval. 
Az alkalom meg is született a parton, ahol Artur villámgyorsan beevett valami kagylóféleséget, ééés, emlékezve a Vőlegény előző esti -enyhén zöldbe hajló- arcszinére, látványos öklendezésbe kezdett. Mivel az  okizás "kézzel fogható eredmény" nélkül zajlott, gyanússá vált számomra a négylábú. Miután második próbálkozásra is csak egy vacak böfit tudott felmutatni, jeleztem a lelkifurdalástól tiport Kedvesnek, hogy az eb komédiázik és mindössze arról van szó, hogy qrvára nem akar sétálni. De addigra a bűntudatos Vőlegény majdhogynem ölbe vette a művész urat, és masirozott vele hazafelé, pont úgy, ahogy azt a kutya AKARTA... 
Persze a társasház kertjének biztonságában elfelejtkezett halálos betegségéről, és a sziklakertben komolyat kámaszutrázott egy rózsabokorral. Majd ráébredve hibájára, felvonszolta törődött kis testét a lépcsőn, és a nappaliban mindösszes végtagját szétdobálva azonnal bevágta a szunyát. Az elhamarkodott kagylóevés következményeit pedig mi "élvezhettük" az este folyamán, illetve az erkély alá gyűlt borzok, akik jöttek tiszteletüket kinyilvánitani...