Focimágus

Az van, hogy örököltünk egy labdát. Pontosabban, mikor ideköltöztünk, már itt volt, és Artur rá is kattant. Persze, akkor még nagyjából csak tologatni tudta, meg nyalogatta rajta a királylányt. 
Igen, a labda ki van dekorálva egy királylánnyal, meg természetesen van rajta egy királyfi is, akinek a szerepét azért nem teljesen értem. Ugyanis ez a főúri csemete talpig babarózsaszinben nyomul a gumigömbön, ami eléggé egyértelművé teszi, hogy sokkal szivesebben pózolna egy másik királyfival, mint, hogy jó képet vágjon a sokszoknyás szöszkéhez. Na mindegy.
Egyébként a királyfi nem volt szimpatikus az ebnek, mindig megmorogta, amikor gurulás közben elé került az orcája. Ahogy cseperedett, és agresszivabban tudta gyilkolni a labdát, akkor is mindig az identitászavaros hercigecske testét brutalizálta. Mignem egy szép napon sikerült kiharapnia a fél királyfit a labdából, akinek igy csak a rózsaszin kardocskája, csizmácskája, meg fél vértecskéje maradt, a fejecskéje eltűnt a többi részecskéjével együtt, Arturban. (Másnap kicsit megviselt állapotban előkerült, de akkor már nem volt olyan daliás...)
A kutyát különösebben nem zavarta játékának térfogat és alakváltozása, továbbra is szeretgette a királylányt, és hurcolta a labdamaradványt, amire igy már könnyedén rá is tudott harapni. Ugyanakkor úgy gondoltuk, hogy nem árt a háztartásban egy RENDES labda, mert egyrészt azzal lehet focizni, dobálgatni, meg guritani a négylábúnak, másrészt a Vőlegényt csöppecskét frusztrálta, hogy imádott FIÚkutyája királylányos labdával korzózik.

Vettünk is egy röplabdát -made in china-, amin nincsenek  mesehősök, ellenben vidám, szines, és keménységét, továbbá BŐRbevonatát (ezzel hangyányit azért vitatkoznék, tekintettel a made in-re....) figyelembe véve, tartósabb lehet, mint a pórul járt másik. Artur nagyon szeret ajándékot kapni, ezért borzasztóan megörült az új játéknak is, és azonnal óriásmeccsbe kezdtek a teraszon a Vőlegénnyel. 
Az eredeti BŐR külső kitartott vagy nyolc percig, aztán a laszti meglehetősen rongyos style-ra váltott. Ez persze semmit nem von le az élvezeti értékéből, sőt, megkönnyiti az eb számára a hordozást, mert igy a cafatokra remekül rá tud harapni. 

Ugyanakkor a királylányos gumimaradvány sem merült feledésbe, és a négylábú ahhoz is ragaszkodik. Általában váltva használta a két labdát, de az utóbbi időben már mindkettőnek részt kell vennie az akciókban. A sérült félgömböt többnyire hurcolja, a másikat pedig lökdösi, de az is előfordul, hogy igyekszik a szájába venni őket egyszerre. Ez mondjuk elég látványos. 


Mostmár, közel 4 hónaposan egyre ügyesebb, jobbak a reflexei, és a labdajátékot is rettenetesen élvezi, igy rákaptunk a focira. Röplabdával természetesen, hisz az elhivatottak bármivel ugye, ami gurul....
Nekem a focival kapcsolatban két élményem volt. 
Az egyik, hogy mindig is utáltam. 
A másik, hogy általános iskolában be kellett állnom egy játékba, és lerúgtam két osztálytársam bokáját... asszem a második percben. 
Mind a kettő az én csapatomban volt. 
Az osztály egy hétig nem szólt hozzám.
Azóta még jobban utáltam a focit, és elnézést kérek emiatt minden rajongótól.

Viszont, a kutyafootball az teljesen más dolog. Egyrészt nincsen az ellenfélnek bokája, viszont tud harapni a győzelem érdekében. Meccs közben mulatságosan le tud kuporodni, feneket az égbe tolni, és úgy várni, hogy elrúgjam a lasztit. Ha már nagyon izgul, akkor riszálni is tud egy kicsit, és ez borzasztóan viccessé teszi a játékot. Ilyet fociVB-n még sosem láttam, pedig biztos feldobná a hangulatot, lehet hogy akkor még én is nézném. 
Továbbá vidáman tud vakkantgatni, és teli szájjal képes vigyorogni a küzdelem során, amit ha hallok és látok, mindig feldobja a napomat, mert hihetetlenül aranyos, és őszintén boldog.
Úgyhogy focizunk. És szeretjük. 
Azt pedig különösen kultiváljuk, hogy egy fél órás intenziv játékot követően az ellenfélnek mindössze arra van ereje, hogy igyon egy hatalmasat, majd elboritsa magát a szinescsikoson, és igy egy órán keresztül, csend, béke, és nyugalom honoljon az otthonunkban...