Retriever taekwondo

Az elmúlt hétvégén kedvezett a csillagok állása, meg az idő is szépnek igérkezett, igy elhatároztuk, hogy tágitjuk az eb komfortzónáját.
Az első hatalmas megpróbáltatást a garázsban kellett elszenvednie, ahol gyanús zajok, félhomály, és a négykerekű SZÖRNY várt rá. Cirka 20 perc alatt -némi véráldozat árán-, sikerült a rúgó-harapó-karmoló négylábút begyömöszölni a járműbe. Melléügyeskedtem magam én is, készülve arra, hogy tuti kiló 40-nél jön rá az őrület, és akarja megskalpolni a Vőlegényt, akit, ez lehet hogy zavarna a vezetésben. 
Bevallom, mióta megérkeztünk az országba, Artur minimálisat kocsizott, és azt is utálta. Mivel azonban még hiányoztak oltásai, nem nagyon vittük magunkkal közösségi helyekre (hogy lehetőség szerint ne kapjon el semmit), igy részéről kimaradtak a hosszabb, autós utak. Óvintézkedéseink egyébként félig-meddig feleslegesnek bizonyultak, miután egy helyi séta során sikerült beennie valamit, amitől olyan mérgezést kapott, hogy a Vőlegénnyel felváltva imádkoztunk felette. Bár az Állatorvos optimistán nyilatkozott 6 mázsa antibiotikum beadását követően, mi a kutya állapotát látva szkeptikusak voltunk.. Szerencsére  a Doktornőnek lett igaza, és Artur győzedelmeskedett, a betegségre pedig már csak a nyelve utal, melyből egy darabkát elvesztett... Igaz, ő ezt nem látja, mi azért megnyugtattuk, hogy ez lesz a sexepilje :)
No de vissza a főmenübe:`
Terveink szerint a kutyát vinnénk magunkkal a hétvégi bóklászásokra, azonban meglehetősen szűk a repertoár azon helyek tekintetében, ahova el lehet jutni gyalog, és már ott is sokszor jártunk. Úgyhogy nincs mese, Arturnak újra kellett tanulnia az autózást. Ettől ő cseppet sem volt boldog, és egész úton vokálozott a hátsó ülésen, továbbá módszeresen nyúzta le a bőrömet szabadulási kisérletei során. Mindannyian megkönnyebültünk, mikor végre megérkeztünk, de az ebnél ez csak addig tartott, mig földet nem ért a tappancsa. Akkor ráébredt, hogy olyan helyen vagyunk, mint még sosem, és a fejét elnézve egyből bevizionálta az armageddont. Az összes végtagjával belekapaszkodott a betonba, egyértelművé téve, hogy nem óhajt egyetlen lépést sem tenni ezen a brutálisan ijesztő, parkositott, pálmafás, tengerparti városban...
Némi könyörgés, és jutalomfalathegyek elfogyasztását követően sikerült elindulni, és  kb 40 perc alatt abszolválni a 10 perces utat a parkig. Ugyanis, itt teljesen mások voltak a pálmafák, más izű volt  a föld, és abszolúte ismeretlennek tűntek a milliószor látott futó, gyalogló, bicikliző emberek. Olyannyira, hogy minden látványosság (Értsd: sétáló házaspár, kocogó srác, szerelmespár..etc) és csoda (Értsd: eldobott csikk, kettő darab fűszál..etc) tüzetes megbámulásához le kellett ülnie, nekünk pedig kétoldalról védve Őuraságát kellett szobrozni, mig ő eltelt a látvánnyal. Közben persze azt sem feledte, hogy éppen Horrorfalván időzünk, és minden járókelőt figyelmeztetett is erre erőteljes nyüsszögéssel. 
Bele sem merek gondolni, hogy mit feltételeztek rólunk a helyiek..hiszen mit láttak?? 
Egy gyönyörű, bolyhos kutyakölyköt, és két  felnőtt egyedet, akik:
- meg-megállva stirölik a népet
- epekedve állnak minden cigarettacsikk felett
- tuti nem adnak enni a velük levő szerencsétlen kiskutyának, azért tömi magába a földet és a füvet
- biztos verik a szegény kis jószágot, azért sir egyfolytában
- oda-vissza mászkálnak két pálmafa között, ahol nincsen is semmi se 
- furcsa nyelven beszélnek 
- a nőnemű egyed szét van karmolva, és a ruhája is szakadozott
- a férfinemű egyednek mintha nyálas lenne a tarkója, és csikorgatja a fogát
Hát, most igy átgondolva meg sem lepődnék, ha a város távoltartási végzést kérne ellenünk. 

Miután szerencsésen megérkeztünk a parkba, ahol egyéb kutyák is megfordultak, ebünk egészen felbátorodott, néha még szűkölni is elfelejtett. Boldogan ugrándozott, szaladgált, marékszámra tolta befelé a füvet, azaz egész komfortosan viselkedett. Sőőőőt, egy nagyon csinos, borzas kutyalánnyal -puhatolózó szemezést követően-, elcsattant az első csók is. A Vőlegény ezt látva,  párás szemmel megemlitette, hogy ő semmikor, semmilyen formában nem fog hozzájárulni Artur férfiatlanitásához, mire sokadszor is megállapodtunk, hogy az eb koronaékszere a helyén marad, bármi is történjen.
Miután a városlátogatási ceremóniát sikerrel vettük, másnapra tengerparti kirándulást terveztünk. 
A retrieverek elvileg szeretik a vizet, és élvezik a fürdést. Arturt biztosan viziszörnyes mesékkel altatták babakorában, mert ő nem lesz boldog a viz közelségétől. Kifejezetten idegsokkos lesz minden fürdetésnél, bár annyit elértünk, hogy már nem menekül a mosdási szertartás alatt, hanem egyszerűen lefagy. 
A tengert is elviseli már, messziről. Nos, ezt a kapcsolatot szerettük volna mélyiteni. Először bement a vizbe a Vőlegény -mégis a FÉRFI járjon elől a példamutatással!- és hivta az ebet, akinek éppen akkor hirtelen roppant fontos dolga akadt, úgy 50 méterrel távolabb. 
Helyet cseréltünk, volt nálam keksz is, ami mindig be szokott válni. Aha. A kutya nagy ivben sz**t a fejemre, és most már meg is süketült, a füle bojtja sem rezzent az arturozásra.
Nem adtuk fel, becserkésztük a négylábút, aki derekasan védekezett, de végül csak rákerült a póráz, és vonszolásos erőszak alkalmazásával lett becibálva őméltósága addig a rettegett pontig, ameddig néha elér egy-egy hullám.. Persze ebünk először belefagyott ebbe a szituációba is, majd észlelvén, hogy nem haltunk meg, már nem láttam rajta az őrült nagy pánikot. Azt persze láttam a szemében, hogy "Ezért még megfizettek...!"  dehát oly sok van már a rovásunkon, hogy fel sem vesszük az újabb strigulákat.. Mindazonáltal azt elértük, hogy Artur "keménykedni" kezdett a tengerrel -persze csak a partról- nagyon ügyesen kiszámitva a hullámzás nagyságát, erejét. Ha néha benézi és vizes lesz, attól nem pánikol be, hanem megugatja a cseles hullámot, ami igy kibabrált vele. 

A parton ezen a hétvégén is rengeteg kutya volt, és a távolban felfedeztünk egy csapatot, akikkel mintha egy Artur-korú labrador és egy dalmatakölyök lett volna. Nosza, elindultunk ismerkedni, és a közelbe érve láttuk meg a szintén odatartozó felnőtt dalmatát, aki rohanva sietett az üdvözlésünkre. 
Artur még nem lett összeeresztve egyéb kutyákkal, csak ha mindkét fél pórázon tartózkodott. Ismerve legendás bátorságát, biztosak voltunk benne, hogy részéről azonnali behódolásra számithatunk, igy nem lesz baj.....huhúúúú, ezt de benéztük!!!
A dalmata éppen csak megszaglászta kis kedvencünket, amikor is ő a taekwondo kenguru-stilusát alkalmazva két lábra állt, és kettőt olyat lenyomott a pöttyösnek, hogy annak pislogni sem volt ideje. Mivel nem akartunk balhét, felkaptuk erősen kapálózó, illetve mindenáron bunyózni akaró ebünket, és elkocogtunk a helyszinről, fuldokolva a röhögéstől.  A Vőlegény melle természetesen dagadt a büszkeségtől, egész úton a Rocky főcimdalát dúdolta, és hazaérve elrohant gardrób-iránt, keresve a kapucnis felsőjét, amelyben elkisérheti az ebet az erőnléti kocogásokra....