De tényleg, kivételesen figyelmes, és önzetlen is tud lenni, ha arról van szó. Ha kaja is bekerül a történetbe, akkor akadnak nehézségek az önfeláldozó viselkedése terén, de ez a mese most másról szól.
Az úgy volt, hogy szombaton felnőttnapot tartottunk a Vőlegénnyel Marbellán, és Artur itthon maradt őrizni a házat. Persze reggel óriássétával készitettük rá az ebet hogy elmegyünk, igy különösebben nem is zaklatta fel a dolog. Este teljesen vidáman várt minket itthon, csikszemei, kócos fülei, és kisimult vonásai többórás alfáról árulkodtak. Bezsebelte az ajándékot, követelte a vacsorát, és addig nyúzta a Vőlegényt, mig el nem vitte sétálni.
Igazság szerint volt egy kis lelkifurink, mert az egy dolog, hogy egész délután egyedül volt a kutya, de mi konkrétan buliba is készültünk, amit szintén nélküle óhajtottunk kivitelezni. Igy, jobb hijján elnézően mosolyogtunk, mikor a négylábú -erősen feszegetve határait- majdhogynem a fejünkön táncolt, kihasználva hirtelen feltámadt engedékenységünket. Este hosszú simogatást és nemsokárahazajövünklegyéljókiskutya szentbeszédeket követően hagytuk el a kéglit. A liftet várva azt még hallottuk, ahogy a kutya kétperces műsirást követően feldobja magát a kanapéra, és bekapcsolja a tévét....
Noshát a bulink elég jól sikerült. Azt nem tudom mikor jöttünk haza, de már kezdett világosodni, mikor átmezitlábaztam a kerten, nyomomban a hű tűsarkúhordozó Vőlegénnyel.
(csak ismeretterjesztési célzattal: hétköznaponként ebben az országban általában fél 8 körül kezd felkelni a nap...)
Egy akrobatikusan kivitelezett lépcsőmászást követően sikerült a lakásba is bejutnunk, ahol már toporogva várt minket izgatott ebünk. Picit gyanakodva nézett, miután végigmérte állapotunkat, de nem firtatta túlzottan az okokat. Akkor azonban, amikor is a lépcsőzéstől megfáradtan eldobtam magam a folyosón, és elkezdtem mellúszásban megközeliteni a hálószobánkat, inkább halkan sóhajtozva, visszafeküdt a helyére.
A Vőlegénnyel valahogy elfókáztunk a nyoszolyánkig, aztán hagytuk elszakadni a filmet. Délelőtti ébredésünk ama kellemes meglepetéssel kezdődött, hogy nem akarunk meghalni a fájdalmaktól, és nincsenek mókusok. A fejünkben. Virgoncan kiszambáztam, magunknak kávét, Arturnak reggelit késziteni, és csak akkor jöttem rá hogy gáz van, amikor lehajoltam az eb tányérjáért. A felismeréstől megszédülve belekapaszkodtam a falba, és arra szorosan rátapadva megközelitettem a hálót, ahol is elsuttogtam a mit sem sejtő Vőlegénynek:
" Te figyelj, szerintem én azért nem vagyok sz*rul, mert még be vagyok b***va..."
A Kedves sokkal jobban tartotta magát, és lovagiasan bevállalta, hogy sétál egy nagyot Arturral, mig én újjáépitem a kis testem. Helyeslően és hálásan dobtam magam hanyatt a kanapén, és már az ajtócsukódást sem hallottam. A következő ébredésem sokkal fájdalmasabbra sikerült, és megjöttek azok a nyavalyás mókusok is. A Vőlegény mellettem héderelt, hasonlóan evetkebántalmazta tekintettel, ebünk pedig szorosan a kanapé mellé kucorodva együttérző tekintettel figyelt minket.
Végignézte dicstelen kiemelkedésem a szófa párnái közül, kijött velem a konyhába vizért, majd a gardróbba fájdalomcsillapitóért, és akkor sem szaladt világgá, mikor a tükörben megpillantva arcomat, halálsikollyal nyugtáztam hogy sosetöbbetnemiszom. Ezt követően egy hang nélkül visszakisért a kanapéhoz, és elfoglalta őrhelyét mellettünk. Amig nem következett be nálam a tudathasadás, még félig nyitott szemmel észleltem, hogy orrocskáját egészen közel tolja az arcomhoz, és aggodalmas tekintettel méreget, halkan szuszogva. De egy hangot nem hallatott, nem ugrált, csöndben játszogatott, és türelmesen várta, hogy magunkhoz térjünk. Ez utóbbi késő délutánra következett be, és bár továbbra sem voltunk csúcsra járatva, a közös séta nem maradt el. Kutyusunk ekkor is példamutatóan viselkedett, nem cibálta a pórázt, és csak minimális szlalomban közlekedett, eltérően az általában megszokott bolygó hollandi haladásmódjától.
Estére már úgy itélte meg, hogy túléljük ezt a viszontagságos hétvégét, és megmaradunk, igy nagy lelki nyugalommal látott neki módszeres szétidegelésünknek. De az egész hétvégén tanusitott önfeláldozó és figyelmes viselkedése, no és a bennünk lakozó hatalmas bűntudat és távozóban levő mókuscsorda hatására nem tudtunk rá haragudni.
Azaz, tökéletesen meg vagyunk győződve arról, hogy nekünk van a világon a legaranyosabb, és legfigyelmesebb kiskutyánk, amellett, hogy természetesen a mindösszes egyéb kiskutya közül ő a legszebb, és a legokosabb is :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése