Párnarandi

Az az igazság, hogy Arturnak még mindig nincsen saját helye. Van egy takarója, ami a kezdetektől fogva vele van - bár mostanság megint meghágta két-három alkalommal, igy a pokróc erősen gondolkodik a lemondáson...-, illetve volt egy törölközője is. Ez utóbbi még a kiválasztáskor lett bedobva a közösbe, hogy átvegye a mama és a tesók illatát, csökkentendő az elszakadás miatti fájdalmat. Viszont pont ez okból ki sem mostam, igy a szagára konkrétan ráülhettek a vendégek. Mikor a a fürdőszobaipar e remek kiegészitője már magától beállt a sarokba, ha Artur rosszat csinált, úgy döntöttem likvidálom, igy maradt a takaró (ami akkor még szűz volt). 
Mindazonáltal a HELY ki lett jelölve, amit a kutya magasról lesz*rt, és költözött vackostól, attól függően, mit diktált a fengsui. 
Félre értés ne essék, nem a sóherségünk gátolt meg minket abban, hogy lakosztályt vásároljunk az ebnek, egyszerűen minden kereskedésben le lettünk beszélve róla. Kivéve a nagy F betűsben, de ők mással is bepaliztak bennünket, amellett, hogy qrva drágák.
Minden korrekt és hozzáértő eladó azzal nyugtatott minket, hogy a puppy úgyis mindent atomjaira fog rágni, igy bőven elég neki egy akármi, amit sajátjának érez. Hozzáteszem, a legpuhább takaró lett végül kiválasztva, ami többszörösen összehajtva, bármely párnát lealáz, továbbá szinescsikos, az állat kreativitását fejlesztendő. Ez utóbbi meglehetősen sikeresnek nevezhető, elnézve hogy az eb milyen  furfangosan tud belógni minden nemszabad helyre, továbbá mennyire ötletesen birja széthordani és eldugdosni az utált étket, illetve a végtermékcsomagjait is agyafúrt séma szerint helyezgeti el a teraszon -szigorúan felmosást követően!
Na de a lényeg a lényeg, a 2,5 hónapos kutyánk negyvenharmadik költözését követően úgy éreztük, hogy kell neki valami komolyabb fészek. El is zarándokoltunk hát egy szimpatikus állatkereskedésbe, akik ebingatlannal is foglalkoznak. És bár erősen gondolkoztunk a kosáron - tekintve hogy Artur mit tud művelni egy pálmafával- letettünk róla egyelőre, és vettünk inkább egy jó nagy, belevaló párnát. 
A döntés hátterében megintcsak nem anyagi okok játszottak szerepet, hanem az, hogy kiskedvencünk a lehető legritkábban alszik a takaróján. Viszi magával mindenhova, és kell, hogy a közelében legyen, de szundizni a csupasz márványpadlón szeret. Na most, ha körberöhög minket a -mellesleg baromi drága- kosár miatt, és maximum sz*rni jár bele, azzal sokat nem érünk.
A párnát először érdeklődéssel fogadta, körbeszaglászta, rá is mászott, aztán ennyi, a termék "persona non grata" státuszt kapott. Azonban a hideg padlón való hédertől az eb minden este tüsszögött, folyt az orra, és úgy lélegzett, mint egy asztmás vaddisznócsorda, igy eldöntöttem, hogy valahogy rászoktatom az új fekhelyre. Három napba, sok-sok nasiba, a folyamatos kutyacipeléstől egy enyhébb lefolyású gerincsérvbe került, de a negyedik napon feltámada az eb érdeklődése, és a párnájára vackolt be aludni.
Másnap le is pisilte az otthonérzés megteremtése miatt, majd a harmadik napon felfedezte hogy miért puha... A vánkos ugyanis levehetős huzattal bir, megkönnyitendő a tisztántartást, és valamiféle habszivacsos cuccal bélelt. Viszont, a levehetősége baromira nem kiskutyabiztos. Azaz, lehet hogy kevésbé kreativ ebek (ugye-ugye a szinescsikos takaró?), nem találják meg a bejáratot, Arturnak sikerült, és attól kezdve csak egy dolog volt lényeges: vajon milyen a párna ize?
Ennek megállapitása érdekében, gourmand állatkánk marékszámra tépte ki a fekhely belsejét, és úgy rohangált azzal a fehér vattaszerű cuccal a szájában, mint egy hiperaktiv goldentélapó. Meglehetősen tartottam attól, hogy emésztésronditó hatása is lehet a matériának, igy elzártam a vánkost, mondván megkapod majd, ha birsz viselkedni, mert most még úgyis megennéd reggelre az egészet. 
Kicsi hiszti volt a büntetés miatt, de gyorsan feledésbe merült a párna, pláne hogy elkezdte felfedezni a pokróca szexi kisugárzását...
Na de a jól sikerült hétvége után, úgy gondoltam, ebünk kezd megérni arra, hogy saját ingatlana legyen, igy fontolgattam a párna újbóli bevezetését a kutyatudatba. Gondoltam én naiv, hogy a több, mint egy hónappal ezelőtti incidens már teljes feledésbe merült, és a száműzött fekhely rendeltetésszerű használatba kerülhet. Ezért, tegnap délelőtt boldogan Artur elé tettem a terméket, biztatóan megpaskolgatva mindkettőt, mintegy áldásomat adva kapcsolatukra. A kutya rám nézett, majd csatakiáltást hallatva, ezerrel cibálta ki a párnát a teraszra, ahol  is két másodperc alatt találta meg a bejáratot, és harapta ki a cuccnak a fél belsejét egy szuszra. Mire elszedtem tőle, kiújult a gerincsérvem, franciakockásra lett karmolva a bal lábszáram, és a teraszon bokáig jártam a vattapamacsokban. A párna maradéka újra zárkába került, a kutya pedig az átélt izgalmakat a szinescsikos gerincre vágásával vezette le, majd bealudt.
Úgy gondolom, van még hova fejlődnie lakástulajdonosi szemléletben, és elő-utójátékban is, de eme felvilágositás érzésem szerint a Vőlegény feladata lesz...