2013. május 22., szerda

A boldog bulldog

Emlitettem, hogy a múltkori homályos hétvégén betámadott minket egy félig ismerős bulldog, akiről aztán kiderült, hogy voltaképpen teljesen ismerjük. Nos akkor azt hittük mindannyian, hogy az eb Artur illatát követte le, és azért rohant utánunk, a fényt is leelőzve.
Azóta ismét találkoztunk, és egyre gyanúsabb, hogy a jószág bizony nem a mi kis szőrmókunkra van rákattanva, hanem belém szerelmes. Amint meglát, egyrészt fülig ér a szája, másrészt csapot-papot-gazdit elhagyva rohan hozzám, és mindent megtesz annak érdekében, hogy lesmároljon.
Tényleg.
Konkrétan ha ott vagyok, a kutya többet van a levegőben, mint a földön, egyfolytában ugrál, és repked körülöttem. A gazdája sem érti ezeket a megmozdulásokat, mert elmondása szerint nem szokott igy viselkedni az eb.
Igy utólag  összerakva a képet, persze sokkal okosabbak vagyunk, ugyanis, már a legeslegelső találkozásunk alkalmával kiderült az állat vonzalma irányomban. Akkor még csak leült elém, és rajongva nézett. Picit zavarba ejtő volt a hosszú perceken keresztüli bámulása, igy oldva a feszültséget, adtam neki egy nasit. Na ezzel aztán valószinűleg végleg elfoglaltam a kicsi szivét, olyannyira, hogy ültéből ugrott fel, és adott puszit az orromra, majd kitetkózta a combom.
Bizony.
Megjelölt.
Mióta tudom a nevét, olvashatóbbá vált a karmolás, ami az alábbira utal:
Lokié.
Mondjuk bulldog udvarlóm még sose volt, aztán egyszer mindent ki kell próbálni. Szegény gazdája nem győzte akkor az elnézéseket kérni sérülésem miatt, a szerelmes eb meg csak boldogan sunyitott. A következő találkozásaink alkalmával már egész nyiltan vállalta fel érzelmeit az állat, és mindent megtett, hogy a közelemben maradhasson. Igyekezett rám is mászni, de ezen próbálkozásait, figyelmes gazdija, mindig csirájában elfojtotta. Ekkor tudtam meg a nevét, és elkövettem azt a hibát, hogy ki is mondtam. A szerelmes négylábú a LOKI-t hallva tőlem,  konkrétan felhasalt a levegőre, és teli szájas vigyorral mászott a nyakamba, miközben le is tapizott....
Mielőtt a Vőlegény nagyon durván féltékeny lett volna - nem szokása, dehát mi a Jóistent kezd az ember egy négylábú vetélytárssal???- rászabaditottuk a hősszerelmesre Arturt, mondván foglalja le a vendéget.
Na ő aztán tényleg mindent megtett annak érdekében, hogy észrevetesse magát. Először is boldogan nyüszitve, ezerrel rohangált a bulldog körül, miközben néha beszórta homokkal.
Csak úgy viccből.
Az Epekedő, közben  erősen befeszitett végtagokkal mászkált a kétméteres körzetemben, fél szemmel a gazdit lesve, hogy esetleges figyelemlankadtán kihasználhassa csábos helyzetemet. Artur felismerve, hogy a partner nem ismeri ezt a zseniálisan jó játékot, próbálta elásni, illetve támadásokat imitált a gőgös vendég irányába. Mivel ez sem jött be, megpróbálta vizbe fojtani... hátha....
Kezdett nyilvánvalóvá válni, hogy Artur kábé annyira érdekli, mint kutyát a rendőrlámpa.
Mielőtt saját ebünk, kifogyva az ötletekből, végleg feladta volna a szórakoztatást, a bulldog felismerte, hogy ez a közepesen túlsúlyos, bosszantóan hiperaktiv, aranyszinű szőrkupac hozzám tartozik. Igy hát  elengedte magát, és a vizben leereszkedett ebünkhöz egy botrángatás erejéig. Majd persze büszkén hordozta a megszerzett zsákmányt, lesajnálóan pillantgatva a Vőlegény és Artur felé.
Kiskedvencünk rettentően figyelmesen viselkedve hagyta a vendégkutyát érvényesülni, és borzasztó hálás volt, hogy akadt egy játszótársa.
Még akkor is, ha az éppen a gazdijára van rákattanva.
A búcsú perceiben aztán, az ügyeskedő bulldog, csak lopott tőlem egy csókot, majd ha jól láttam, két méterrel a föld fölött lebegve távozott a gazdijával.
Azóta nem találkoztunk, és meglepő, de hiányzik.
Néha azért jó, ha az ember lányáért ennyire rajonganak...Pláne ha többen is :)

3 megjegyzés:

  1. Lokié, zseniális :D:D De ez nem egy Boxer-féle hősszerelmes? :)

    VálaszTörlés
  2. Egyébként állati jó helyen laktok, a kutyám őszintén irigyli a Tiéteket :D

    VálaszTörlés
  3. Hát bevallom Neked, én is boxerként azonositottam az Imádómat :) De a gazdija szerint bulldog...Akkor jó legyen :)
    Meghiszem azt, valódi kutyaparadicsom... :D

    VálaszTörlés